Kétségtelen, hogy Charles Chaplin a némafilm császára Buster Keaton mellett. A színész az ötvenes években Svájcba kényszerült költözni, halála is itt érte 1977-ben. Xavier Beauvois, az Emberek és Istenek című filmjével elhíresült rendező legújabb filmje a kisemberek káoszáról, a bevándorlók kínkeserves életéről mesél egy megtörtént esemény alapján, miszerint két fiatalember váltságdíjat remélve ellopja Chaplin koporsóját. 

1977, Vevey, Svájc. Eddy, a belga bevándorló kikerül a börtönből. elég valószínű, hogy csak valami pitiáner lopási ügy miatt ülhetett, nem egy gyilkos típus. Barátja, az Algériából érkezett Osman befogadja magához és kislányához, Samirához egy időre, apró viskójuk melletti lepukkant lakókocsiba. Osman égőket cserél a városban és a karácsonyi díszeket igazgatja, ebből próbálja eltartani Samirát, aki állatorvosi egyetemről ábrándozik, és félre tenne felesége műtétjére, ami lényegében lehetetlen, hiszen ötvenezer svájci frankról van szó, melyet nem fedez a biztosító, a bankok pedig nem hiteleznek a férfinak ekkora összeget. Eddy karácsony estéjén beállít egy lopott tévével, melyen napokon keresztül a Chaplin haláláról szóló hírek cikáznak. Ekkor pattan ki Eddy agyából, hogy ez az ember holtan is legalább annyit ér, mint élve, el kéne lopni.

1978. március 2. Két férfi végrehajtotta minden idők egyik legnagyobb sírrablását. Egy lengyel és egy román férfi, Roman Wardas és Ganrscho Ganev két hónappal Chaplin halála után rabolta ki a sírt, a koporsót május 17-ig sikeresen rejtegették. Eközben Chaplin negyedik felesége, Oona Chaplin próbált intézkedni az ügyben, a rendőrség lehallgatta a hívásokat, és figyelték az utcai telefonokat. Sok időbe telt, mire megtalálták a két férfit, akik beismerő vallomást tettek, miszerint nagyon szükségük volt a pénzre és nem volt más kiút. Az ötletgazdát, Wardas-t négy és fél év-, Ganev-et 18 hónap börtönre ítélték.

Beauvois egészen más szemlélettel nyúlt hozzá a történethez. Közel akarta hozzánk hozni a két elveszett férfi drámáját, hogy megértsük, miért képes valaki ilyesmire. A filmben többször elhangzik ez a kérdés a mellékszereplők szájából, de a nézőből nem vált ki ellenszenvet Eddy és Osman akciója. Amikor néztem a filmet, végig azon gondolkodtam, hogy sok minden megvan benne, ami egy jó filmhez kell. Jó sztori, viszonylag jó szereplők, egy érdekes rendező, és egy jól megszerkesztett és felépített világ. Talán a legnagyobb baj a dologgal, hogy annyira reménytelenné és szerencsétlenné teszi karaktereit, hogy mindenkiből ellenérzést váltana ki, ha a film nem végződne happy enddel. Beauvois annyira a szánkba rágja a drámát, hogy a film negyvenedik percéig meg is feledkezik arról, hogy miről is szól a filmje. Az általános karakter- és környezetrajz viszont nem mélyít el bennünket a karakterek világában, akik igencsak fekete-fehérek, és nem hoz minket közelebb sorsukhoz, önismétlővé válik Osman bizonytalanságának illusztrálása, és Eddy dilijének kihangsúlyozása. 

A film műfaja vígjáték a készítők szerint, ám a humorosnak szánt elem kizárólag Eddy, aki néha grimaszol egyet, és magában nevet. Beauvois elég furcsán kezeli a humort, például szerintem az egyáltalán nem vicces és cseppet sem karakterhű, hogy a negyvenes alkoholista Osman egyszer csak elkezdje rázni a seggét valami akkori amerikai slágerre a rádióból. Eddy-től ez teljesen rendben van, hiszen ő a film bohóca.

Apropó zene. Konkrétan ugyanazt a hatást érhette el volna a rendező egy fej felett felvillanó villanykörtével, mint a zenehasználattal. Ugyanis végtelenül gyerekes és indokolatlan, nevetségessé teszi a jeleneteket, átalakítja jelentésüket, és összezavarja a nézőt. Mindig olyan pillanatokban szólal fel, és ráadásul gyakran fülsértő számokkal, melyekben teljesen indokolatlanul van ott.

Ezek a dolgok egyáltalán nem mellékesek, mert ilyen piti húzásokkal próbál Beauvois jópofáskodni, ettől az egész film kifárad az első órára, amikor végre valahára megtörtént a rablás, végtelenül unalmas lesz, egyben giccses és patetikus is.

Ahogy fentebb említettem, embereink valóban annyira szánalomra méltók, hogy lehetetlen a sztori valóságközeli végkicsöngése. És itt történik valami egészen elképesztő furcsaság. A börtönre és kitoloncolásra ítélt jómadarak megússzák az egészet, miután a bíróságon elhangzik a védelem részéről egy olyan szöveg, hogy kifordulunk a székünkből. A védelem ugyanis arról beszél, hogy a két férfi nem érdemel büntetés, és Chaplin is így akarná, hisz ő a bevándorlókért, hajléktalanokért és szegényekért élt. Ez a duma annyira meghatja Oona Chaplint, hogy ad egy rakás pénzt Osmannak, hogy megműthessék a felesége csípőjét, és Eddy se megy börtönbe. Arról viszont nem tudunk meg semmit, hogy a két barát kapcsolata hogyan alakul a történtek után, hiszen Osman feldobta Eddy-t annak reményében, hogy ne kerüljön rács mögé. Erre és még sok másra, többek között Chaplin harcias amcsi komornyikjának jelenlétére sincs magyarázat. Akar egy dicshimnuszt zengeni Chaplinhez, akar szórakoztatni, akar ríkatni, sok mindent akar.

Beauvois A hírnév ára című filmje a héten kerül a magyar mozikba, hosszú két óra. Akik megnézik, szórakoztassák magukat azzal, hogy az Osmant játszó Roschdy Zem nagyon hasonlít a Stromae énekesére, Paul van Haverre plusz tíz évvel. 

(színes, feliratos francia-belga-svájci vígjáték, 110 perc, 2014)
- Rendezte: Xavier Beauvois
- Főszerepben: Benoit Poelvoorde, Roschdy Zem, Séli Gmach
- Értékelés: 10/5 raptor

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!