Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Folytatjuk az idei legvárósabb, nem csak geekfilmeket felvonultató 40-es toplistánkat. Már az előző 20-asban is akadtak finomságok, de a nagyágyúk, a gigafilmek, azaz a 2015-ös elit, csak eztán következnek!

2015_movies_main.jpg

21. Bosszúállók: Ultron kora (Hazai premier: 05.07.)

A Marvel No. 1. alakulatának második, igencsak zordnak ígérkező (látvány)orgiája az év két legjobban várt filmjének egyike (a másikat tudjuk, hogy micsoda...). A Paul Bettany által megszólaltatott Jarvis-ból kifejlődő, majd ugyancsak Paul Bettany által megformált Vízióból életre kelő Ultron – akinek a változatosság kedvéért James Spader kölcsönzi a hangját – jól elszabadul majd és szétcsap a Föld legnagyobb hősei közt. Piszkosul várjuk!

 22. Mad Max: A harag útja (Hazai premier: 05. 15.)

Csupán csak 34 évet kellett várnunk minden idők első számú posztapokaliptikus szériájának következő filmjére, miután a '85-ös Az igazság csarnoka nem méltó a Mad Max címre. Na de majd most, amikor George Miller végre felébredt hiperálmából és felfedezve magának Tom Hardyt, az év végén debütált zseniálisan sokkoló trailert elnézve végre megkapjuk majd azt a Mad Max-folytatást, amit mindig is látni akartunk.

23. Tomorrowland (Amerikai premier: 05.22.)

A George Clooney főszereplésével készülő misztikus sci-fi kalandfilmnek ugyan semmi köze nincsen Pán Péterhez (a címe hiába is sejteti azt), de tény, hogy valamiféle különös világba történő utazásról szól. A történetben Frank (George Clooney) és Casey (Britt Robertson) valamiféle csodaországszerű világba keverednek, ahol a cselekedeteik direkt hatással vannak az univerzumra. Érdekesen hangzik, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

tomorrowland.jpg

24. Jurassic World (Hazai premier: 06.11.)

A negyedik dinós filmre ha 34-et nem is, de 14 évet azért várnunk kellett, ráadásul habár az előjelek biztatóak, egyelőre semmi garancia nincs arra nézve, hogy a Jurassic World jobb lesz a franchise mélypontját jelentő Jurassic Park 3-nál. Spielberg ugyebár ezúttal is már csupán producere a sequelnek, miközben a rendezést a noname Colin Trevorrow kapta meg. Meglátjuk, de legalább Star-Lord Chris Pratt benne lesz.

25. Absolutely Anything (Brit premier: 07.02.)

A magyarul "Abszolúte bárminek" keresztelhető film tulajdonképpen az évente kötelező Simon Pegg-féle brit komédia-adagunk lesz, csakhogy ezúttal nem zombikkal és nem is vaskabátokkal, hanem földönkívüliekkel a középpontban. A Terry Jones rendezte filmben (amiben utoljára hallhatjuk még Robin Williamst is) Pegg egy iskolai tanárt alakít majd, akit az idegenek zaklatnak valamiért, de hogy miért, azt még nem tudni. Majd a nyáron kiderül. Ja, és Terry Jones mellett az összes még élő Monty Python is benne lesz!

26. Terminator Genisys (Hazai premier: 07.02.)

Most, hogy Arnold Schwarzenegger már nem politikusnak, hanem ismét 40 évesnek és akcióhősnek képzeli magát, végre elérkezett az idő arra, hogy újra T-800-ast játsszon egy Terminátor-filmben. Méghozzá egy olyanban, amiben most már aztán úgy megkavarják majd az eleve agyonkavart időkontinuumot, hogy nem győzünk majd zsörtölődni film közben. Ez már most szinte biztosnak látszik. Az akciókat mindenesetre kíváncsian várjuk.  

27. Ted 2 (Hazai premier: 07.16.)

Seth MacFarlane immáron évtizedes tévés animációs hódító hadjáratát követően 2012-ben a Teddel végül a mozinézőket is megnyerte, így utóbb nyilvánvaló volt, hogy jöhetett a folytatás. Időközben ugyan befigyelt a – rettenetesen dilettáns magyar című – A Million Ways to Die in the West, ami nem is aratott nagy sikert, na de oda se neki. Majd a Ted 2, aminek kapcsán két dolog máris biztos: 1. MacFarlane fizikailag ismételten nem lesz jelen, csupán a hangjával játszik (ami az ő fő profilja) 2. Amanda Seyfried lesz Wahlberg csaja, aki legalább annyira dögös, mint Mila Kunis.
ted2.jpg
28. Hangya
(Hazai premier: 07.17.)

