Bár a cím miatt sokan – köztük a cikk szerzője is – kételkedett a harmadik X-men animációs sorozatban, a Wolverine and the X-Men mégis jött, látott és győzött. Pár év elteltével újra elővettük, leporoltuk, és megnéztük, hogy teljesít. Jelentjük: ugyanúgy.
Emlékszem, 2009-re már tele volt a hócipőm Rozsomákkal. Nem azért, mert nem kedvelném a tüskés természetű Logant, hanem mert akkoriban már a csapból is ő folyt. Az egész X-Men filmtrilógiát ő rá hegyezték ki, ő kapott utána saját filmet, és emellett vagy húsz képregényben találkozhattunk vele. Így amikor meghallottam, hogy az új rajzfilmsorozatot is vele akarják eladni – elvégre a neve nemcsak ott szerepel a címben, de még meg is előzi a csapatét –, úgy gondoltam, jobb, ha messziről elkerülöm ezt az alkotást.

Aztán az egyik barátom lelkesen ajánlotta a figyelmembe, én pedig félretettem minden ellenérzésemet, és belekezdtem a sorozatba. Töredelmesen bevallom, eddig egyik rajzfilm-adaptációval sem voltam maradéktalanul elégedett: az első rajzfilmsorozat az én szememben nem öregedett szépen, az X-Men: Evolúció pedig túlságosan is gimicentrikussá tette a közeget. Félreértés ne essék, mindkét sorozatnak megvan a maga erénye, de úgy érzem, egyik sem tudja igazán megértetni egy laikussal, miért is szeretjük magát a képregényt.

A Wolverine and the X-Mennek – ami magyar kereszteltségben az X-men: Az újrakezdés címet viseli – ez sikerül, és ez talán sokat köszönhet annak, hogy az alkotógárda között olyan írókkal találkozhatunk (Christopher Yost és Craig Kyle), akik akkoriban X-Men képregényeket írtak. Apróbb hibáktól persze ez a sorozat sem mentes, de amiket bevállalt, azt sikeresen teljesített is.

Márpedig a Wolverine and the X-Men készítői több fronton is odatették magukat. A sorozat egyik erénye, hogy minden egyes része – kivéve az első és utolsó három epizódot – önmagában is élvezhető, miközben együtt is egy kerek egész történetet alkotnak. A másik, hogy az alkotók fogták a megannyi képregényt, illetve korábbi adaptációt, és azok szintézisét, esszenciáját kaptuk a huszonhat epizódban. Ráadásul a készítők nem csak azokat az elemeket rakták bele, amik működtek, hanem a kevésbé sikerülteket is, amiket aztán feljavítottak és működővé tettek.

A történet ott indul, ahogy az első film véget ér: Logan otthagyja az X-Ment, hogy külön utakon járjon, amivel sikerül megbántania a rá apa-, vagy legalábbis fivérfiguraként tekintő Vadócot. Mielőtt azonban elindulhatna, a csapat két telepatájára, Xavier professzorra és Jeanre roham tör, majd az egész kúriát hatalmas robbanás teszi a földdel egyenlővé, hogy aztán mindkettejüknek nyoma vesszen. Egy év elteltével a világ már egy komorabb hely, ahol az X-Men szétszéledt a szélrózsa minden irányába, a mutánsokat és a velük szimpatizáló embereket egy katonai szervezet zaklatja, az egyetlen igazán biztonságos helynek pedig a Magneto által vezetett Genosha tűnik.

Amikor Logan megmenti egy kislány életét, és ennek köszönhetően találkozik az MRD nevű militáns szervezettel, rájön, hogy túl sokáig ültek a babérjaikon, majd elkezdi felkeresni az egykori tagokat. Nincs egyszerű dolga, mivel mindenki a maga útját járja: Bestia a kúria romjai alatt folytatja kutatásait, Vadóc még mindig neheztel Loganre, Angyal pedig apja révén egyre sötétebb információk birtokába jut Kelly szenátort és pribékjeit illetően. Ráadásul feltűnik a színen a Higanyszál által vezetett Testvériség, akik valójában nem próbálják megoldani az emberek és mutánsok konfliktusát, semmint hasznot húznak belőle.

