Hazánkban Miskolcon, a 11. Cinefesten debütált Céline Sciamma francia rendezőnő harmadik nagyjátékfilmje, a Csajkor (Bande de filles – Girlhood, 2014), aminek ugyan semmi köze nincs Richard Linklater Sráckorához, ámde egy tanulságos film. A történet egy 16 éves lányról, a Párizs észak-nyugati régiójában élő Marieme-ről szól és arról, hogy egy jólelkű, becsületes fiatal miként kezd el egyre mélyebbre csúszni az élet csúszdáján, pusztán egy rossz döntés nyomán. Utóbb a bejegyzésem címét képező Anthony Robbins idézet is erre utal: a fontos pillanatokban az embernek képesnek kell lennie átlátnia helyzetét és a helyes utat választani, különben irány a gödör.

Céline Sciamma (Water Lilies, Tomboy) forgatókönyvíró-rendező idei alkotása már feltűnt a Cannes-i Filmfesztiválon és a Cinefest alkalmából végre elérkezett hozzánk is. Ez már csak azért is örvendetes, mert ha akad valami, amiben mégiscsak hasonlítanak egymásra a Sráckorral - amelyről a kritikánk itt olvasható - akkor az az, hogy a coming of age zsáner két kimagasló darabjával találhatjuk szemben magunkat eseteikben. A műfaj, amelyet korábban gyakorta a sablonossága és a művenkénti önismétlései miatt ostoroztak, ezúttal két olyan új variánssal jelentkezett, amelyek üdítően innovatívak mind a stílusra, mind a filmkészítésre nézve. Mondom ezt azért, mert míg a Sráckor a precíz szkriptjével és a 12 éven át történt készítésével korábban soha nem látott fokú hitelességgel bír, addig a Csajkor a maga 4 elkülönülő részre osztott szerkezetével és a mély, tanulságos üzenetével komolyan elgondolkodtatja a nézőt. Utóbbi nem is konkrétan a felnőtté válásról szól (mivel a központi karakter mindvégig 16 éves a sztoriban), hanem az ahhoz elengedhetetlen felelősségvállalásról és ez életutat befolyásoló döntések súlyáról. Hősnőnk, Marieme márpedig a saját bőrén kénytelen ezt megtapasztalni, miután a megromlott tanulmányi eredményei következtében egy ponton a film elején a könnyebb utat választja és otthagyja az iskolát. Ebből kifolyólag aztán kezdetét veszi az elzüllés és az eltávolodás mindentől, ami egy szebb jövőt ígérhetne neki: a korához mérten szükséges egészséges közegtől, a családjától, na és persze a létfontosságú reménytől. 

Szó ami szó: a Csajkor eredeti címei igencsak megtévesztőek, ugyanis a Bande de Filles például magyarul a "lányok bandáját" jelenti. Ezzel szemben az angol átköltés (Girlhood) már arra reflektál, amire utóbb a magyar fordítás is: azaz, hogy a szóban forgó alkotás a főszereplő Marieme (Karidja Touré) tinédzserkorának egy szegmensét öleli fel. Azonban kicsit sem ambivalens módon, gyakorlatilag mind a két (a magyarral együtt három) keresztség illik a filmhez, minek után az valóban szól egyfelől Marieme-ről, másfelől meg a lánybandáról, amihez csatlakozik (a nyitóképen). Az egész katalizátorául szolgáló rossz döntés pedig ugyancsak szervesen kapcsolódik a cselekmény során kialakuló ellentmondásos helyzethez, amiben a főszereplő találja magát: azaz, hogy bármennyire is élvezetes és önfeledt az élet újdonsült barátnői társaságában, mégis az ezzel járó iskolakerülés nem vezet semerre sem. A tényállás pikantériája pedig éppen a leányzó szituációjával kapcsolatos józanságából fakad, hiszen Marieme távolról sem egy ostoba lány (legfeljebb csak egy kissé naiv), ergó alapvetően tisztában van a tettei következményével és azzal is, hogy mindennek idővel nem lesz jó vége. Azonban az eredendően nehéz életkörülményei és a lányokkal, azaz Lady-vel (Assa Sylla), Adiatou-val (Lindsay Karamoh) és Fily-vel (Mariétou Touré) megélt kalandok arra késztetik, hogy hagyja magát tovább sodródni az árral és ne tegyen semmi sem a jövőjének megmentése érdekében.

