Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Sosem voltam oda igazán a tini szuperhőscsapatokért, talán mert ezek a sorozatok a hősökkel egyidős fiatalokat célozzák meg, nálam azonban egyszerűen összeférhetetlen, hogy gyerekek hivatásszerűen felvállalják az akciózást. Vannak azért kivételek, gondoljunk csak a fiatal X-Menekre, vagy akár csak Pókemberre, és a sort szerencsésen folytatja a Young Avengers is.young-avengers-29857-2560x1600-2.jpg

A Vol. 3-as Avengers után leginkább Vízió sorsa érdekelt a legjobban, a Káoszban felrobbant android története pedig az Ifjú Angyaloknál folytatódik, ezért is kezdtem bele a sorozatba, de ami itt történik, arra egyáltalán nem számítottam. A másik ok, ami miatt belekezdtem, az Jim Cheung letisztult rajzai, miatta még a sorozat kisebb hibáit is képesek vagyunk elnézni, mint amikor az egyik szereplő méretváltozás közben nem veszi észre, hogy a dolgok körülötte összemennek, később ugyanez a karakter csak úgy 5 perc ismertség után megcsókol egy másikat, aki pedig még korábban beszökik a lerombolt kúriába, és ott ijedtében rálő Amerika Kapitányra, aztán meg bocsánatot kér. És ha egy cica lett volna, akkor megöli? Ezek azonban csak apró semmiségek, sokkal hihetetlenebb például hogy Kang egy teljesen normális fiúból válik világok pusztítójává, vagy hogy az időutazást spirálban kezeli az író, holott korábban már ezer és ezer alkalommal lett megváltoztatva az időfolyam. Van még egy csomó dolog, ami elsőre abszurdnak tűnik, például hogy a szupererő nélküli Kate Bishop tökéletesen bánik a legkülönfélébb harci eszközökkel, ám az Annualban erre is megkapjuk a magyarázatot, mint ahogy a többi hős háttértörténetéhez is sokat tesz hozzá az éves különszám.

 

A sorozat elején ugyanis semmit nem tudunk a hősökről, csak füzetről-füzetre fedezzük fel, hogy nem csak egy Bosszú Angyalainak öltözött mutáns csapatról, hanem annál sokkal többről van szó. Az első hat szám leginkább az időutazó Iron Lad körül bonyolódik, akiről döbbenve tudjuk meg, hogy a fiatal Kang, aki saját sorsa elől menekülve érkezik a mi századunkba a Bosszú Angyalait keresve, akik azonban ugye nemrég oszlottak fel. A lesújtó hírt tudomásul véve az ifjú Kang saját csapatot verbuvál, hogy majd velük állítsa meg jövőbeli önmagát, ám ehhez Amerika Kapitánynak és Vasembernek is van egy-két szava. Az első, 6 részes ciklus izgalmasan indul, aztán eléggé felemás véget ér, az emberben támad egy kis hiányérzet a fiatal Iron Lad miatt, aki alighogy megalakultak az Ifjú Angyalok, máris távozik a csapatból, és jó ideig nem is tér vissza  (egészen pontosan 4 év múlva tér vissza az Avengers: The Children's Crusade című sorozatban). Az annual azonban ezért is kárpótol minket, mert ügyesen sejteti, hogy nem kell még búcsút mondanunk a fiatal Kangnak.

 

A következő két számban Patriotról derülnek ki kellemetlen dolgok, és úgy tűnik, hogy Iron Lad után ismét egy taggal lesz szegényebb a csapat, a négyrészes fináléban pedig Hulklingtől is meg kell válnunk, ám Allan Heinberg író ügyesen keveri a lapokat. Iron Lad távozásakor pont valami csavar hiányzott, de a csavar végül az lett, hogy az Ifjú Angyalok az egyetlen lehetséges megoldást választják, így Iron Lad visszautazott oda, ahova tartozik, ezzel pedig helyre állt a világ rendje. Hulking története kezdetben épp olyan kilátástalan (Amerika Kapitányt másodszorra is beleesik abba az abszurd helyzetbe, hogy látszólag csak az egyik Ifjú Angyal átadása jelenti az egyetlen megoldást), de itt sikerül belevinni egy csavart, így az események után nem hogy Hulkling, de még Patriot is visszatér a csapathoz, bár itt megint befigyel egy kis baki, mert ha egyszerű vérátömlesztés szükséges csak a szuperkatonává  váláshoz, miért nincs már egy egész serege az USA-nak? Az utolsó óriási csata viszont annyira látványos, fordulatos, és nem legutolsó sorban még vicces is (mindenkinek jut néhány hahota-gyanús aranyköpés!), hogy simán el tudom képzelni, Heinberg csak emiatt fogott hozzá az íráshoz. Az utolsó oldalra érve már én sem tudtam mást mondani, mint amit Hulkling: alig várom már, hogy most mi következik!

