Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

2014. június 5-től tekinthető meg a magyar mozikban a legújabb svéd vígjáték, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. Ilyen címet csak kevesen engedhetnek meg maguknak, azonban Jonas Jonasson jobb elnevezést nem is választhatott volna első regényének, amely 2009-ben jelent meg Svédországban, három évvel később pedig már a magyar olvasó is kezében tarthatta. A könyv sikerét jelzi, hogy világszerte hatmillió példányban kelt el, s jelenleg a 9. kiadásban kapható Magyarországon. Na de mi a helyzet a filmmel?2a4e8e62844859dcb4d1c7383c8b2cc1.jpg

Már 2010 telén, vagyis egy évvel a könyv megjelenését követően bejelentették, hogy Felix Herngren ebből a történetből kívánja első filmjét leforgatni, amelynek munkálatai 2012 nyarán meg is kezdődtek svédországi, illetve magyarországi helyszíneken, többek között ezért tűnnek fel az alktásban budapesti utcák, illetve a Lánchíd is. Az elkészült filmet 2013. december 25-én mutatták be, a következő év elején pedig a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették versenyen kívüli szekcióban. A film főszereplőjét, Allan Karlssont Robert "Svédország legviccesebb embere" Gustafsson svéd komikus-színész alakítja. A karakter hosszú utat jár be a két órás film során: hol a múltban, hol százévesen áll elénk, ezeket az életkori különbségeket pedig rendkívül jól érzékeltette a maszkmester.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
története a vidéki otthonában üldögélő aggastyánnal veszi kezdetét, aki rendszeresen robbantgat, mindaddig míg megteheti, ugyanis egy szép napon – ahogy mondja –, „berobbantotta magát” az idősek otthonába. De Allan Karlsson nem az a fajta ember, aki egykönnyen megszokja a semmittevést, ezért 100. születésnapja reggelén megszökik az idősek házából, és egy gengszter milliókat rejtő táskáját felkapva road-movie-ba illő hosszú útra indul – kalandja során számos baráttal keresztezve útját. A filmben egymást váltják a jelen és a múlt idősíkjai, és habár utóbbiból megtudjuk, miként segítette Allan a Manhattan-terv tudósait, hogyan barátkozott össze az amerikai elnökkel, és miként raboskodott együtt Einstein testvérével, számtalan fontos esemény kimarad, többek között Churchillel, Mao és Kim Dzsong Il diktátorokkal való ismeretsége, a himalájai kalandja, vagy éppen az élet alkonyán érkező szerelem.
eIeEaqDy2um0rQN4bfZSRqX4jsi.jpgA filmadaptáció azonban sajnálatos módon nem éri el a regény színvonalát. Lehetne vitatkozni, hogy mi okozta a félreformálást, de felesleges. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyv története magával ragadja, illetve harsány nevetésre készteti az olvasót, azonban az erősen zanzásított verzió moziban nézve kevés őszinte mosolyra, valamint önfeledt percre biztosít lehetőséget.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraaringen som klev ut genom fönstret och försvann) - színes, magyarul beszélő, svéd vígjáték, 114 perc, 2013. Értékelés: 10/7 raptor
Rendezte: Felix Herngren
Szereplők: Robert Gustafsson, Iwar Wiklander, David Wiberg, Mia Skäringer

Címkék: kritika film svéd vígjáték adaptáció svéd film A százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt Felix Herngren

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr266303545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kyria 2014.06.18. 11:00:13

A könyvet nem olvastam, ezért nincs összehasonlítási alapom. A filmet viszont láttam és nekem nagyon tetszett, szerintem elég vicces is volt és bár lenne több ilyen egyéni hangvételű alkotás.

ac07 2014.06.18. 13:02:47

A könyvet olvastam, az nagyon jó volt. Nem tudom, ezek után megnézem-e a filmet.
süti beállítások módosítása