Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Kerékgyártó Yvonne rendező első nagyjátékfilmje, a Free Entry a wiesbadeni goEast fesztiválon debütált még április elején. Péntek este a Rooftop Cinema jóvoltából már a hazai közönség is megnézhette a filmet (feltéve ha még nem látta a Szigeten). A sztori ebből áll: tinik, alkohol, Sziget... Ismerős?
1FreeEntry.jpg

A Sziget Fesztivál manapság már olyan turisztikai látványosságnak számít mint elmenni a Seychelles-szigetekre vagy megnézni Párizsban a Notre Dame-ot. Évente százezrek látogatnak el néhány napra, hogy forintmilliárdokat verjenek el piára és fűre és bulira. A fiatalok ilyenkor kivetkőznek magukból, mindenki laza és sexy akar lenni, egy-egy esetleges sátorban kúrás reményében. És ezzel nincs is gond, a Sziget arra lett kitalálva, hogy az ember jól érezze magát, aztán majd máskor elszámol a lelkiismeretével.

A történet szerint két barátnő V (Barta Ágnes) és Betty (Pusztai Luca) belógnak a Szigetre, hogy ott a magukkal vitt orbitális mennyiségű füvet eladják, és abból érezzék jól magukat. Természetesen a fűeladás mellett a lányok igyekeznek kimaxolni a bulikát, ezért rengeteget isznak és felülnek a party-vonatra, mígnem az éjszaka káoszában a lányok összevesznek, és elveszítik egymást.

Ezt a filmet legelőször anno a neten láttam websorozat formájában. Ez kb. 3 éve történt, azóta pedig az alkotók összehoztak egy nagyjátékfilmnyi anyagot, amit többek között nagyrészben úgy forgattak, hogy bementek a Szigetre és felvették a jeleneteket. Belevágni úgy egy filmbe, hogy az embernek jóformán nincs rá pénze, de van egy ötlete az legalább akkor bátorságra vall, mint amekkora őrültség. Aztán jönnek az ilyen Kerékgyártó Yvonne-ok és leteszik bátorságuk és őrületük tárgyát az asztalra: "Ezt csináltam három évig!". Mi pedig elképedve a kitartáson csak annyit tudunk mondani, hogy: "Azta!"

1618553_576339582436528_1499103200_n.jpg
A film egyik legnagyobb erénye, hogy látszik mögötte a rendező és a stáb szándéka: ez a film el fog készülni akármi is történjék! A színészek a film forgatását 15 évesen kezdték, és 18-ak lettek mire befejeződött. Három évig együtt élni egy filmmel nem kis feladat. A lányokon viszont egyfelől nem látszik meg ez a három év változás, játékuk szép és egyenletes. Pusztai Luca, aki az ártatlan "jókislány", tökéletesen kitűnik a Sziget közönsége közül: tudjátok, az a csaj, aki asszisztál barátnője őrjöngéséhez és mindig másodjára veszik észre a pasik. Az elveszettség, az örök magányosság és meg nem-értettség tökéletes elegyét hozza létre Luca. Vele szemben a V-t játszó Barta Ágnes egy vad, szenvedélyes flörtölőgép, aki lényegében azt csavar az ujja köré, akit csak akar. Én mondjuk ennyi idősen jellemzően utáltam ezeket a lányokat, mert soha nem engem akartak az ujjuk köré csavarni, de Barta Ági szerencsére nem vált ki ellenszenvet. Játéka, mint maga a karakter, tele van szenvedéllyel és csak úgy mint Betty, V is csak egy elveszett tini, aki nem tudja, hol keresse magát. 

A főszereplők mellett, a mellékszereplők (akiknek egy része a Szigeten összefogdosott fesztiválozó) iszonyatosan jól adják vissza azokat a "fesztivállatokat" akik ilyenkor megfordulnak itt. Az egész filmre egyébként jellemző, hogy nemcsak a Sziget hangulatát, hanem egyáltalán azt a kaotikus őrjöngést is remekül közvetíti, amit az ember csak 15-16 évesen tud átélni. Fél lábbal a felnőtt kor felé, de a másik lábbal még benne a gyerekkorban. Ki ne bulikázta volna végig egy teljes napját és pörögte volna szét az arcát ennyi idősen? Még a legdurvább konzervatív lányiskola növendékei is egyszer kipróbálják, milyen fejest ugrani a felelőtlenség mély gödrébe. Az operatőri munka dokumentarista stílusa miatt pláne ráerősít erre a hangulatra (még úgy is, hogy többen fényképezték, s nem egy ember). Nekem végig az volt az érzésem, hogy ott vagyok a Szigeten és én is éppen megőrülök. Táncoltam a székben ülve, az általam is ismert dalbetéteket pedig énekeltem magamban. Tökéletesen előhozta belőlem azt a tinit, aki beleveti magát az élet sűrűjébe, de nagyon hamar pofára esik, mert kicsit máshogy képzelte el.
stab3.jpg
A film másik nagy erénye, a dialógusok pergése és humora. Sok helyütt feltételezem, hogy impro a dolog, viszont ezek is olyan finoman, jó arányérzékkel vannak felépítve és instruálva, valamint vágva, hogy az első 30-40 percet az ember úgy röhögi végig, hogy közben egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk a szereplők lelkébe. Szerencsére nincsenek nagy katartikus ténymegállapítások az élet nehézségéről, viszont minden beállítás, színészi játék és forgatókönyvi panel tökéletesen átadja ezt az érzést. 

A Free Entry simán beelőzi az elmúlt hónapok magyar filmtermését! Ennél nagyobb dicséretet nem tudnék mondani evör! 

Free Entry
(
színes, magyar film, 2014) – Értékelés: 10/8 raptor
- Rendezte: Kerékgyártó Yvonne
- Szereplők: Pusztai Luca (Betty), Barta Ágnes (V), Sándor Péter (Wolf), Kardos Róbert (Imre)

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: kritika film magyar party Sziget Sziget Fesztivál Kardos Róbert Sándor Péter Pusztai Luca Barta Ágnes Kerékgyártó Yvonne Free Entry

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr276630125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.14. 21:48:52

Biztos hogy ugyanazt a filmet néztük? :) Szerintem már-már kibírhatatlanul izzadtságszagú volt, a színészek végig hiteltelenek voltak, karakterek gyakorlatilag nem is léteztek, és akkor még nem is beszéltünk a destruktív üzenetről..
süti beállítások módosítása