 

A Young Avengers azonban nem csak emiatt nyújt óriási élvezetet, hanem mert még a hősök maguk sem gondolnák, hogy a Harsona által rájuk aggatott névhez mennyivel több közük van, mint azt eleinte sejteni lehet. Először is itt van a Hangya lánya, Cassie Lang, akiről a Johns-éra óta nem sok szó esett, de most apja nyomdokába akar lépni, akit ugye a Skarlát Boszorkány ölt meg, Vízióval együtt. Vízió ugyan tényleg visszatér, és csatlakozik az  Ifjú Angyalokhoz, de egy gyerek tapasztalataival bír csak, csupán testében egyezik Victor Shade-del, személyiségében már nem. Végül kiderül, hogy a Thornak öltözött Wizz és a Higanyszál képességeit öröklő Speed nem mások, mint a Skarlát Boszorkány mágia által életre hívott ikrei, akiknek a lelke valamilyen módon életben maradt. Az egészben az a legszebb, hogy folyamatosan kapjuk az erre való utalásokat, mégis a Super-Skrull mondja el nekünk. Hulkling szüleiről sem mindennapi dolgok kerülnek napvilágra, mit ad Isten, ő is egy volt Bosszú Angyal, egész pontosan a már elhalálozott Mar-Vell Kapitány egyetlen fia. 

Végezetül még Patriotot kötik gyengéd szálak az Angyalokhoz, az ő nagyapja volt ugyanis az első Amerika Kapitány, akit Steve Rogers a mai napig ismer. Elinek azonban Kate Bishophoz hasonlóan nincs szuperképessége, ám ezt rövid úton orvosolja. Katenak pedig annyi köze van csupán az Angyalokhoz, hogy Sólyomszem gúnyáját ölti magára, talán mert hozzá hasonlóan jól bánik a nyílvesszővel (később, amikor Clint visszatér, még tanítja is a lányt).

A Young Avengers viszont nem csak abból áll, hogy egy fiatalokat tömörítő önjelölt igazságosztó csapat felfedezi saját múltját, miközben megküzd Kanggal, a Skrullokkal, a Kreekkel, vagy ha kell, akkor még a félidőben újra alakult Angyalokkal, hanem arról is, hogy a felnőtt szuperhős-társadalom hogyan viszonyul a tettvágyó, de tapasztalatlan tinédzserekhez. Eleve az egész sorozat egy Bucky hasonlattal indul, miszerint minden gyerek Bucky akart lenni, de miután meghalt, már senki sem akart az lenni, ergó bármilyen izgalmasnak is hangzik a hősködés, még a képregények lapjain sem veszélytelen. Éppen ezért Vasember és Kap' is ellenzi az Ifjú Bosszú Angyalai tevékenységét, (számomra kicsit) viccesen azzal fenyegetik őket, hogy szólnak a szüleiknek, ám ennél szerencsére sokkal felelősségteljesebben viselkednek. Mivel nem ismerik a fiatalok családi hátterét, nem tudják, hogy azok miként reagálnának a dologra, csak azt tudják, hogy egy ilyen esemény meghatározhatja a fiatalok egész életét.

Kapiékkal kissé szembehelyezkedve a The Pulse-ból már jól ismert, és a Young Avengersben is végig jelenlevő Jessica Jones sokkal együttérzőbb (ez főleg az annualban nyilvánul meg), mert valahol saját magára emlékeztetik ezek a srácok. Másrészt a probléma nagyon közel is áll hozzá, hisz épp várandós, és nem kérdés, hogy ha a lányának lesznek képességei, akkor ő sem akar majd tétlenül ülni.

Sajnálom, hogy a 12. számmal kinyírták a sorozatot, ezután egy ideig csak mini-sorozatokban találkozhattunk az Ifjú Angyalokkal. Először a 2006-os Civil War: Young Avengers & Runawaysben, majd a 2008-as Secret Invasion: Runaways Young Avengersben (a Runaways a Marvel másik tinicsapata 2003-as indulása óra már 3 ongoing sorozatot is megélt) és a Young Avengers Presentsben, végül pedig a 2009-es Dark Reign: Young Avengersben, amíg nem 2010-ben ismét kaptak egy saját sorozatot, a már említett, és a Young szócskát trükkösen mellőző Avengers: The Children's Crusadet. Az 9 számig bírta, majd 2012-ben megszűnt, pár éve viszont útjára indult a Young Avengers vol. 2.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: képregény Avengers Avengers kibeszélő Young Avengers Bosszú angyalai

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr197258199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.14. 15:16:17

ahogy te se én se csípem a tinicsapatokat nem is tudtam elolvasni ezt se. :S