Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Gárdos Péter új filmjében saját szüleinek történetét meséli el, akik csodával határos módon túlélték a németországi haláltábort, majd 1945 nyarán svédországi rehabilitációs kórháztáborokba kerültek. A Hajnali láz címet viselő alkotás forgatása május 27-én kezdődik, és vélhetően július végéig tart. A magyar-svéd-izraeli koprodukció előreláthatólag 2015 elején kerül a hazai mozikba.

forgatas1.jpg

A 27 kilóra lesoványodott, súlyos tüdőbeteg Miklós, mikor újra halálra ítélték – az orvos hat hónapot adott neki –, különös döntést hozott: megszerezte 117, a háború után Svédországban ápolt magyar lány nevét, címét, és levelet írt nekik. Így ismerkedett meg a tizenkilenc éves Lilivel, akivel hét hónap alatt több mint száz levelet váltottak, majd 1946 márciusában, Stockholmban örök hűséget fogadtak egymásnak. Ők Gárdos Péter szülei.

A többek között az Uramisten, a Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire, A porcelánbaba, és a Tréfa című filmeket is jegyző rendező édesanyja tíz évvel ezelőtt, az édesapa halála után adta át fiának a leveleket. Ezek alapján született meg 2010-ben a Hajnali láz című könyv, s később a forgatókönyv.

A most készülő film forgatása 2014 februárjában kezdődött először négy, magyarországi téli nappal, melyet három nap jeruzsálemi és négy svédországi nap követett, utóbbi az Északi-sarkkörön túl. Az összesen 41 napig tartó munka további 29 napja május 27-től július végéig ismét hazánkban – elsősorban Budapesten – forog. A film érdekessége, hogy hét percnyi archív felvételt is tartalmaz majd.

forgatas3.jpg

A rendező számára az egyik legnehezebb feladat a hiteles szereplők kiválasztása volt. Végül a fiatal Lilit Piti Emőke, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, Miklóst pedig Schruff Milán alakítja majd, akit a Kalandorok című filmből ismerhet már a magyar közönség. A további szerepeket Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, Kovács Lehel, Tóth Anita, Páll Zsolt, Seres Zoltán, Váta Lóránt, Sztárek Andrea, valamint három svéd színész, Maya Rung, Roger Strom és Anna Ascarate játsszák majd. Az idős édesanyaként Izrael egyik vezető színészét, Gila Almagort (München) láthatjuk majd. A film operatőre Seregi László, az art director Horgas Péter, a producer pedig Szekeres Dénes.

A Tivoli Film-Plusz Kft. gyártásában, 560 millió forintos költségvetésből készülő magyar-svéd-izraeli koprodukció előreláthatólag 2015 elején kerül majd a hazai mozikba.

Címkék: forgatás magyar film koprodukció Gyabronka József Máté Gábor Petrik Andrea Gárdos Péter Hajnali láz Piti Emőke Schruff Milán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr266143035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása