Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

A Bosszúállók: Ultron kora minden korábbi Marvel-filmnél markánsabban mutatott rá a közös filmes univerzum építés esztétikájára – ezért gyorsan összeszedtük, hogy állunk most, hová tartunk, mi jön most, mit lehet tudni?
vxqnkh2.jpg

A Végtelenség Ékkövei

Kezdjük a Végtelenség Ékköveivel, amelyekből összesen hat van, de még csak négy tűnt fel a filmekben. A Bosszúállók vége óta tudni lehet, hogy a Marvel-univerzum egyik legféltebb főgonosza, Thanos már a sarkon ólálkodik, még ha egyenlőre nem is futotta tőle pár kaján vigyornál többre. A Galaxis Őrzőiben már afféle Sith mesterként ármánykodott, legutóbb pedig már a Végtelen Kesztyűt is felhúzta:

Ez az a kesztyű, amibe az összegyűjtött ékköveket belepakolva kedvünk szerint formálhatjuk az univerzumot, és legyőzőre is csak akkor találunk, ha titokban kívánjuk a saját bukásunkat – a képregényekben Thanost is csak saját maga tudta legyőzni. Érdekesség egyébként, hogy a Végtelen Kesztyű egy apró easter egg formájában már feltűnt pár pillanatra a Thor első részében is.

Na de beszéljünk az ékkövekről is! Az első ékkő a Tesseract – benne van a Tér ékköve. Ha még emlékszünk a történetére, az első Amerika Kapitányban a Vörös Koponya bohóckodott vele, aztán a S.H.I.E.L.D. kísérletezgetett rajta, amíg Loki el nem lopta, hogy megnyisson egy dimenziókaput (vagy mit), és leigázza a Földet. A kocka most Asgardban van, Heimdal vigyáz rá.
avengers_tesseract2012.png
A második ékkő az Elme ékkő, ami Loki jogarában csücsült. Ezt a jogart Loki igazából Thanos csicskájától kapta, szóval igazán nagy szarkeverő az öreg lilaképű, hogy elengedi a markából az egyik követ. Loki legyőzése után azonban ez a tárgy is a S.H.I.E.L.D.-hez került, ami az Amerika Kapitány második részében hirtelen gonosz terrorszervezetté, a H.Y.D.R.A.-vá alakult (vagy inkább kibújt belőle), és ki nem találnátok, de ők is kísérletezgetni kezdtek rajta! A jogart végül sikerült visszaszereznie a Bosszúállóknak, ami most az egyik tag fején ékeskedik (haha). A képregényekben Adam Warlock névre hallgató karaktert most nagyon úgy tűnik, hogy egy másik (szerintem sokkal jobban ide illő, földhözragadtabb) karakter helyettesíti.
vision-avengers-age-of-ultron.png
A harmadik ékkő az Éter, azaz a Valóság ékkő, amire egy egész filmet elpazaroltak a Thor – Sötét Világ képében. Ez is rettentő veszélyes, rettentő hatalmas, meg úgy egyébként is rettentő rettentő. A stáblista utáni jelenetben az Asgardiak elvitték a Taneleer Tivanhoz, a Gyűjtőhöz, mert gondolták ott jobb helyen lesz. Ez zsinórban a második ékkő, amit másra bíztak, Loki jogara után, de ennek sem lett jó vége.
red-aether-in-thor-the-dark-world.jpg


A Gyűjtőnek a Galaxis Őrzőiben jutott nagyobb szerep, ebben a filmben mondták el először, hogy mire is jók ezek a kövek. A negyedik kő az Erő ékköve (Gömb), Star Lord és csapata épp igyekszik eladni a Gyűjtőnek, amikor az üldözőik rájuk támadnak, és felforgatják az egész kócerájt. A kő végül a Nova Corpshoz kerül, de hogy közben az Éterrel mi van, azt nem tudni egyelőre, hiszen az is ott volt a “múzeumban”.
guardians_of_the_galaxy_nom0910_comp_v037_1043.jpgEgyelőre pedig ennyi, ékkövek ügyében, a Hatalom és a Lélekkő még nem tűnt fel. A Bosszúállók következő, dupla részében Thanos megkaparintja majd a köveket, és világ összes hősének együttes ereje sem lesz elég ahhoz, hogy… tudjátok. De akkor essen kicsit több szó a konkrét filmtervekről is!
all_five_gems_comics_banner_0.jpeg
Amerika Kapitány: Polgárháború – 2016

A filmnek kijött a szinopszisa és annyit biztosan tudunk már, hogy óriási szuperhős-fesztiválban lesz részünk, ráadásul napokon belül elkezdik forgatni. A Marvel 2006-os crossoverén alapszik, ahol a hősök két frakcióra szakadnak. Egy rosszul elsült, ZS-kategóriás szuperhős-csapat miatt felrobban egy iskola, és a kormányzatnak lépnie kell, ennek okán születik meg a regisztrációs törvény, ami arra kötelezné a maszkos önbíráskodókat, hogy fedjék fel magukat az állam előtt. Amerika kapitány – egy tucat hőssel az oldalán természetesen ellenáll, így Vasemberre hárul a piszkos munka, hogy az ellenállókat letartóztassa. A filmekben azonban mindez biztosan máshogyan fog történni, mivel nincs “szuperhős társadalom”, csak néhány hős. Könnyen előfordulhat, hogy pont a Bosszúállók: Ultron korában történtek szolgálnak majd kiindulópontként (a hősök az egymással való civakodás közepette lezúznak egy városnegyedet, és Ultron is az ő hibájukból születik meg).

Amerika Kapitány és Vasember szembenállása már a legutóbbi két Marvel filmben is kirajzolódott, a Tél Katonájában Steve Rogers rögtön szétverte az egész kuplerájt, amikor az világrendőrséget akart játszani, Tonynak pedig az Ultron korában tűnnek fel a tömegoszlató robotjai, akik igencsak nagy ellenszenvet váltanak ki az emberekből. És akkor a Vasember 3-ról még szó sem esett, ami ugyancsak az amerikai aktuálpolitika elé tartott görbetükröt a Mandarin figuráján keresztül. A Polgárháború a maga idejében nyíltan politikai célzattal készült el, ahol Amerika biztonsága került szembe Amerika szabadságával (a konklúzió pedig természetesen sokkal inkább szólt a demokraták, semmint a republikánusok mellett). Nagyon izgalmas téma, nagyon jó lehetőségekkel (a képregény ezekkel sajnos csak ritkán élt, helyette sokszor inkább a buta csihi-puhira koncentrált).
Fontos megjegyezni, hogy a képregényekben Hulk ezidőtájt az űrben téblábolt, direkt kiírták a sztoriból. A Bosszúállók 2 vége ugyancsak hasonló történetet vetít előre, mivel Hulk meglóg az egyik Quinjettel.
3333448-civil_war_01_11-12.jpg

Doctor Strange – 2016

A film, amiről nem sokat lehet tudni, csak azt, hogy Benedickt Cumberbrachjkcbfv fogja játszani a főhőst, és ez pont elegendő információ ahhoz, hogy tűkön ülve várjuk. A második Amerika Kapitányban volt rá egy apró utalás,
de ezen kívül semmi.


Strange azért is érdekes vállalkozás, mert vállaltan misztikus karakter, ami a Marvel eddigi filmjeire nem igazán volt jellemző, még az asgardi Isteneket is ötezer évig élő emberekké degradálták. Strangre azonban mindenképpen szükség lesz a Thanos elleni küzdelemben, ő a képregényes eredetiben az egyik fő mozgatórugó. Tutira vehetjük, hogy legalább egy új ékkő fel fog tűnni a filmben. 
marvels-doctor-strange-title.jpg
A Galaxis Őrzői 2 – 2017

Semmit sem tudunk róla. Nem is nagyon kell, még két évre vagyunk a bemutatójától. Azért valószínűsíthető, hogy Thanosnak itt már nagyobb szerep jut, és előfordulhat, hogy Howard a kacsa is szerephez jut. Ő ugye az első rész végén tűnt fel, aki már önmagában is egy elszállt karakter.

Pókember – 2017

A Sony mozija érdekes helyzetbe került az utóbbi időkben, mert a jogok a Sonynál maradnak, de a Marvel is használhatja a karaktert. A következő filmes Pókember-interpretáció tehát már zsinórban a harmadik lesz, és igazából még mindig a Sony gyártja, nem a Marvel. Az viszont biztos, hogy a Pókemberes univerzumépítési tervek ezzel behódoltak a Marvelnek, nem lesz se Venom spinoff, se Baljós Hatos (egyáltalán, kinek az ötlete, volt ez?). Az egyik szemünk sír, a másik nevet.

welcome-home-spidey-meme.jpg
Thor: Ragnarok

Ez a sztori nagyon röviden Asgard pusztulásáról szól, és az Ultron korában pár baljós vízió erejéig már megkörnyékezték Thort is. Ami azt illeti, ezek a jelenetek illettek bele a legkevésbé a filmbe, de tudvalevő, hogy a tesztvetítések visszajelzései után sokat kivágtak belőlük, talán ezért is lett kicsit szedett-vetett. Majd a rendezői változatból kiderül, ha minden igaz. Az biztos, hogy ha Asgard valóban elpusztul, az jókora hátrányt fog jelenteni Thanossal szemben, és azt se felejtsük el, hogy Asgardban most valójában Loki a főnök, mint ahogy az a legutóbbi Thor-mozi végén kiderült - tehát a Tesseracthoz is hozzáfér.

Fekete Párduc

Az Ultron korában már ellátogattunk a Párduc székhelyére, még az egyik szereplő háttértörténetét is megkaptuk (Ultron levágja a kezét), de ez nem sok. Maga a karakter már az Amerika Kapitány harmadik részében is fel fog tűnni, de hogy mit csinál majd a saját filmjében, az túl messze van ahhoz, hogy bármit is tudjunk róla.

marvel-black-panther-poster-03.jpg

Avengers: Infinity War I-II

A film, amiről már egy csomót beszéltünk. A Marvel első fázisában a felvezető filmek a Bosszúállókban csúcsosodtak ki. A második fázisról, ami az idén érkező Hangyával zárul, ez nem nagyon mondható el, de a harmadik nagyon úgy tűnik, hogy ismét egy monumentális piramis csúcsa lesz, ahol mindenki egyesül a gonosz ellen, a Bosszúállóktól kezdve a Galaxis Őrzőin keresztül az Oltalmazókig (Defenders).
infinity-wars-04.jpg
Marvel TV

Ja hogy még nem volt szó az Oltalmazókról? Hát majd most. A Marvel igazából a TV-vásznon is eljátssza ugyanazt, amit már a moziban. A két S.H.I.E.L.D.-es sorozat (Agent Carter, Agents of S.H.I.E.L.D.) mellett (amik sokszor a filmekhez szolgáltatnak plusz anyagot) elindult a Fenegyerek (brutális, mocsokban térdig gázoló, egyébként remek) sorozata, amit a következő években a tervek szerint Jessica Jones, Vasököl és Luke Cage sorozata fog követni. Ők kevésbé ismert, kevésbé hatalmas hősök, mivel inkább a helyi rosszfiúkat szokták péppé verni a földönkívüli inkvizítorokkal szemben. Hogy aztán kapnak-e majd közös sorozatot is, az még nagyon a jövő zenéje, de elég valószínű, hogy a filmekben feltűnnek.
the-defenders.jpeg