Logan és a hívásra felelő néhány X-Men nem várt szövetségesre lel Emma Frost személyében, aki szerint a professzor Genoshában található. A csapat rögtön mentoruk megmentésére siet, ám a helyzet egy kicsit bonyolultabb, mint az elsőre tűnik. A professzor katatón állapotban van, Magneto pedig csupán néhány napja talált rá Genosha partjainál, és szó nélkül az X-Men gondjaira bízza barátját. Az igazi bonyodalom azonban csak ezután kezdődik, ugyanis bár a professzor nem tér magához a kómából, telepatikusan kapcsolatot létesít tanítványaival. Egész pontosan húsz évvel későbbről, a jövőből üzen vissza, amikor már az egész világ romokban hever, az embereket és mutánsokat pedig szinte az utolsó szálig kipusztították az Őrrobotok. Ezt a jövőt kell megállítaniuk közösen, ami jóval nehezebb, mint aminek először tűnik, mert nem tudni, mikor ment gallyra a történelem. Talán nem is egy pillanaton múlt…

A sorozat tempója feszes, története fordulatos, és regimentnyi karakterrel zsonglőrködik. Bár a központjában – meglepő módon – Logan áll, a többiek is megkapják az őket megillető szerepüket. Árnyék például saját szakállra vigyáz egy csapat menekültre, akik Genoshára akarnak eljutni – így első kézből tapasztalja meg, hogy a Paradicsom hazugságokra épül. Vadóc ugyanígy a feje után megy, aminek következtében elmérgesedik a kapcsolata Logannel, de őt az motiválja, hogy lerántsa a leplet egy készülő összeesküvésről. Angyal egyre többször akasztja össze a bajszot apjával és közvetve az MRD-vel, amit csak nehezít, hogy az idősebb Warren Worthington minden bigottsága ellenére nem egy bajszát pödörgető gazfickó, hanem egy húsvér ember, a húsvér emberek minden gyarlóságával.

Xavier professzor is aktív szerepet kap a jövőben, ahol kénytelen egymaga kideríteni, mi is okozhatta a katasztrófát. Később szövetkezik Bishop X-Menjével, ám ez csupán új nehézségekhez vezet. Emma Frost próbál az X-Men bizalmába férkőzni, ám nincs egyszerű dolga, Logan ugyanis jelenlétét szükséges rossznak éli meg. A többi X: Bestia, Vihar, Kitty Pryde, Jégember és Forge hozzájuk képest háttérfigura, ám mindegyikük jelen van, mindegyik megkapja a maga szerepét és karakterét, Vihar újratoborzására például egy teljes epizódot szánnak (noha belőle egy kicsit többet is el tudtam volna viselni).

A legérdekesebb azonban Küklopsz lett, aki szerepét tekintve cserél Logannel. Xavier kiscserkészéből impulzív, arrogáns, helyét kereső lázadó válik, aki csak és kizárólag azért tart a többiekkel, hogy újra láthassa kedvesét. Ugyan valahol az kicsit fura, hogy senki sem kéri számon az álszentséget Loganen, valahányszor az helyre teszi Scottot a megfontolatlansága miatt, mégis, iskolapéldája, hogy lehet érdekessé tenni egy alapjáraton unalmas karaktert anélkül, hogy feleslegesen gonosszá tennénk.

A sorozat a hősökénél is sokszínűbb ellenfelekkel operál, így a Testvériségen és az MRD-n kívül találkozhatunk Gambittel, Mojóval, Sinisterrel vagy éppen Árnykirállyal. Megtudhatjuk, hogy Magneto különösen elfogult apuka, és teljesen másképpen viszonyul Higanyszálhoz, mint a lányaihoz. Emellett színre lép egy, Kellyéktől teljesen független szervezet, az X-fegyver Thornton professzorral és Kardfogúval az élen. Persze, az emberi kicsinyesség és ostoba kegyetlenség (menekültekből hasznot húzó hajósok, mutánsokat paranoiából feljelentő civilek) sokkal jobban tud fájni bárminél, ami a szupergonoszok tarsolyában lapul.

Már említettem, hogy az alkotók itt-ott feljavították az alapanyagot. Erre ékes példa a már többször említett idősebb Warren Worthington, aki ugyan megveti a mutánsokat, de mégis a legjobbat akarja a fiának (csak éppen abban nem értenek egyet, hogy mi is az a legjobb). Míg Az ellenállás végében szinte semmi szerepe nem volt, itt egy markáns, árnyalt figura. A másik példa Moss ezredes, aki az Újvilág X-Men Wraithjén alapul. Wraith azonban több szempontból is problémás karakter, melyek közül a legnagyobb és laikusokat is érintő gond az, hogy már-már nevetségesen gonosz. Itt egy sokadlagos karakter, tehát ne várjunk tőle többszörösen árnyalt motivációt, de jóval visszafogottabb, és ennek megfelelően félelmetesebb, mint eredetije.

