Nuri Bilge Ceylan török filmrendező legújabb alkotása, a Téli álom - eredeti címén Kış Uykusu - elnyerte a kritikusok és a nézők tetszését is, és habár az Oscarért vívott verseny mezőnyébe nem került be, könnyedén megnyerte 2014-ben az Arany Pálmát Cannes-ban. Méghozzá nem ok  nélkül.

A történet főhőse Aydın, egy kiöregedett színész, aki vidéken él teljes elzárkózottságban feleségével, a nála évtizedekkel fiatalabb Nihallal és húgával, Neclával a gyermekkori házukban, amelyet egyben szállóként is üzemeltetnek. Aydınnak nem igazán lehet oka panaszra, a környéken ő a legtehetősebb ember, ezért újságírással üti el az idejét a helyi lapnál, miközben felesége nyugodtan jótékonykodhat a családi vagyonból. A környék azonban nem ilyen jómódú: Hamdi hodzsa, a helyi imám és családja például a házuk bérleti díját is képtelenek kifizetni Aydın számára. A cselekmény nagyjából ebben ki is merül, a film sokkal inkább a három fő karakter közötti és az egyéb mellékszereplők közötti konfliktusokra fókuszál.

A szereplők mindegyike rendkívüli kidolgozottsággal bír, olyannyira, hogy még sosem láttam ennyire összerakott figurákat a filmtörténet során. Nem csupán komplexnek lehet őket nevezni, hanem annyi jelző kéne a teljes leírásukhoz, hogy már nem is illenek bele standard filmes archetípusokba, azonban így is tisztán látszik, hogy a társadalmi helyzetük is hozzájárul definíciójukhoz. Míg Aydın egyszerre művelt, közvetlen, atyáskodó és lelkiismeretes, ugyanígy képes kellemetlen, mizantróp, basáskodó és életunt is lenni. Nihal az évek során fokozatosan elhidegült tőle, miközben úgy tűnhet, hogy csupán tipikus első világbeli problémái vannak, például nem érzi magát szabadnak és zavarja, hogy nem a saját pénzéből jótékonykodik, hanem a férjéből, ezeknek azonban apakomplexusa képezi a gyökerét. Necla ezzel szemben mindig kedélyes, olyan, mintha egy szappanopera szűrőjén keresztül szemlélné a világot, holott kiderül, hogy korábban elhagyta a férje.A szereplők tehát tényleg annyira össze vannak rakva, hogy a színészek el sem ronthatnák. Nem is teszik. Az Aydınt alakító Haluk Bilginer rendkívüli teljesítményt nyújt. Egyetlen hosszas nézés elég, hogy egész belső monológokat közöljön a tekintetével. A Hamdi hodzsát játszó Serhat Kılıç taszító simulékonysága pedig a karakter folyamatos rettegését hivatott elfedni. Amennyire mindenki kidolgozott az utolsó szolgálólányig, annyira remekelnek a filmben játszó színészek.

A film rendezése szintén kiváló. A fényképezése gyönyörű és lírai, ráadásul csodaszép, meseszerű helyszíneken, de úgy, hogy ezzel együtt végig realista tud maradni. A zenék nem túl változatosak, viszont ritkán csendülnek fel és jókor. Ceylan nem szorítkozik bevett rendezői fogásokra vagy erőteljes stilizációra. A szerzőiség olyannyira jelen van a rendezésben, hogy a visszafogottság és a letisztultság egyetlen pillanatra sem tűnik egyszerűnek vagy amatőrnek. A film elején lévő közelítés Aydın fejére pedig azonnal képes berántani a nézőt a történetbe. A jelenetek önmagukban elég hosszúak, rengeteg minden derül ki egy helyszínen, így olyan, mintha egymásba fűződő mikro-kamaradrámákat néznénk. Ami szembetűnő, hogy ezúttal sokkal több a dialógus, mint a rendező korábbi filmjeiben, például a Messzében, de ezzel párhuzamosan kapunk mindennél beszédesebb, néma és hosszas egymásra nézéseket.A film szimbolikája is visszafogottságról tanúskodik. Kevés szimbólummal találkozunk, azonban az összes reflektál Aydın lelki állapotára. A befogott vadló éppúgy megszelídül, ahogyan a karakter is belenyugszik unalmas kisszerűségébe. A ló elengedése pedig épp azelőtt történik, hogy Aydın megpróbálna változtatni az életén és el akar menni Isztambulba. A nyúlvadászat alatt pedig láthatjuk, ahogy a főszereplőt megérinti az öregség és meglegyinti a halál szele.

Ha már az egész kritika csak dicsérgetésből állt, térjünk ki a negatívumaira is. Gyakorlatilag nincs vele semmilyen filmes értelemben vett baj. Elejétől végéig leköti a nézőt és egész végig jól működik. Az egyetlen hiba, hogy ezt 196, azaz egyszázkilencvenhat percen keresztül teszi. Az pedig nagyon sok. Ha moziban szeretnénk megnézni, edzett hólyaggal kell rendelkezni, hogy ki lehessen bírni ezt a három és negyed órát.A Téli álom egyszerű, a hétköznapokból táplálkozó történetet mesél el nekünk olyan alaposan és olyan komplex karakterekkel, hogy már nem is film. Közhelyesen szólva: ez már az élet.

Téli álom (Kış Uykusu, 2014)
színes, feliratos, török-francia-német filmdráma, 196 perc

- Értékelés: 10/9,5 raptor
- Rendezte: Nuri Bilge Ceylan
- Szereplők: Haluk Bilginer, Demet Akbağ, Melisa Sözen, Ayberk Pekcan, Nejat İşler, Serhat Kılıç, Tamer Levent, Nadir Sarıbacak, Mehmet Ali Nuroğlu.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!