Captain Marvel és Inhumans

Ezek a filmek igazából már az Infinity War után játszódnak, de még a Phase Threehez tartoznak. Ezek is olyan messze vannak, hogy csak hű-ha. Azt tudni lehet, hogy Marvel Kapitány nő lesz, sokan azt pletykálják, hogy az Amerika Kapitányban 2-ben feltűnt, és a folytatásban is visszatérő Sharon Carter lesz az, aki mellesleg Steve Rogers szerelme. Női szuperhős még nem kapott komoly filmet, de a Marvel ezen is változtatni szeretne.
t3e9mpqyjwtzswzjdznj.jpgAz Inhumans pedig egy rakat elképzelhetetlen erejű alakból áll, akiknek a föld háborúi kis hangyapiszoknak tűnnek csak, egyenlőre Vízió az egyetlen karakter, aki valószínűleg tag lesz, és már fel is tűnt a filmekben.
maxresdefault_3.jpg
Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: szuperhős Marvel Spider-Man Captain America Daredevil Captain America: The Winter Soldier S.H.I.E.L.D. Fenegyerek Captain America: The First Avenger H.Y.D.R.A

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr717455806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2015.05.13. 15:47:55

Inhumans-ék már szerepelnek az Agents of Shieldben.

A Daredevil branch szerintem azonban nem fog feltünni a filmekben, mert - legalábbis a Daredevil alapján - ellenben a Shielddel (ami átjárásban a filmekkel), sokkal realisztikusabb, komorabb szegmense a közös univerzumnak és öszsintén megvalva én valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy sorozatokban felvezetett hős feltünjön az egyik nagy mozi filmben. Ezért is érdekes az Inhumans, mert ha tényleg lesz film, kérdés, hogy az miként viszionyúl a sorozathoz. Mert én valahogy a jelenlegi sorozatos Inhumans túl b kategoriás egy filmhez, de a Marvelben meg minden összefügg, mindennel, így ha ignorálják a TV-s Inhumanst, azzal ignorálják az egész Agents of Shieldet, ennek pedig épp az elenkezője a tendencía (Az Ultron eleje kvázi egy Shield évadzáró is lehetne).

(A DC az egyszerübb utat választotta ketté szedte a filmes-sorozatos világot és pl.: a JL filmben, más Flash lesz mint a sorozatban (ami remélhetőleg futni fog még akkor), ami szerintem hiba, mert a sorozatos Flash egészen jó - és szinész is jobb mint pl.: Stephen Ammel az Arrowból - és pöpec lenne nagy költségvetésből

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.05.14. 08:37:05

Ejj, pedig egyszer egy new avengers jó lenne Luke Cage-dzsel...

Lord Wulghar · http://mindmegdoglunk.blog.hu 2015.05.14. 15:01:27

Női marvel főszereplős film nem volt?

Elektra? Fekete macska?

Dr. Hardlove · http://roboraptor.blog.hu 2015.05.14. 15:27:50

@Lord Wulghar: Elektra volt (Fekete Macska nem), de itt a Disney/Marvel filmes univerzumáról van szó, abban pedig nem volt női főszereplős mozi.

Leone_510 2015.05.15. 08:06:41

nagyon jó összefoglaló, köszi

aronrunning · https://linktr.ee/daniaron 2015.05.15. 10:57:30

Nem, nem a Disney filmes univerzumáról van szó, hanem arról, hogy se az Elektra, se a Macskanő, se a Supergirl nem egy komolyan vehető, a hős női mivoltát kihangsúlyozó mozi + mintha inkább spin-offként funkconálnénak. A hangsúly azon volt, hogy KOMOLY női mozi. Whedon egyébként ez irányba máris többet tett, mint a többi szuperhősfilm úgy egyébként.

Az Inhumasos kiegészítést köszönöm, nem tartok még ott a sorozattal.
süti beállítások módosítása