Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Blogunkon nagyon sok szó esett már az új Bayformers filmről, pedig a franchise életére nézve idén sokkal nagyobb dolgok történtek, és arról szinte sehol sem cikkeztek. Persze erről tehet maga a játéknagyhatalom Hasbro is, hisz hiába lett idén 30 (HARMINC!) éves a Transformers, nem sok víz folyt le emiatt. Jó oké, a gyűjtők és megrögzöttek már múlt év közepétől kapták az arcukba a különböző bejelentéseket, hogy milyen figurák jönnek ki, de tényleg csak ennyi az egész?

index2.jpg

Ha jobban belegondolunk, ja, tényleg ennyi. Hisz ez az egész sosem szólt többről, mint egy brandnek a reklámozásáról. 1984-ben Amerikában egy rajzfilm-, és egy négyrészes miniképregény-sorozatot indítottak el, hogy ezzel is támogassák a Hasbro új játékait, a Transformerst. Aztán a rajzfilm megélt a tervezett egy évad helyett négyet, amit kiegészítettek egy teljes estés, pazarul animált filmmel, a képregény pedig egészen 1991 tavaszáig húzta, 80 résszel és megannyi kiegészítő minisorozattal, végül 2012-től egészen 2014-ig még húsz résszel egészült ki az eredeti képregény sorozat olyan alkotókkal, mint Simon Furman vagy Andrew Wildman. Időközben persze született rengeteg képregény, rengeteg rajzfilm, és persze a notórius Michael Bay filmek is, viszont ez is azt mutatja, hogy bár vannak hullámzások, még Bayt is meg tudta fogni az egész történet. (Vagy inkább a kapott milliók a felnőtteknek gyártott robotok marketing-filmjeiből, melyeket 30 éve még csak gyerekeknek gyártottak). Akárhogy is, nem mehetünk el amellett, hogy bár a Transformers univerzuma tele van érdekes és mély történetekkel, de akkor is csak játékokról beszélünk a mi valóságunkban. Ezért gondoltam, mi lenne, ha ezt a remek harminc évet egy nagy áttekintéssel ünnepelném meg, de mivel le kell szűkítenem az egészet, muszáj koncentrálnom egy karakterre, akit mindenki ismer, és szinte mindenhol meg is jelent, végig lehet vinni a Transformers fontosabb mérföldkövein. Mivel úgy is minden hivatalos fikciónak, legyen az mese, film, képregény, novella meg van a maga játéka, amit éppen akkor reklámozott, maradjunk is csak ebben a dimenzióban: a valóságban.


How about Megatron

megatron evolution.jpg

Miért pont Megatron? Azonkívül, hogy szinte mindenki ismeri, aki valaha hallotta a Transformers szót, az egyik legikonikusabb alakja az egész franchise-nak, akit már párszor próbáltak kivonni a forgalomból, de végleg sosem sikerült. Se a történetekben, se a játékok vonalában. Akkor kezdjünk is bele!


Mega Micro Change Tron
megamicrochangetron.jpg

Ha a transformerek élnének, tuti hinnének az újjászületésben. Megatron már létezett 1984 előtt is: a Takara (kb. a japán Hasbro) már 1983-ban piacra dobta Walther P-38 U.N.C.L.E. fantázianéven a Micro Change franchise alatt, mely amúgy a 1974-ben japán piacra betört Microman-t cserélte le, s egyszersmind tekinthető a Transformers ősének. Igaz, itt még nem tudott senki sem átváltozni semmivé, ám a sci-fi/robot/kiborg elemek már itt is életre keltek. Takara magát az átváltozósdit amúgy a Diaclone-nal kezdte 1980-ban, majd két évvel később behozta a „car-robots” alvonalat, melyben a robotok földi járművekké tudtak átalakulni. Itt többek között megtalálhatjuk Optimus prototípusát is 1982-ből...