A Marvelnél nem tudnak leállni, ugyanakkor hibázni sem, ennélfogva jó eséllyel az amúgy nem kicsit hányattatott sorsú Ant-Man film is frankó lesz, dacára annak a huzavonának, ami a rendezőváltásokkal és a megfelelő színészek kiválasztásával folyt. A direktor végül Peyton Reed, míg a két férfi főszereplő Michael Douglas és Paul Rudd lettek. A filmhez pedig rövidesen trailer debütál, amiből többet is megtudhatunk majd a végeredményről.

ant-man.jpeg

29. Pixels (Amerikai premier: 07.24.)

Egy újabb Adam Sandler-film, ami nagyon nem tipikusan Adam Sandler-film lesz. A Pixelek arról szól, hogy a földönkívüliek kissé félreértik a '80-as évek legendás videojátékait és azokat hadüzenetnek vélve megtámadják a Földet. Erre az amerikai elnök (Kevin James) a volt gémerbajnok cimboráját (Adam Sandler) hívja segítségül, hogy együtt legyőzzék a az arcade játékok figuráiban utazó idegenek seregét... Mókás egy baromságnak ígérkezik.

pixels.jpg

30. A fantasztikus négyes (Hazai premier: 08.07.)

10 évvel a Fantasztikus négyes után idén megérkezik a mozikba a szuperhős-család újabb verziója, amit egyszersmind az év legfeleslegesebb remake-je különdíjra is esélyesnek tartunk. Azonban a produkció azért így is tartogat ám érdekességeket, kezdve azzal, hogy a szereplőket játszó színészek egytől-egyig  30 év körüliek, ráadásul a Fáklyát ezúttal megformáló Michael B. Johnson meg eleve színes bőrű. Formabontó egy verzió lesz.

fantastic_four.jpeg

31. The Man from U.N.C.L.E. (Hazai premier: 08.14.)

Guy Ritchie egy alkotói impotenciával felérő Madonna-házasság és két szuperlassításoktól duzzadó Sherlock Holmes-film után egy 60-as évekbeli kémfilm remake-et rendez, amiről még trailer híján túl sok infónk nincsen. A főhőst, egy Solo nevű CIA ügynököt Superman Henry Cavill, míg a KGB-s Kuryakint a Social Network-ből ismerős Armie Hammer alakítja. Érdekesnek tűnik, de azért egyelőre még óvatosan közelítünk a produkcióhoz.

the-man-from-u_n_c_l_e_.jpg

32. Hitman: Agent 47 (Amerikai premier: 08.28.)

Szemben a Fantasztikus négyes-reboottal, a gémertársadalom kedvenc bérgyilkosának filmes felfuttatásával azért nem árt még egy próbát tenni. Az első kísérlet, a Timothy Olyphant főszereplésével készült 2007-es adaptáció-féleség ugyanis mérhetetlenül csapnivaló lett, még ha a 47-es ügynökként Olyphant amúgy nem is volt annyira rossz. Na de, hogy milyen lesz ez az új, amiben Rupert Friend játssza a vonalkódos kopaszt, az majd idén elválik.

hitman_agent_47.jpg

33. Victor Frankenstein (Hazai premier: 10.02.)

Mary Shelley mesterművét is adaptálták már egy párszor, minimum minden évtizedben egyszer, de ez mind a mai napig nem kedvetleníti el a vállalkozó szellemű filmesek újabb generációit, ezáltal minduntalan újabb és újabb verziók születnek. Ilyen lesz a változatosság kedvéért a Victor Frankenstein című produkció is, ami elsősorban a tudós személyére fog fókuszálni. Ráadásul az igen tehetséges James McAvoy-jal a címszerepben.

frankenstein.jpg

34. Crimson Peak (Hazai premier: 10.15.)

A Crimson Peak a zseniális Guillermo Del Toro következő filmje, ami egy a 19. századi Angliában és ott is egy udvarházban játszódó misztikus horror lesz, mégpedig olyan kiváló színészgárdával, mint Jessica Chastain, Charlie Hunnam és a manapság már jobbára mint Loki ismeretes Tom Hiddleston. A cselekmény fókuszában a titokzatos Sir Thomas Sharpe (Hiddleston) áll majd, aki különös és hátborzongató dolgokat művel szabadidejében.

