Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

A Marvel a Fantasztikus Négyesnek adott utoljára saját sorozatot; az Ultimate Fantastic Four azonban rögtön az egyik legjobb újrafazonírozással debütált. Az első 12 rész itthon is megjelent az Újvilág 'Fantasztikus' oldalain, mi most pedig az első 20 számot vesszük górcső alá. Hajtás után összefoglaló elemzés következik.

140302-ultimateffff.jpg

FANTASTIC (#1-6)
Az Marvel-nél sosem bíztak semmit sem a véletlenre, ezért mindegyik újvilági sorozat elindítását nagy neveknek adták a kiadónál. Nem volt ez másként az Ultimate Fantastic Four-nál sem, amit az Ultimate Spider-Man-hez és a Team-Uphoz hasonlóan ugyancsak Brian Michael Bendis keltett életre. Bár az első három számban Bendis mellett Mark Millar neve is szerepel, a dialógusok egyértelműen Bendis kézjegyét viselik, a történet pedig nem elég extravagáns, hogy Millar-nak tulajdoníthassuk. Rendhagyó eredettörténetről van szó, amiben az űrutazást a rejtélyes N-Zóna váltja fel, és hőseinket is itt éri a végzetes baleset.

Miként Bendis a Csodálatos Pókemberben Ben és Peter kapcsolatának bemutatására szánt az eredetinél több időt, úgy most is remekül ragadja meg azokat a pontokat, melyekkel a Fantasztikus Négyes történetét közelebb hozhatja az olvasókhoz. Elsősorban Reed-re koncentrál, a csapat igazi mozgatórugójára, akit gyerekként nem igazán találja a helyét egyszerű családja körében. A zseni elsőre hízelgő tulajdonság lehetne, Bendis azonban nagyon ügyesen épphogy ezáltal teszi kívülállóvá a fiatal Reed-et. Így bár egy zseni problémáit valószínűleg csak nagyon kevesen tudnánk átélni, ezt a különc karaktert teljesen magunkénak érezhetjük.

Az első hat szám az Újvilágtól megszokott tempóban halad, nincs is ezzel semmi baj. Számonként külön-külön is jut az utolsó oldalra egy-egy meghökkentő egész oldalas rész, ami után tűkön ülve várnánk a folytatást. Azonban az egész egybeolvasva az igazi, s mindehhez remekül illenek Adam Kubert egyszer pontos, néhol egészen karikatúrába hajló rajzai. Jól megírt, átgondolt, lendületes képregény az Ultimate Fantastic Four első kalandja, ami megkockáztatom, hogy nem csak a Fantasztikus Négyes, hanem az egész ultimate univerzum egyik legidőtállóbb darabja is, amit több év után, immáron felnőttként is élvezet újraolvasni.

DOOM (#7-12)
A folytatás megírására Warren Ellis-t kérték fel, akinek a neve elméletben illene is egy tudományos-fantasztikus történethez (gondoljunk csak az Iron Man: Extremis-re). Ellis azonban látványosan kényelmetlenül érezte magát az Újvilágban, nem volt képes igazodni annak ráérős, lendületes formanyelvéhez. A Fátum eredetét taglaló, szintén 6 részes történet egyes oldalain ugyanis van, hogy szó szerint nem történik semmi. Például csak arra megy el 3-4 oldal, hogy megmutassa nekünk, miként zuhan le az egyébként nem túl designos Fantasztikocsi. Ellis nem tudta tartani magát a 6 szám/sztori felépítéshez, ezért teletuszkolta fölösleges, érdektelen panelekkel, amik még csak hatásvadászatra sem elegendőek (imádom Stuart Immonen-t, de itt még az ő tehetsége sem elég). Ez nem feltétlenül Ellis hibája, hanem a szerkesztőké, akik ennyire ragaszkodtak a TPB formátumhoz, és így van ez az író második történténél, az N-Zónánál is.

Visszatérve Fátum eredettörténetéhez: túl azon, hogy nyúlik, mint a rétestészta, sztorinak is elég gyenge. Vannak jó pillanatai, például a fiatal Fátum keserű gyermekkora, melyben olyan sebeket szenved, amik örökre beárnyékolják az életét (bár ez nem feltétlenül Ellis érdeme, hiszen már az első sztoriban is belga neve van Victornak), illetve okosan ágyaznak meg Fátum felsőbbrendűségi tudatának. Arra azonban nem ad magyarázatot, hogy Victor miért viseltetik ekkora utálattal Reed felé, illetve nyoma sincs az eredeti, 616-os Fátum többrétűségének. Ez a Fátum egyenlőre csak egy buta prototípusa annak, csak a szája jár, az agya már kevésbé, nincs különösebb sütnivalója, így meglepő fordulatra sem számíthatunk a végén. Ráadásul az újvilági Fátumnak érthetetlen módon patái is nőttek. A végén pedig az egész csihi-puhi csak arra jó, hogy a Fantasztikus Négyes tagjai jobban megismerjék új képességeiket.

