Matt Cherniss és Peter Johnson 6 részes minisorozata nem másra keresi a lehetséges válaszokat, minthogy milyen életet élnének a Marvel szuperhősei, ha sosem jutottak volna szupererőhöz, a Powerless azonban sokkal többel is szolgál ennél. A történet középpontjába egy olyan embert helyez, aki a munkájából fakadóan kívülállóként tekint az életre, és aki ezzel a szereppel olyannyira egyesült, hogy már nincs is saját élete. Az a sivár szürkeség ugyanis, amiben Dr. William Watts elmerült, többnyire mások életének a szemléléséből áll.
Dr. William Watts pár napos kómájából magához térve egy olyan világban ébred, ahol nincsenek már meg azok díszes maskarákban flangáló szuperhősök, akiket álmaiban olyan élénken látott. Dr. Watts pszichiáterként dolgozik, s mint olyan, próbál segíteni a pácienseinek, a kóma után azonban nem képes már olyan szemmel nézni a világra, mint azelőtt. Minden emberben felismeri a benne szunnyadó hőst.
A kómából visszazökkenő doki azonban hirtelenjében felismeri önmaga értelmetlenségét, mivel a képzelet ereje, a csodás álmok irányt mutatnak neki. Kell lennie egy világnak, ahol a szereplők nem képességeik, hanem döntéseik alapján válnak azzá, akik. A doki eleinte meghátrál a valódi segítségnyújtástól, de idővel felismeri, hogy nagyon is képes befolyásolni, ne adj Isten, irányítani az eseményeket, így döntései egyszerre lesznek hatással a fiatal Peter Parker, a vak ügyvéd, Matt Murdock és az emlékezetkieséses Logan sorsára. Sehol egy Pókember, egy Fenegyerek vagy egy Rozsomák, nincsenek hálóvetők, visszahúzható karmok vagy szuper kifinomult érzékszervek, csak az emberek. Erőtlen emberek, akik nem győzhetnek mindig.
A lényeg kiragadása persze önmagában semmit sem árul el képregényről, de a szerzőpáros óriási precizitással érzékelteti mindezt. A Powerless egyszerre bizonyíték és cáfolat arra, hogy a dolgok csak úgy történhetnek, ahogy történnek. Bizonyíték, mert a szereplők nagyjából ugyanazt az utat járják be, amit a Marvel klasszikus univerzumában is. Osborn Pókember nélkül is megőrül, és Ben bácsi így is, úgy is meghal. Matt a képességei nélkül is ügyvéd lesz, így is szembe kerül a vezérrel, és így is meghal a szerelme, Karen Page. Logan pedig a karmai nélkül is egy halálos fegyver, aki válaszokat keres az életőre. De cáfolat is, mert a szuperhősök mellőzése átírja a játékszabályokat, és bizonyos dolgok úgy történnek, ahogy az a valóságban is történne: a Powerless pont annyit ad, mint amennyit elvesz, valakit életben hagy, míg mást halálra ítél.
A szerzőpáros nem véletlenül választotta ezt a három szereplőt, ugyanis mindegyikük más-más oldaláról világítja a cselekvés életmentő mivoltát. Matt kiáll valamiért, amiért senki más. Peter mindent kockáztat valamiért, ami fontos neki. Logan pedig olyan válaszokat keres, amikre jobb lenne fel se tenni a kérdést. De mi más is lehet az élet, ha nem az, hogy válaszokat keresünk, kockáztatunk, és kiállunk dolgokért, amikben hiszünk. A Powerlessben egyetlen egyszer hangzik el ez a szó, holott ez az egész kérdésfelvetés magva: A hit.
A Powerless annyira finoman kezeli a kérdést, hogy konkrétan fel sem teszi (ez az, ami például a Kingdom Comenak nem sikerül), az egész természetesen csordogál a maga medrében, miközben a főszereplőkön kívül felbukkan a Marvel univerzum színe-java, akiknek rövid feltűnése ugye csak a képregények világát ismerőknek mond valamit. Emma Frost például arról panaszkodik, hogy a barátja lelépett egy Jean nevű csajjal, amíg Sue és Reed viccelődnek a házasságukon, vagy például történik utalás Luke Cage és Jessica Jones házasságára is (a teljes referencialista szerencsére megtalálható a Wikipédián, így ha valami felett át is siklottunk volna, ez alapján visszakereshetjük). A Marvel univerzumnak azonban nem csak szuper erővel rendelkező hősei vannak, Matt Cherniss és Peter Johnson minije pedig erről sem feledkezik meg. A megkeseredett Frank Castle ugyanúgy bosszút állna a családjáért, ha valaki nem előzné meg, de bárhogy is legyen, Castle végül ugyanúgy elindul az önbíráskodás útján, csak nem húz hozzá halálfejes pólót, Tony Stark pedig ugyanúgy kifejleszti a Vasember páncélt, legfeljebb nem veszi magára, hanem csak eladja az államnak.
A Marvel hőseinek szappanoperája ugyanis jelmezek nélkül is hibátlanul adaptálható a valós életbe, így a Powerless lényegében kiemeli a szuperhős történetek esszenciáját, miszerint ha lehámozzuk a fantasztikus elemeket, egy nagyon is valós képet kaphatunk a világról. Az egyetlen különbség, hogy az élet sokkal gyakrabban okoz keserűséget, mint a legtöbbször happy enddel végződő füzetek.
Utolsó kommentek