Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Folytatódik a Transformers-franchise felelevenítése. A 2007-es szuperprodukció a maga 150 milliós büdzséjére egy azóta már 700 milliósra duzzadt (!) profittal válaszolt, ergó még csak nem is volt kérdéses, hogy az új darabnak érkeznie kellett. 2009-et írtunk, midőn a mozikba ismételten bevették magukat a cybertroni géplények, hogy ezúttal már a fél világot amortizálják le itt nekünk. Michael Bay, ez a háborodott klasszis rendező, az első résszel újfent megmutatta, hogy neki valóban nincs is szüksége komolyabb szkriptre ahhoz, hogy az őrá jellemző mindent elsöprő akciójeleneteivel eladjon egy-egy filmet. Magyarán azon az úton kellett (volna) folytatni a szériát, amin elindult. Hogy így történt-e? Kivesézzük.

optimus_prime_wp_by_jibadesign-d4i9gu1.jpg

Transformers 2 – Avagy órisárobotok és pankráció a négyzeten

2 évvel a minden gyermekbetegsége ellenére pofás profitot termelő első film után, már jött is a következő, A bukottak bosszúja alcímmel megáldott őrület. A gárda tulajdonképpen ugyanaz volt, mint akik Bay-jel az élen sikerre vitték az előző koncepciót is: mind a stáb, mind a színészek visszatértek, majdhogynem egytől-egyig. A sztorit is ugyancsak az Orci – Kurtzman sztárduó (?) dobta össze, de szerintem olykor vagy kómában voltak írás közben – vagy ki-kifelejtettek egy-két oldalt a szkriptből, merthogy amit összehoztak az nem lett egy, a szó szoros értelmében vett kerek 'értelmes történet’, az egyszer biztos. Nem mintha, az alapfilm valami haj’ de bonyolult cselekménnyel bírt volna, nekik ellenben még azt is sikerült alulmúlniuk, méghozzá nem is kicsit. Márpedig ez kifejezetten snassz attól az "ünnepelt szerzőpárostól", akik például az Alias és a Rejtély (Fringe) sorozatokat, a Mission: Impossible 3-at, illetve az új Star Trek-filmeket írták.

optimus for president 005.jpg

A Transformers 2 eredendő legnagyobb hibája tehát az volt, hogy gyakorlatilag nem tartott semerre sem. Persze-persze feltámadt Megatron, jöttek megint az álcák, Sam folytatta a mindennapos bénázásait (csak ezúttal már az egyetemen), Mikaela meg továbbra is szexi volt és jól mutatott, minden létező beállításból. A megannyi meddő civódást követően Optimust, aki ekkorra már előlépett ’fővezérből’ MMA harcossá és elhitette önmagával, hogy Ő bizony egyszerre 3 álcával is elbír, végül jól kinyírták. Természetesen ez sem tartott vajmi sokáig, merthogy Sam és kis barátai útra keltek, hogy megkeressenek egy titokzatos cybertroni relikviát a piramisok között, hogy aztán végül Optimus is szépen újraéledjen és a Röptűztől kapott tunning-cuccoknak köszönhetően, immáron egyenesen szupercsillagharcossá (vagy valami ilyesmivé) avanzsáljon és rendesen ellássa Megatronék baját.

optimus for president 004.jpg

Bármennyire is hat ez az egész a maga torz módján történet-szerűen, a mozgóképes megvalósulását elnézve az embernek megfájdul a feje. Ennek sajnos pediglen számtalan oka akad. Először is ott van a Witwicky-família és az a mértéktelen elmebaj-műsor, amit ők előadnak. Közülük is Shia mint Sam ezúttal már önmagában kiábrándító, a túljátszott éretlen szerencsétlenkedésével, miután Bay szemlátomást szabadjára engedte a srácot. Ebben már semmi hiteles és életszerű nincsen, hiába is lehet ráfogni az első filmre, hogy abban még rendben volt a dolog, merthogy ugyebár egy tininek milyen nehéz is az élete (pláne óriásrobotokkal a kertjében). Így aztán Sam karaktere, akit egyszerre akarnak érettebbnek és mégis lököttnek láttatni, lassacskán teljesen hitelét veszti. További gond még a filmben a irritáló robotok számának hatványozott megnövekedése, mert itt már nem csak egy van mint az előzőben (Frenzy), hanem kapásból kettő, azaz az Ikrek (arról a kis undok álcáról meg már hadd ne is beszéljek, aki Mikaela lábát próbálja kiskutya módjára megetyekolni). Az olyan egyéb elkeserítő tényezők, mint hogy Bumblebee indokolatlanul játssza továbbra is a 'néma leventét', Starscream-ről kiviláglik, hogy nem is vagány, hanem egy gyáva idióta, avagy éppenséggel az, hogy Simmons ezúttal még neurotikusabb mint valaha, már mind-mind csupán hab a tortán.

optimus for president 006.jpg

A Transformers 2 azonban mégiscsak büszkélkedhet egy erénnyel, olyasvalamivel, amihez természetesen elengedhetetlen volt az első film tapasztalata. Tudniillik Michael Bay, ez a félreértett zseni, 2007 után rájött, hogy a robotokkal bizony megfogta az Isten lábát, hiszen velük és az ő relatíve ’vértelen’ összecsapásaikkal leforgathat és eladhat gyakorlatilag bárminemű brutális mészárlást, amit csak el tud képzelni... Ráadásul teheti mindezt oly módon, hogy azzal közben nem sérti meg a hőn áhított PG-13-as besorolás korlátozásait. Ezen leleményes felfedezésével márpedig egy olyasféle egyedi kiskaput talált meg az álomgyári bürökráciában, melyért utóbb megérdemli, hogy megemeljük előtte a nem létező kalapjainkat. Mind a mai napig ezt az áttörést tekinthetjük Bay legnagyobb filmes innovációjának. Ennek hála pedig míg az alapfilm még szinte szolídan prezentálta a géplények test-test elleni küzdelmeit (kivételek: Bonecrusher fejének letépése, illetve Jazz testének kettészakítása), addig a második részben végre-valahára elszabadulhatott a pokol... Egyszersmind az alkotás egyetlen értékelhető szekvenciája is ebből született meg; az a bizonyos 1 a 3 ellen felállású erdei pankrációs rész, mely minden perverziója ellenére önmagában többet ér, mint az egész film, úgy ahogy van.

Transformers 2 (Transformers: Revenge of the Fallen, 2009) – Értékelés: 10/4 raptor
- Rendezte: Michael Bay
- Szereplők: Shia LaBeouf, Megan Fox, Josh Duhamel, John Turturro

 

A kapcsolódó Optimus for President-cikkek:
Transformers - kritika
Transformers 3: A hold sötétsége - kritika
Transformers 4: A kihalás kora - kritika

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: Transformers Megan Fox John Turturro Josh Duhamel Michael Bay Alex Kurtzman Roberto Orci Shia Labeouf Transformers: Revenge of the Fallen Transformers 2 Optimus Prime Starscream Bumblebee Frenzy

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr86403191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.24. 10:12:22

ezen a részen már sírtam, és nem csak azért, mert pénzt adtam a mozijegyre.

A két szerencsétlenkedő iker, a gyerekjáték távirányítós álca aki megerőszakolja a csaj lábát. A nővé alakuló robot mind mind nagyon szörnyű volt.

st ranger 2014.06.24. 11:11:06

@doggfather: Mint film, büntetés volt, az már egyszer biztos.

Nemes András 2014.06.24. 11:23:56

Robotherék!! Himbálózó robotherék!!!

st ranger 2014.06.24. 11:31:31

@Nemes András: Tény és való: van miből válogatni...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.24. 13:38:21

@Nemes András: vagy az öreg Röptűz aki fingik. :S

Jah és bottal jár...

Túrós (törölt) 2014.06.25. 10:15:32

Most nem azé' srácok én nem nagyon vágom a régi trafó képregényeket meg rajzfilmeket de abban nem voltak ilyen "vicces" karakterek?
Vagy ha voltak akkor filmadaptációkor az ilyen elemeket kötelező kigyomlálni?

st ranger 2014.06.25. 12:19:15

@Túrós: Úgy emlékszem előfordultak tréfás karakterek, de ilyen mérhetetlenül debilek, mint ezekben a filmekben, nem voltak.
süti beállítások módosítása