Idén 10 éves az élőhalottas filmek egyik legsikerültebb darabja, azaz a Zack Snyder direktorálta Holtak hajnala (Dawn of the Dead) remake. Ezzel a darabbal, a zombifilm műfajának legendás mestere, George A. Romero által 1978-ban rendezett eredetinek a leporolása, hovatovább a mai modern elvárásoknak megfelelően történt feltuningolása révén, utóbb jóformán egy modernkori klasszikus került a mozikba 2004-ben. Az alkotásról és hatásosságának mibenlétéről hajtás után.

A 2004-es remake-et tehát nem kisebb név, mint a mára már Hollywood egyik sztárdirektorává vált Zack Snyder rendezte, aki az elmúlt 10 év során olyan, első nagyjátékfilmjénél messze csillagászatibb büdzséből készült szuperprodukciókat kalapált össze, mint a 300 (2005) a Watchmen (2008), vagy éppenséggel az Az acélember (Man of Steel, 2013). Műveinek némelyike a blockbuster-es filmuniverzumban már-már korszakalkotónak bizonyult, míg egyike-másika már kevésbé sikerült (pláne az inkább feledendő Sucker Punch...), hovatovább már csak ezért is lóg ki a sorból a Holtak hajnala, ami utóbb még mindig Snyder egyik legkiválóbb alkotása. A film történetében csupán érintőlegesen követi a '78-as eredetiét, amelyből a nyilvánvalóan átemelt elemek közé tartozik az apokaliptikus hangulat, a pláza mint menedék és természetesen a zombik. Minden más, beleértve a karaktereket, a cselekmény alakulását és a végkifejletet, teljesen új és korszerűsített a filmben. Még a főszereplő kiléte: Ana (Sarah Polley) is az.

A modernizálás és Ana központi figurája kapcsán máris külön felhívnám a figyelmet a darab egyik legmesteribb húzására; a játékidő körülbelüli 5. percénél bekövetkező vérfagyasztó tempóváltásra. Tudniillik a kezdés egészen addig a pontig bezárólag jóformán egy családi film idilljével vetekszik, ámde onnantól kezdve, hogy a képünkbe tolt számlapos óra hajnali 6:36-ról 37-re fordul, gyakorlatilag elszabadul a pokol. A hirtelen elburjánzó, első körben Ana-t érintő sokkoló események piszkosul hatásosan vannak tálalva, olyannyira, hogy emlékszem: 10 éve ettől mindenkinek simán meghűlt a vére a moziban. A semmiből felgyorsuló események dinamikája letaglózó, hát még úgy, hogy ez a film a Danny Boyle-nak köszönhető 28 nappal később (28 Days Later, 2002) által kitaposott újgenerációs zombis utat járja: azaz, ezek a szerencsétlen élőholtak már nem csakúgy ténferegnek jobbra-balra, hanem rohannak és mészárolnak, mint afféle megveszekedett ragadozó állatok. Ehhez jön még az első 10 perc rettenetét lezáró és felváltó, hallatlanul jól megkonstruált főcím/intro, amelyhez a legendás Johnny Cash – The Man Comes Around című, az ítélet napjáról szóló fenomenális nótája adja a tökéletes aláfestést. Mindezek után a meglátásom az, hogy a Holtak hajnala rendelkezik mind akcióhorrorok legprofibban eltalált felvezetésével.