crimson_peak.jpg

35. Spectre (Hazai premier: 10.23.)

Ahhoz képest, hogy milyen hányattatott sorsú a huszonnegyedik James Bond-mozi, a készítők eltökélt módon tartják magukat egyelőre az októberi bemutatóhoz. Ez mindannak fényében, hogy nem csupán a felvételekhez feltuningolt autókat lopták el a forgatás megkezdése előtt, de a szkript egyik korai verziója is nyilvánosságra került, valóban vagány dolog. Még ha az utóbbi igaz is, mi még csupán annyit tudunk, hogy ez lesz az utolsó olyan produkció, amiben Daniel Craig alakítja őfelsége szuperügynökét. Kár érte.

spectre.jpg

36. The Hateful Eight (Hazai premier: 11.13.)

Quentin Tarantino, a különböző zsánerek stílusjegyeit a legprofibban lejmoló kultuszrendező idén ismételten egy westernnel jelentkezik majd, amit mi nem is bánunk, hiszen a Django elszabadul meglepően jól sikerült lett. Az "utálatos nyolcas" már a címéből adódóan is egy csapat fejvadászról fog szólni, akiket a mellékelt ábrán látható, Tarantino által favorizált színészek alkotnak majd. Azonban, hogy "Gambit" Tatum kit játszik majd, mi sem tudjuk.

the_hateful_eight.jpg

37. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész (Hazai premier: 11.19.)

Idén novemberben a Harry Potter-széria szerűen, avagy a Twilightosan-tagolósan hosszúra elnyújtott Hunger Games franchise utolsó darabja is megérkezik a mozikba, aminek nyilvánvalóan mindenki örül. Főleg Jennifer Lawrence, aki mostanra már jegyet váltott a halhatatlanságba, nem csupán mint Katniss Everdeen, de mint a mutáns Mystique is. Mindenesetre ha a második felvonás hozza az első színvonalát, akkor elégedettek lehetünk.

mockingjay.jpg

38. The Martian (Hazai premier: 11. 25.)

A sokoldalú mester, azaz Ridley Scott nem áll le és 77 évesen még mindig megrendezi a maga éves filmjét, ami ezúttal egy sci-fi lesz (ami azért még mindig az egyik kedvenc műfaja).  A Matt Damon, Jessica Chastain és Jeff Daniels nevei fémjelezte darab egyelőre nagyon titkos, úgyhogy még semmit nem is tudunk róla, leszámítva azt, hogy Andy Weir kiváló regényéből készült, amelynek magyar fordítását a Geekz-es Rusznyák Csaba készítette. Reméljük, hogy Scott ezúttal nem cseszi el és az Exodus idei melléfogása után nem egy újabb Prometheus-szintű zagyvaságot tesz le az asztalra.

the_martian.jpg
39. Star Wars: Episode VII - Az ébredő Erő (Hazai premier: 12.18.)

Zavart érzünk az Erőben... igen, ez csakis azért lehetséges, mert immáron elkerülhetetlenül közelít az új évezred legjobban várt folytatása: a Star Wars VII - The Force Awakens. A decemberben nagy port kavaró teaserben feltűnő guruló gombócdroid ide - keresztpengés fénykard oda, az már most vitathatatlan, hogy 2015 év végén mindenki ezzel a produkcióval fog foglalkozni. Sőt, nem csak akkor, de addig is, egész évben. Már várjuk ám!

40. Mission: Impossible 5 (Hazai premier: 12.25.)

A legújabb Mission: Impossible film a címéhez híven megkísérli majd a lehetetlent, azaz versenyre kelni majd a Az ébredő Erővel, ráadásul mindezt Karácsonykor(!). Ez ám a bevállalós attitűd a készítők részéről, kár, hogy már most megtudnánk mondani nekik, hogy nem fog sikerülni. Mindenesetre a szándék az dicséretes. A Fantom protokollal négy éve új erőre kapott franchise 5. részéről sokat még nem tudni, de azt már biztosra vehetjük, hogy akciókban és a Cruise-féle csináld magad akrobatizálásban nem lesz hiány.

mission_impossible_5.jpg

Tartsatok velünk és a Roboraptor Bloggal 2015-ben is!

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: Star Wars Avengers Frankenstein Bosszúállók Ant-Man James Bond Tomorrowland Spectre Ted 2 Hitman Terminátor Hunger Games Fantastic Four Hangya Mad Max Mission: Impossible 5 A fantasztikus négyes Star Wars VII Mission: Impossible The Man from U.N.C.L.E. Avengers: Age of Ultron Crimson Peak Pixels Jurassic World The Hateful Eight Hitman: Agent 47 Ex Machina Terminator Genisys TOP 2015 Bosszúállók: Ultron kora Mad Max: A harag útja Absolutely Anything Victor Frankenstein The Martian Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr467040039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.