 

Visszatérve a Micro Change-re, tudjátok milyen háttérsztorit találtak ki az alkotók a robotokhoz? Semmilyet! Ekkor már állítólag javában folytak a tárgyalások a játékok amerikai megjelenéséről a Hasbroval (akikkel mai napig gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak), és maga a Hasbro ajánlotta, hogy sokkal értelemesebb lenne összefonni a két alakváltó játékvonalt egybe, illetve úgy kialakítani nekik egy háttértörténetet. Hát ebből lett ugye maga a Transformers. Pre-Megatron Diaclone reklám Japánból >>>

Egy másik 1984
megatron spiderman.jpg
Szóval 84-et írunk, elindult az elég kezdetleges, már-már bájosan bugyuta képregény (ahol egyszer maga Pókember is tiszteletét adta) és egy animációs hibákkal teli rajzfilmsorozat. A készítők nem is gondoltak arra, hogy milyen magokat ásnak el az akkori ifjúságban, és hogy mekkora virágzásnak is indul az egész alakváltósdi. Az elején nagyon is gyerekeknek szánt képregény és rajzfilm meséket pár év után hamar felváltotta a történetek mélysége. Elég csak a képregényíró Simon Furman Angliából Amerikába való áthelyezésére gondolni, aki az addig szinte egydimenziós karakterekből és lineáris sztorikból hirtelen érző, szenvedő, rokonszenvezhető lényeket, történeteket szőtt. Megatron reklám 1984-ből >>>

Galvatron színrelép
galvatron.jpg

1986-ban, két évad színes és vidám rajzfilmsorozat után valami nagyon kemény következett be. Ugye ekkor még csak gyerekek nézték és olvasták a Transformerst, 8-tól max. 16 és korig. A Hasbro azonban valamiért úgy döntött, itt az ideje kivonni pár régi játékot és lecserélni őket valami újjal, és ezt az újat egy gyönyörűen animált és kiváló szinkronszínészekkel megfűszerezett (Leonard Nimoy, Orson Welles, Eric Idle, stb.) egész estés animációs filmmel próbálta promózni. A film nagyon pazar lett, de a magyar szinkronos verzióját tényleg SENKI ne keresse, a saját egészségének érdekében (én szóltam). Hol lehetett itt a gond? Hát mondjuk ott, hogy több moziból is sírva rohantak ki a gyerekek, mikor a két évadon át szeretgetett autobotjaikat sorra lőtték szitává az álcák, de a kegyelemdöfést talán mégis csak Optimus halála jelentette, akit ugyan persze kénytelenek voltak visszahozni megint csak két évad után, de ezt akkor még a kis kölkök nem tudhatták.

Minket most nem ez érdekel, hanem Megatron, vagyis akivé lett: Galvatron. Ő ugyan is nem tűnt el, csak átalakult (és Mr. Spock hangját örökölte). Egy, még az előző énjétől is sokkal őrültebb és vérszomjasabb főgonosz, kinek a gazdája a világok pusztítója, Unikron. Kezdésnek nem is rossz. MegaGalvatron reklám >>>

Második Generáció
megatron g2.jpg

A 90-es években a Hasbro-nak különböző amerikai törvények miatt váltania kellett pár játékán, például az egyik saját bestsellerén, Megatronon. Ugyanis az ő második alakja túlságosan hasonlít egy igazi pisztolyra, ami a gyerekekre nézve ugye rendkívül veszélyes lehet. Semmi baj, gondolta a Hasbro, akkor mostantól ő egy pisztolynál is pusztítóbb dolog lesz, mondjuk egy tank. Ezzel persze semmilyen vizsgáló bizottságnak nem volt már baja, hisz miért is lett volna, ugye.

Hogy el tudják adni az új karaktereket, mert Megatron mellett azért átalakítottak sok mindenki mást is, egy új képregényt indítottak, melyet szintén a már említett Simon Furman írt meg, és Transformers: Generation 2 néven jött ki, magyarul viszont nem lett papíron publikálva sajnos (leszámítva a hálózsákos online változatot, link lejebb), pedig egy igen sötét történetet tártak elénk a készítők. Ezidőtájt nem tudták megtámogatni rajzfilmmel a brandet. G2 Megatron reklám >>>

Bestiák
beast.jpg

Eladásokban siralmasan alulteljesített a második generáció, a Hasbro pedig tudta, hogy újítani kell, de nagyon. A célközönség is felnőtt időközben, ezért a brand minden részét meg kellett változtatni, hogy életben tudjon maradni a Transformers. Így jutottak el a Beast Wars-ig (majd később Beast Machine), ami az addigi konvenciókat teljesen felrúgva, szinte mindent újraírt. A helyszín és idő a dinókkal teli Föld, ahova a leesett Transformerek az ő alakjukat felvéve próbálnak beolvadni környezetükbe. A két frakció a jó fej Maximal (autobot) és a nem jó fej Predacon (álcák) részre bomlik. Az ortodox régi rajongók artikulálatlanul üvöltve követelték vissza régi kedvenceiket, azonban a brandet támogató sorozat jól sikerült, hála az íróknak. Az utolsó résznél a már sokat emlegetett Simon Furman is feltűnt, akinek az volt az első kérdése a felkéréskor, hogy „Na és melyik karaktert ölhetem meg?”.