Az alkotás kapcsán elkönyvelhető, hogy a 4-es szám különleges jelentőséggel bír, már csupán két okból kifolyólag is: egyfelől a lányok kvartettje, másfelől pedig a film négy részre tagolt szerkezete nyomán. Utóbbi azért fortélyos, mert bár a részek a cselekményt nem szeparálják el egymástól hangsúlyosan (az ugyanazzal az átvezető zenével az eseményeket megszakító kb. félperces, sötét üresjáratok), ellenben az egyes periódusokat/szekvenciákat így azért jobban kiemelik. Mindez úgy nyer értelmet, hogy ezáltal az elválasztott időszakok végén minden alkalommal egyfajta változás áll be Marieme sorsának alakulásában, noha sajnos ezeknek egyike sem éppenséggel pozitív jellegű. A lényeg tehát az, hogy ezzel a metódussal utóbb a változások, és az azokra a következő szekvenciában reflektáló történések kapnak szándékosan nagyobb nyomatékot, amire utóbb azt kell hogy mondjam, felettébb kreatív megoldásnak találom. Ráadásul a film vége felé, amikor már egyszeri nézőként az ember nem tudja eldönteni, hogy pontosan hanyadik külön felvonásánál tart a cselekmény, és emellett az előző végén beállt változás mit is hoz majd, igencsak izgalmasan tud hatni a várakozás és a tűnődés azon, hogy vajon egyáltalán folytatódik-e a sztori. Szóval rendkívüli egy darab ez.

Nem esett szó még a lányok négyeséről, akik ugyanakkor nem is mindennapiak. Eleve a koncepció, amellyel szembekerülünk rajtuk keresztül, azaz, hogy ez egy olyan lánybanda, amely mintegy "szabály szerint" 4 főből áll és ha valaki kilép (vagy kiesik, mert várandós lesz...), akkor a többiek elkezdenek egy potenciális új tag után kutatni. Így kerül a képbe Marieme is, aki ugyan kezdetben egy szende, ártatlan kislány a sokkalta magabiztosabb és vadabb trióhoz képest, ámde érdekes módon mégis őt pécézik ki maguknak. A "törzsbe" való befogadás természetesen a tagság elnyerésével még nem ér véget, ugyanis Marieme-nek több szinten is bizonyítania kell. Először is az öltözködésében alkalmazkodnia; gyakorlatilag adaptálódnia kell a többiekhez, illetve keménykezűvé kell válnia a nála kisebb/gyengébb lányokkal annak érdekében, hogy lehúzva őket a csapat ingyen és bérmentve pénzhez jusson. Ez nyilván nem túl szép dolog, de azt azért hozzáteszem, hogy a lányok ezt (és némi bolti ruhalopást) leszámítva egyszer sem cselekednek igazán rosszat, legfeljebb csak önmagukkal csesznek ki azáltal, hogy értelmetlenül tengetik a mindennapjaikat. A kvartettjüket megformáló fiatal színésznők az igen felületes karakter Fily-t játszó Mariétou Touré-n kívül kiválóak és az eltérő személyiségeikkel nagyszerűen színesítik a kis galerijüket. Területük, a francia szegénynegyedet képező külvárosi gettó kapcsán pedig az sem véletlen, hogy akárcsak ők négyen, úgy a rivális lány- és fiúbandák tagjai, de az arrafelé lakók is szinte mind színes bőrűek.

A Csajkor a maga minden sajátossága és bája ellenére összességében mégiscsak Marieme saját drámájáról szól, amelyet még az olykor önfeledt mulatozós és humoros részek is csupán ideig-óráig feledtetnek el mind velünk nézőkkel, mind vele a főszereplővel, egyaránt. A történet előrehaladtával Marieme aztán egyre lejjebb és lejjebb csúszik azon a bizonyos csúszdán. Mindeközben viszont a korából fakadóan szüntelenül növekvő nőiességének a felismerésével, az ellenállás és a fiús attitűd erőltetése helyett önmagának elfogadásával, és nem utolsósorban a titkolt, de fokozódó vágyaival is meg kell birkóznia. Mindezt még ha nem is briliánsan, de igen jól és nagyfokú beleéléssel hozza és adja át a vásznon Karidja Touré, akire legfeljebb csak azért nem olvashatom rá azt, hogy "elviszi a hátán a filmet", mert valójában a cselekmény és a darab szerkezete viszik előre és adják is el végül az egészet. A konklúzió tehát az, hogy Céline Sciamma alkotása egyszerre szolgálhat egy kellemes, de elgondolkodtató szórakozási alapanyagként, ugyanakkor egy kiváló leckeként is, méghozzá nemtől és életkortól függetlenül bárkinek. Tinilányoknak egyenesen kötelező!

Csajkor (Bande de filles – Girlhood) francia dráma, 112 perc (2014).
- Értékelés: 10/8 raptor
- Írta és rendezte: Céline Sciamma
- Szereplők: Karidja Touré, Assa Sylla, Lindsay Karamoh, Mariétou Touré

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!