A Doctor Who (avagy borzasztó magyar nevén, a Ki vagy Doki?) című brit sorozat hiába szerepel a Guinness Rekordok könyvében, mint a világ leghosszabb ideje műsoron lévő sorozata – tavaly ünnepelte jubileumi 50. születésnapját, valamint 33. évadát a széria –, s hiába örvend popkult státusznak Nagy-Britanniában, Magyarországon alig ismerik, kedvelői pedig még kevesebben vannak. Maroknyi táboruk számára hiánypótló kiadvány a Shada, amely azonban nemcsak a keményvonalas fanokat szólítja meg.

A már említett kult-státusz miatt nemcsak számos operatőr, rendező és színész kívánt szerepet vállalni a szériában, hanem nevesebb és elismertebb írók is, így például Neil Gainman és Douglas Adams is bábáskodott a forgatókönyvek megírása fölött különböző státuszban. Utóbbi 1978-ban készítette el a Kalózbolygó című négyrészes történetet, ami olyan régóta nem várt nézettséget generált a BBC-n, hogy rögvest el is kezdhetett dolgozni a 17. évad záró epizódján. Adamsnek azonban igen markáns elképzelése volt a Shada munkacímet viselő történetről, ami a vezető forgatókönyvírók és producerek folyamatos vegzálása, valamint a BBC alkalmazottak sztrájkja miatt sosem készülhetett el. A hat részre tervezett sztori körülbelül felét leforgatták ugyan, ám adásba végül nem került. 1992-ben aztán a fennmaradt nyersanyagból megjelent ugyan egy fércmű VHS-en Tom Baker (a Negyedik Doktor) narrációjával, majd rádiójáték is készült belőle, de Adams igen nehezen élte meg, hogy története sosem valósult meg a vásznon, ezért annak egyes elemeit átemelte a Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája és a Galaxis útikalauz stopposoknak megírása során.

Tekintve, hogy Adams nevével még ma is sok mindent el lehet adni, nem véletlen, hogy Nagy-Britanniában, ahol rengeteg Doctor Who kötet látott napvilágot, pont ezt a sztorit is előcitálták (pláne a tavalyi jubileumi esztendőben). Probléma volt azonban, hogy az író sosem vetette papírra teljesen a Shada történetét, és a skiccei sem maradtak meg mindenestül. Itt jött a képbe Gareth Roberts, aki a 2005-ben újraindított széria néhány epizódjának-, valamint több időlordos könyv megírásával már kellőképpen beleásta magát a két szívvel rendelkező csélcsap időutazó univerzumába, és megpróbálta úgy lekerekíteni a sztorit, hogy az kiadható legyen. Roberts saját bevallása szerint annak ellenére is rengeteget – több mint egy évet – foglalkozott a Shadával, hogy hozott anyagból dolgozott, elsősorban azért, hogy az átvezető részek, amik alapvetően kimaradtak a forgatókönyvből, ne lógjanak ki a többitől, és kellőképpen idézzék meg Douglas szellemiségét. Nagy vállalás volt ez, s még ha nem is mindenhol vetekszik Roberts humora Adamsével, lerí róla, hogy minden igyekezetével azon volt, hogy olyan homage szülessen, ami a lehető legjobban emlékeztet az ismert előd írásaira. Nem is kell csalódnunk, a történet kellőképpen csavaros, amolyan igazi adamsi fordulatokkal tarkított. Az író az utószóban egyébként kifejtette, nem a vázlatok autentikus interpretálása volt a legnehezebb feladata, hanem azon dilemmának a feloldása, mely szerint megváltoztathatja-e a sztori menetét annak érdekében, hogy néhány túlságosan perifériára szorult szereplő nagyobb teret kapjon, s ezáltal a regény is arányosabbá váljék. Roberts végül megtette, s ez abszolút előnyére vált a könyvnek, a 480 oldalnyi történetfolyam remek olvasásélményt nyújt.
A Shada főhőse a Negyedik Doktor, ugyanis az eredeti epizód írásakor éppen ő – a  3 és fél méteres sállal, hosszú kabáttal rendelkező, zselécukorkával telt zsebű és nagyon kócos hajú időlord – volt soron. Kísérőjével, Romanával, az időlady-vel, valamint K-9-cel a robotkutyával Cambridgebe érkezik, ahol a segélykérő üzenetet küldő aggastyán időlordot, Chronotis professzort látogatják meg. Hamarost kiderül, hogy a professzor birtokában lévő Gallifrey Imádásra Méltó Ősi Törvénye című könyv eltűnt, ami miatt nem kevesebb, mint az univerzum léte kerül veszélybe, egy Skagra nevű szuperelme által, akinek megátalkodott célja, hogy átvegye a hatalmat az egész ismert – és ismeretlen – tér, illetve idő felett. A kalandos történet során aztán a Doktor segítségére lesz két cambridge-i fiatal oktató is, Chris és Clare, kiknek támogatása is szükséges, hogy az időlord kimásszon a slamasztikából.
A karakterek persze bántóan egydimenziósak – vannak nagyon jók, nagyon gonoszak, és lelkükben tiszták –, de ez másodlagos, ugyanis a cselekmény pergőssége feledteti ezt. A karakterfejlődések iránt rajongók számára is rossz hír, hogy az egyetlen jellemében változó szereplő is csupán egy számítógép. Kétségkívül nem magas művészeti alkotásról van szó, de még csak nem is hard sci-firől, hanem olyan szórakoztató matériáról, ami jellegében a ponyvairodalom felé tendál, vagy egy kiszámítható Pókember-történetet idéz. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal sem, ha leírom, a főhős megmenekül majd a sztori végén, és véráldozatokra sem lesz szüksége ahhoz, hogy a világ rendje újra helyreálljon. Ugyanis a hangsúly nem ezen van, hanem az odáig vezető úton, az pedig színtiszta szórakozás – elnézést, az önismétlésért. Roberts ezt úgy éri el, hogy nem a keményvonalas fanokat szólítja meg, hanem bárki kézbe veheti a Shadát, aki kicsit is nyitott egy adamsi őrült hajszára Cambridge és az Univerzum ismeretlen pontjai között. Az írás egyes elemei, fordulatai ugyan ismerősek lehetnek helyenként, sőt a Douglas Adams rajongók több utalást is érzékelhetnek más művekkel kapcsolatban, de sem az író, illetve sem a Doctor Who sorozat előzetes ismerete sem szükségeltetik a tökéletes műélvezethez. Roberts igazi érdeme pedig ebben áll. Kompletté tette Adams munkáját, és a Doctor Who világában avatatlanok számára is érthető, izgalmas könyvet írt, ami az elején ugyan kicsit lassan indul be, de aztán (idő)örvénybe rántja olvasóját. Hangulata igazán eklektikus, elegyedik benne Adams abszurd humora, a Tom Bakeres epizódok komikuma, és az új sorozat frissessége, illetve dinamizmusa is. Ha a Doktor nem a ’70-es évekből ismerős kísérőit vinné magával, és nem a hosszú 3 méteres sálja lenne a nyaka köré tekerve fő attribútumként, simán megfelelne a David Tennant vagy Matt Smith által alakított legutóbbi Doktoroknak. A Shada nem egy remekmű, viszont kellemes időtöltés, ami akár kedvcsináló is lehet a sorozathoz.