Mint már írtam, a sorozat nem mentes az apróbb hibáktól sem. Ezek egyike Ezüst Szamuráj szerepeltetése. A készítők egy egész epizódot szántak Logan és a jakuza vezéri posztra törő Harada harcára, ami sajnos több sebből is vérzik. Az egyik, hogy nem hiszem el, hogy egy csapat nindzsa olyan könnyedén elraboljon egy tucat erős mutánst (köztük egy telepatát), ahogy azt itt teszik. A másik, hogy Logan és Ezüst Szamuráj összecsapásában tilos mutáns képességeket használni, ami figyelmen kívül hagyja, hogy Rozsomáké passzív, így azt képtelen befolyásolni, akárcsak az ebből közvetetten fakadó előnyöket (éles érzékek és több emberélet harci tapasztalata). Harada egy minden szempontból negatív figura (gyáva, kegyetlen, és csak azért vette el Marikót, hogy az ne lehessen hősünké). Mariko pedig valahogy sosem válik önálló karakterré. Kapunk tehát egy erősen túlmisztifikált Japánt. A történet egyetlen pozitívuma, hogy a klasszikus Gazdagok és szegények történetnek megfelelően Logan Vadóc társaságában veti magát a jakuzák után.

Akadnak még apróságok, így például szegény Forge-ot színezhetnék egy kicsit sötétebbre, hamár amerikai őslakó felmenőkkel bír, Vihar kaphatott volna egy kicsit nagyobb szerepet, illetve Rejtély háttértörténetében is van egy apróság, amit én máshogy oldottam volna meg (ő sosem az a karakter volt, akit fizikálisan meg kellett volna védeni… szellemi síkon azonban határozottan igen). Azt pedig már a befogadóra bízom, hogy mennyire zavarja az, hogy akárcsak az eredeti sorozatban, az alkotók itt sem voltak restek Vadócot hátulról bemutatni (töredelmesen bevallom, engem férfi létemre nem zavar, de majd igyekszem ezt észben tartani, ha legközelebb Hugh Jackman fedetlen farát látom).

De az erények még így is túlsúlyban vannak, és zárásként kiemelnék kettőt, amit nem említettem. Az egyik, hogy hamár tolerancia és elfogadás, jó volt látni egy többnemzetiségű családot fekete apukával, fehér anyukával és kislányukkal. A másik, hogy így kell vendégszerepeltetni egy X-Men sorozatban egy másik Marvel hőst, ahogy Hulkot láthattuk. Ugyan Hulk alapból közelebb áll az X-ekhez, mint a többiek (a képességét átokként éli meg, és üldözi a kormány, akárcsak a mutánsokat), mégis, mindaz, amit hiányoltam a Hulk vs. filmekből, az itt megtalálható. Banner emberi alakjában is aktívabb figura, kettejük csatájában nem kevés szerepe van a humornak és a másik fél ismeretének, a Wendigó-átok mögött tudományos magyarázat áll, ami pedig Nick Fury-t és a S.H.I.E.L.D.-et illeti, az alkotók tökéletesen eltalálták a szervezet morális ambivalenciáját.

Száz szónak is egy a vége, a Wolverine and the X-Men egy kiváló adaptáció, amit bátran ajánlok mindenkinek. Kár, hogy a sorozatot egy év után lelőtték, pedig az alkotók a második évadot is szépen felvezették… és hamár említettem, hogy a korábbi filmek hatással voltak a rajzfilmre, ez fordítva is igaz. Mert az Őrrobotok által uralt sötét jövőt sikerült elkerülni, csakhogy előkészítsék a terepet egy nagy hatalmú, ősi mutánsnak. Persze, csak találgatni tudunk, milyen lett volna, ha a sorozat több évadot megél. Talán találkozhattunk volna hosszú lobboncú fiatal Xavierrel is.

Wolverine and the X-Men - amerikai animációs sorozat, 2009
– Értékelés: 10/9 raptor