Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Kereken húsz éve annak, hogy a 47. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Quentin Tarantino sajátos „agymenése”, a Ponyvaregény, amelyet relatív kis költségvetésből, csupán 8,5 millió dollárból forgattak le. 2014. május 23-án a 67. dél-franciaországi filmes mustrán ismét a vörös szőnyegére lépett John Travolta, Uma Thurman és Quentin Tarantino. Előttük tisztelgünk, néhány érdekességgel.tarantino_1.jpg

A film forgatókönyvét eredetileg nem is Quentin Tarantino, hanem Roger Avary írta. Előbbi csak a sztori megfilmesítési jogának megvásárlása után gyúrta át a történetet saját ízlése szerint: francia újhullámos filmek előtt tisztelegve (leginkább Jean-Luc Godard világa előtt), és kiegészítve a szövegkönyvet a „fuck” szóval úgy, hogy az 265 különböző alkalommal hagyja el a szereplők száját, ekképpen:

Aztán, amikor már elkészült a film, és elérkezett a cannes-i vetítés időpontja, 4000 nézővel kellett számolnia a filmfesztiválnak, amely a 2500 férőhelyes Lumiére-teremben vetítette a filmet. Ezt követően elindult az őrület, az emberek megvesztek a filmért. A sikert mi sem példázza jobban, hogy holmi művészfilm, vagy európai dráma helyett ez az amerikai alkotás vitte el az Arany Pálmát, a filmes mustra fődíját. Azt azonban sokan nem tudják, hogy a zsűri elnöke Clint Eastwood volt, akinek nyilván saját hazája és az akkor még az amerikai film új fenegyerekének számító Tarantino felé húzott a szíve.

A Ponyvaregény – amely végül hét jelöléséből csak a legjobb forgatókönyv Oscar-díját nyerte el egy évvel később – a maga 154 perces játékidejével a valaha készült egyik legnagyobb hatást gyakorló film, és egyben az egyik legszórakoztatóbb mű is. A John Travolta, Samuel L. Jackson, Uma Thurman, Bruce Willis és Harvey Keitel főszereplésével készült film tömör erőszak és vegytiszta humor, amely az éleslátást és a jó értelembe vett hülyeséget vegyíti egymással tucatnyi különböző – egymást végül keresztező – szállal. Hosszasan lehetne sorolni a film előnyeit éppúgy, mint kedvenc jeleneteinket, azonban a tény, az tény: túl nagy feladat lenne. Így hát emlékezzünk a film 20. évfordulójára azzal, hogy elővesszük a filmet, és újra megnézzük!
pulp-fiction-guns.jpg

Fun Facts:

  • Vincent Vega jelleme meglehetősen emlékeztet Jean-Paul Belmondo 1960-ban játszott szerepére a Kifulladásigban (Godard).
  • Jules és Jimmie jelenetei könnyen párhuzamba állíthatók François Truffaut Jules és Jim (1962) című filmjével.
  • Mr. Wolf (Harvey Keitel) problémamegoldó jelleme ismerős lehet Luc Besson Nikita című filmjéből. (Az említett film amerikai változatában ő is játszotta el a szerepet!)
  • A Ponyvaregény eredeti címe Black Mask volt.
  • Az eredeti elgondolás szerint más színészek játszották volna a film karaktereit. Úgymint: Daniel Day-Lewis Vincent; Paul Calderon Jules; Mickey Rourke, Matt Dillon vagy Sylvester Stallone Butch; Michelle Pfeiffer, Daryl Hannah, Meg Ryan, Joan Cusack vagy Isabella Rossellini Mia; Johnny Depp vagy Christian Slater Pumpkin; Pam Grier Lance felesége Jody, akit később Tarantino a Jackie Brown filmre választott ki.
  • A 8,5 millió dolláros költségvetésből 5 millió dollárt tett ki a sztárok gázsija.
  • A filmben Vincent Vega által hajtott 1964-es vörös Chevrolet Malibu Quentin Tarantino saját, a mindennapokban használt autója volt. Az autót a forgatás alatt ellopták, 2013 áprilisában azonban jó állapotban előkerült.