N-ZONE (#13-18)
Ellis a következő történetében is halad tovább a kijelölt úton (illetve visszatér Adam Kubert is), így miután letudtuk Fátumot, ismét az N-Zóna felé fordítjuk tekintetünket, ahol Reed próbálja rekonstruálni a baleset körülményeit. Az F4 eredettörténetében ha van valami dráma, akkor az Ben Grimm átalakulása, és ezt Bendis remekül érzékeltette is az induláskor. Ellis nem nagyon árnyalja tovább a képet, csak a megoldásra koncentrál, egy meglehetősen érdektelen történetben. Reed-ék átmennek az N-Zónába, hátha ott többet megtudnak saját magukról, ám nem találnak ott mást, csak hataloméhes bogarakat, akik az életükre törnek. Nem egy nagy fordulat, nem is próbálják úgy beállítani, megmenekülnek, aztán kész. Közben persze akad néhány vicces beszólás, a kedvencem talán az, amikor az roncsok láttán elégedetlenkedő Ross tábornok szíve rögvest dobban egy nagyot, amint Reed hozzá vág egy dimenzión túli sugárvető fegyvert. Összességében Ellis írásai sem rosszak, csak nagyon sótlanok és elnyújtottak, rutinfeladatként dolgozzák fel az eredettörténetből hátramaradt szálakat, ami viszont az egyik legjobb a maga nemében.

THINK THANK (#19-20)
A 19. és 20. számokat Mike Carrey jegyzi, aki később (a 33. számtól majdnem az utolsóig) állandó írója is lett a sorozatnak, de most csak egy lényegtelen tölteléksztorival vendégeskedik, a rajzoló Jae Lee-vel közösen, akinek borús, kontúrok nélküli stílusát lehet szeretni és utálni is, de részemről rendben vannak.
Épphogy nyilvánosságra került a Fantasztikus Négyes létezése, Reed-éket rögtön támadás éri a Baxter-toronyban, egy régi ismerősük ugyanis Reed-et okolja a maga hánytatott sorsa miatt. A csapat különösebb erőfeszítés nélkül megmenekül, ám a szóban forgó Rhona Burchill megszökik. A történet folytatását fél évvel később, a szintén Carrey által írt kétrészes minisorozatban, az Ultimate X4-ben olvashatjuk, ahol Rhona az X-Menhez tör be, hogy a Cerebrót használva többszörösére növelhesse saját erejét. A mutánsok végül a négyes segítségével gyűrik re a megtébolyodott egykori zsenipalántát, aki a fináléban elhalálozik, és ezzel vége is szakad az ő rövid történetének. Rhona egyébként Carrey saját karaktere volt, a 616-osban nem létezett ilyen nevű szereplő, és valamennyire ez is előrejelzi, hogy Carrey később a saját történeteiben szívesebben rugaszkodik majd el az Ultimate eredeti koncepciójától, és pont azokba a csillagközi csatákba küldi majd a hősöket, amik miatt általában nem szívlelem a Fantasztikus Négyest. Carrey világa nagyon messze esik a Bendis által felállított keretektől, ahol a Negatív Zóna lakói, a Vakondember vagy éppen Fátum munkálkodik. Azért írtam erről most, mert legközelebb csak Mark Millar távozásáig folytatjuk a sorozat ismertetését.


Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: képregény elemzés X-Men Marvel Fantastic Doom Iron Man Ultimate Spider-Man Fantastic Four Újvilág Fantasztikus Négyes F4 Stuart Immonen Brian Michael Bendis Adam Kubert Jae Lee Mike Carrey Warren Ellis Ultimate kibeszélő Csodálatos Pókember Michael Bendis Rhona Burchill Think Thank N-Zone Dr. Doom Fátum Ultimate Fantastic Four

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr736738631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.03. 11:04:57

uszkve 20 éve olvasok képregényeket, főleg amcsit és főleg marvelt, de az F4 volt az a csapat akit ennyi idő alatt se tudtam megkedvelni.
hogy miért igazából arra nincs magyarázatom egyszerűen érdektelenek számomra. Hogy nem próbálkoztam volna azt nem lehet állítani 100 fölötti a füzet amit tőlük is elolvastam és mégse. Ezt az ultimate verziót is bepróbáltam, de ez se nyert.

st ranger 2014.10.10. 15:11:43

@doggfather: Különösebben én sem rajongok értük, de azt mindenesetre már többször is elkönyveltem, hogy a Fáklya bizony mind koncepciója - mind stílusa miatt is igazán vagány egy karakter.