Gareth Roberts: Shada – Douglas Adams elveszett Ki vagy, Doki?-epizódja alapján
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadási év: 2013
Fordító: F. Nagy Piroska
Író: Gareth Roberts
Eredeti cím: Shada: The Lost Adventure by Douglas Adams
Oldalszám: 473 

Doctor Who gyorstalpaló:

A sorozat eredetileg 1963 és 1989 között volt műsoron, 1996-ban tévéfilmet készítettek belőle, 2005-ben pedig sikeresen újraindították. Ennek az 50 esztendőnek minden eseményét – pláne a szériát egyáltalán nem ismerők számára – felsorolni szinte lehetetlen, így beavatatlanok számára elégséges azt tudni, a Gallifrey bolygóról származó, önmagát Doktornak nevező időlord különböző problémákat old meg időben és térben – angol rendőrségi telefonfülke alakjára fixálódott – TARDIS nevű időgépével, illetve rendszerint csinos női kísérőkkel.

A Doktor szerepét az eltelt fél évszázad alatt értelemszerűen több színész is játszotta már, ám a szereplőváltás problematikáját a BBC sohasem a James Bond filmek mintájára oldotta meg. Az új Doktor új fizimiskával akkor jelenik meg, ha egy majdnem halálos kimenetelű sérülést szenved, amelyből regenerációs folyamat segítségével épül fel. A metódus viszonylag gyors lefolyású, a regenerációt követő trauma következtében pedig külcsínében transzformálódik, és apróbb személyiségváltozáson is keresztülmegy. Emlékei persze mindig megmaradnak, de a különböző színészek különböző attitűdöket is formálnak, így a sorozatban eddig feltűnt 11 Doktor-inkarnáció között volt már mogorva, humoros, csendes, agresszív, komolytalan, arrogáns és szarkasztikus időlord is.

 Ha tetszett a cikk, lájkolj minket a facebookon is!