Ha tetszett a cikk, lájkolj minket a facebookon is!

Címkék: Ponyvaregény Uma Thurman Bruce Willis Samuel L. Jackson John Travolta Quentin Tarantino Harvey Keitel Pulp Fiction

10 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr486204084

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spamet nem küldünk rád (törölt) 2014.05.25. 12:07:28

"a valaha készült egyik legnagyobb hatást gyakorló film, és egyben az egyik legszórakoztatóbb mű is."
Ez kicsit erős volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.25. 16:08:03

nem úgy volt, hogy nem vincent kerül a filmbe, hanem a reservoir dogs vegája, csak nem ért rá micheal madsen?!

Ekkor találták ki a másik vega testvért, és az lett travolta.
vagy ez csak pletyka/legenda?!

Mr.Treeger 2014.05.26. 10:17:11

@doggfather:
Én úgy tudom, hogy volt egy terve ami Vega testvérekről szólt volna, Madsennel és Travoltával, de aztán elsikkadt a dolog.
Mikor Cannes-ba mentek Weinstein azt mondta Tarantinonak, hogy mikor felérnek a lépcső a vörös szőnyegen forduljon meg és nézzen vissza, mert akkor fogja érezni, hogy felért a csúcsra.

Mr.Treeger 2014.05.26. 10:24:29

@Spamet nem küldünk rád:
Ha a filmet nem a bemutatásakor láttad, hanem az elmúlt 10 évben talán nem akkora a hatása. De mikor 94-ben a Broadway moziban ülve ez elkezdődött, csak pillongtunk ki a fejünkből, hogy ez mennyire új, és mekkora forradalmat csinálhat. (akkor vettem is a pénztáros nénitől egy magyar nyelvű plakátot, mai napig megvan)
És ezzel a filmmel valóban elindult valami, az off Broadway után, valami off Hollywood-os dolog. És következő években született is egy csomó hasonló független film.
Mekkora volt a hatása:
mikor a Sunny Diner nyitott, volt benne 5 dolláros shake.
A koncerteken a vokálos lányok úgy mozogtak mint Mia
A Taxi mozi simán átvette a kezdőzenét.
Ezerszer idézett klasszikus lett.
Mondom ezt úgy, hogy a Jackie Brownt jobbnak tartom.

Globetrotter2014 2014.05.26. 13:53:26

@Spamet nem küldünk rád: sok mindent ez a film hozott be a mainstreambe, olyan dolgokat amik korábban egy komolyabb költségvetésű filmben elképzelhetetlenek voltak (veszélyeztették a volna a bevételt).

Sok színészt bebetonozott a világhírbe.

mojoking77 2014.05.26. 16:53:54

@Mr.Treeger: Ne bassz, te is ott lattad?
Kb azota nem voltam ott... De rohadt reg is volt.. :)
Ezt a Jackie Brown imadatot viszont nem tudom hova tenni. Szerintem szornyen rossz lett, talan a legnezhetetlenebb az egesz tarantino eletmubol (talan a Verfagyasztoval karoltve)...

Sárga Pecsenyekacsa 2014.05.26. 18:30:18

@Spamet nem küldünk rád: Ne szopjuk egymás faszát: mondhatta volna szebben is, kis lovag...

Golyós 2014.05.26. 19:28:26

@Spamet nem küldünk rád
Izlések és pofonok de ez a film a FILM!Annyira No.1 mint a Gyalog Galopp. Felülmúlhatatlan.
Travolta tánca abban az időben (különösen a zoknija) örökre beleégett a retinámba.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.26. 21:02:13

@Mr.Treeger: igen volt egy ilyen terv, de ez azután volt, hogy travolta is "sikeres volt" egy vega szerepben.

Mr.Treeger 2014.05.26. 22:27:54

@mojoking77:
végre valaki aki nem DVD-ről ismeri.