Mostani szemmel érdekes visszatekinteni a sorozatra, pláne a nagyon nem jól öregedő CGI animációkra, így a fiatalok hamar elrettenhetnek az egésztől, pedig kellemes szórakozást nyújt a széria. Beast Wars Megatron reklám >>>

Bayformers

bayatron.jpg
Hát erről elég sokat cikkeztünk, most tényleg írjak bármit is hozzá? Kamerarezgések, csak színekről felismerhető robotok, unalmas történetek, féldimenziós karakterek... Ne akarjátok, hogy folytassam.
Bayformers Megatron reklám >>>

Persze most rengeteg mindent kihagytam, tényleg csak a fontosabb mérföldköveket próbáltam megemlíteni, azt viszont lehet látni, hogy csak megújulással és kellő mélységgel lehet egy ilyen brandet életben tartani. Ilyen szempontból nézve, maguk a Bay filmek is üdítőnek mondhatónak, kár, hogy nem éltek a lehetőséggel eléggé, bár a dollármilliók lehet inkább őket igazolják...

Hogy mégis említsek pár pozitív példát az elmúlt évek terméseiből
: az IDW képregény kiadó által publikált More Than Meets The Eye-ban Megatron, miután megmenti az egész univerzumot, megtér és Autobot lesz. Sőt, az ő eredettörténete szerint ő amúgy is szabadságharcot indított el az elnyomott rétegért, csak útközben kicsit elgurult a gyógyszere. Annyira, hogy mostanában egy autobot pszichológus kérdezgeti őt a bajairól egy hajón, míg a legénység néhány másik tagja halálfélelemtől és depressziótól szenved. És mindez remekül van találva, ajánlom mindenkinek ezeket a kiadványokat, sokkal jobb szórakozást nyújtanak, mint a film, és sokkal jobb megemlékezés is arról, hogy talán ez az egész valahol, legalábbis nekünk mégis csak több, mint harminc éve folyamatosan pörgő reklámok játékai.


megabot.jpg


További Transformerses tartalmak a Roboraproron:

Transformers - kritika
Transformers 2: A bukottak bosszúja - kritika
Transformers 3: A hold sötétsége - kritika
Transformers 4: A kihalás kora - kritika (st ranger)

Transformers 4: A kihalás kora - kritika (Dr. Hardlove)
10 dolog, amit mindig is tudni akartál a Transformersről, de nem merted megkérdezni - podcast
5 Transfromers-sztori, amit nem ismersz, pedig kéne - elemzés

 

Ajánlott irodalom:
Transformers G1 (57. résztől)

Transformers G2

Transformers: Regeneration One

The Transformers: Megatron Origin
The Transformers: More Than Meets The Eye
The Transformers: Last Stand of the Wreckers

 

Ajánlott filmek/sorozatok:
The Transformers: The Movie (1986)
Beast Wars: Transformers
Beast Machines: Transformers

Ajánlott játékok:
Transformers: War for Cybertron sorozat

 

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: sci-fi képregény 1984 animáció megatron Transformers Transformers 3 Michael Bay Transformers: Age of Extinction Transformers: Revenge of the Fallen Transformers: Dark of the Moon Transformers 2 Optimus Prime Megatron Transformers: A kihalás kora Transformers G1

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr156470841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2014.07.30. 10:07:17

Klassz összeállítás! Kár, hogy az átalakulást mutató kronológiai képet nem lehet nagyobban megnyitni.

xCYBERFUNKx 2014.07.30. 11:08:18

Nem lehet? mindjárt megpróbálom javítani

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.30. 12:37:47

A G2 tank Megatron meg is van nekem játékban. 5000 hufért vettem mikor kijött Ez akkor nagyon, de naaaaaaaaaaaaaagyon drága játék volt. Vigyáztam is rá rendesen.

xCYBERFUNKx 2014.07.31. 23:25:27

@doggfather: egy barátomnak meg volt, meg a G1-es Optimus is, hát a G2 mega eléggé OP volt opti mellett :)
amúgy nem idén adtak ki új Metroplext, iszonyat király, ajánlom beszerzésre.
img.photobucket.com/albums/1003/ChErikS/Metroplex/Generations01.jpg