Egyszersmind remek kis összefoglalása ez a hirtelen beütő globális krachnak, azaz a legborzasztóbb járványoknál is szélsebesebben terjedő zombikórság elharapódzásának. A készítők bölcsen nem is ragozzák túl a kérdést és a cselekmény során a későbbiekben sem szolgálnak semminemű magyarázattal a végítélet kirobbanásának mikéntjére, illetve miértjére. Nekünk nézőknek is be kell érnünk annyival, amennyit a helyi plázában összverbuválódó színes kis túlélő-egylet tagjai tudnak: azaz, a nagy büdös semmivel. Mindez ugyanakkor kifejezetten jót tesz a filmnek, merthogy a rejtély-faktor fenntartása és a karakterek nézőpontjának a fókuszba emelése, egyszerre képes konstans áramló feszültséget, és egyfajta bensőséges atmoszférát is teremteni. Nézőként úgy érezzük, mintha mi magunk is a látszólag biztonságba húzódott  bagázs egy tagja lennénk, márpedig ez segíti az identifikációt, még ha nem is a karakterek valamelyikével, de a helyzetükkel legalábbis mindenképpen. Igaz ami igaz: a szereplőket illetően elénk tárt választék is kifejezetten változatos. Alapvetően adott is a lehetőség arra, hogy ki-ki válasszon magának kedvencet, habár azt azért hozzátenném, hogy ahhoz egy-két kivételt leszámítva nem elég árnyaltak a figurák, hogy az ember azonosulni tudjon a legtöbbjükkel.

Természetesen a fontosabb karakterek, úgy mint a központi Ana, továbbá az ő általa is elsőként megismert Kenneth (Ving Rhames), a későbbi új pasija Michael (Jake Weber) és a legkiállhatatlanabb, de egyízben a legjobb arc fazon: CJ (Michael Kelly) valamelyest mind-mind árnyaltabbak. Mindezek után mondanom sem kell, hogy a remake nyilvánvalóan karakterközpontúbb mint az eredeti volt. Amelyet anno, cirka 36 évvel ezelőtt nem csupán rendezett, de mint ötletgazda jegyzett is a mester: George A. Romero. 26 évvel később az új verziót viszont már egy 2004 táján még noname filmes, bizonyos James Gunn agyalta ki és vetette papírra, aki mostanság mint a Guardians of the Galaxy sikerdirektora ismert. Lám csak: valahol neki is el kellett kezdenie, akárcsak Snyder-nek, mígnem immáron mind a ketten egy-egy szuperhős-franchise rendezésével büszkélkedhetnek. Na de visszakanyarodva a Dawn of the Dead-hez: a sztori persze nem válik túl bonyolulttá, hiszen a plázába bezárkózást és az ottani kezdeti nézetkülönbségeket, majd a rögzített mókás életképeket felváltja a nyilvánvaló felismerés, hogy ez nem mehet így tovább. Nem lévén más megoldás, a szereplők a szervezett kitörés és menekülés mellett döntenek, amely egyértelműen újabb jó ürügyet szolgál, az utcákon hordákban agonizáló zombik ipari mértékű irtására. Ahogyan az ilyenkor el is várható.

Lévén akcióhorrorról van szó, a Holtak hajnala kiválóan megrendezett, pörgős rohangálós-lövöldözős jelenetekkel rendelkezik, amelyek elsősorban Snyder-t és az ő korai, letisztult stílusát dicsérik (nem úgy mint a későbbi műveinek esetében, amelyekben már egymást érték a slow motion-betétek). A darab egy-két jól eltalált beijesztős és/vagy bizarr (lásd: a zombi-babás) momentumtól eltekintve elsősorban ezekkel a dinamikus szcénákkal és az azokból eredő feszkóval operál. Ezek pedig utóbb ha nem is teszik a filmet más, lélektanibb-jellegű horrorokkal egyenértékűen félelmetessé, de a tempójának köszönhetően messze izgalmasabbá alakítják, kétségtelenül. Nem lövök le nagy poént azzal, ha elárulom: a túlélő-társulat menekülése során aztán a szereplőkön is erős elhalálozási hatalmasodik el, ami ugyancsak a remake egyik erősségét képezi. Merthogy lássuk be: ilyen lehetetlen életkörülmények között valahol azért az mégiscsak evidens, hogy lassacskán mindenki áldozatául esik az élőhalottak seregének. Na persze ahogy az a zsánerre jellemzően lenni szokott, ezúttal sem hull el mindenki... A lényeg tehát az, hogy egy minőségi akcióhorror látott napvilágot 10 évvel ezelőtt, ami a két jómunkásembernek, azaz Zack Snyder-nek és James Gunn-nak hála a mára már megszámlálhatatlan zombifilm élmezőnyét erősíti.