Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

William Golding 1954-es világhírű regényének, A legyek urának természetesen több filmváltozata is létezik, mára már szinte annyi, ahány kölyök szerepel a történetben, de ezúttal csak a legemlékezetesebb, 1990-ben készült adaptációval foglalkozunk. Ez a bizonyos Harry Hook vágta és rendezte alkotás ugyan nem a legjobb és legalaposabb vászonra álmodása az alapműnek, hiszen az 1963-as legelső verziót szélesebb körben többre tartják, de az egyszer biztos, hogy messze a legmerészebb és a leginnovatívabb, mind közül. Hogy miért?  Azért, mert telis-tele van apró, olykor üdítően újszerű, máskor viszont legfeljebb szánakozóan megmosolyogtató elemekkel, úgy mint a cselekmény aktuális idősíkja, a magukat katonáknak képzelő kölykök, mentőcsónakok, túlélőkések és harci helikopterek, illetve a Kapitány. Utóbbi, aki immáron az egyetlen felnőtt a történetben, feltehetően jobbára csak abból a célból került bele ebbe a verzióba, hogy végre ezúttal már legyen egy, ha már egyszer eredetileg ilyen sem volt.
968full-lord-of-the-flies-screenshot.jpg

Az új A legyek ura először is már nem a Golding-féle időszakban, hanem a ’80-as és ’90-es évtizedek fordulójának „májában” játszódik. Mondjuk, őszintén szólva ennek a „forradalmi újításnak” a felismerése sem éppen pofonegyszerű, hiszen az alkotók ugyan Jancsi és Juliska módjára el-elszórnak nyomokat a cselekmény kezdete során, de azért lássuk be: egy lakatlan szigeten, ahol egy árva lélek sincsen, nem sok minden utal a civilizáció aktuális mibenlétére. Mentségükre legyen mondva, hogy valószínűleg éppen ezért a szereplő srácok ezúttal már egy automatikusan felfújódó mentőcsónakkal érkeznek meg az új környezetükbe, hogy mondván „lássák hát kedves nézők, ez bizony már nem az ’50-es évek!”. Természetesen ettől függetlenül az erőlködés eztán tovább folytatódik, egészen a film feléig, amikor is bedobnak végre egy amúgy teljesen indokolatlan, méretarányos Huey helikoptermodellt, csakhogy tisztázzák: „igen, mi már tényleg modernebb időket élünk, basszus!”

A gumicsónakos évődés és a már eközben feltűnő, éppen (és persze általában később is) a halálán lévő felnőtt pasas határozottan a képünkbe tolásának eredményeképpen, a regény eredeti nyitánya, azaz a legendás „kagylózós rész” elodázásra kerül. Szerencsére aggóni nem kell, mert a kölykök előbb ugyan szervezkednek, tábort építenek és mindeközben katonásdit játszanak, de később az a bizonyos kagyló is előkerül és elkezdődik a kamaszok politizálása. Speciel, míg a „katonázás” és az egymást, de főleg a nagyobbakat rendfokozatokkal történő megszólítása, továbbá az első parlamentáris ülés során elhangzó rettentő bugyuta megjegyzések amolyan gyermekien bájos dolgoknak tűnnek, addig az a tény, hogy már a szigetre lépésüktől fogva olyan szervezetten tevékenykednek mint a hangyák, utóbb kissé ambivalens érzéseket ébreszthetnek a nézőben. Ezt a kettősséget persze lehetne azzal magyarázni, hogy miután az már a ruházatukból is lejön, ezek a srácok valamiféle militarista iskolába járnak, beléjük plántálták a szervezettséget. De ha felidézzük Golding művét és abban az események sorrendjét, akkor talán jogszerűbb lett volna, ha itt is előbb tárgyaltak volna a kölykök, majd csak aztán mentek volna át hódítókba.MV5BMTMyNzIxMjE2Ml5BMl5BanBnXkFtZTcwNDQ3NDk0NA@@._V1_SX640_SY720_.jpgMiután elül a kezdeti ellentmondásosság és jó eséllyel a filmet megtekinteni kényszerülő nézők is kiálmélkodták magukat az újításokon, illetve a kérdőjeleken, színre lép egy másik nagy hiányossága az adaptációnak: azaz, hogy a dramaturgia enyhén szólva is pocsék. Addig a pontig ugyanis, amíg be nem következik a történet fő motívuma, azaz a gyereksereg egységének felbomlása és két csoportra szakadása, nos addig egymást érik a felesleges és értelmetlen jelenetek, melyek nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, hogy valahogy kitöltsék az időt és elnyújtsák a film játékidejét. Ennek kapcsán viszont, tudván azt, hogy a 90 percet is alig éri el a darab, akkor sajnos elkönyvelhetjük, hogy a feladat teljesítése csúnyán nem sikerült. A gyerekszínészek egy-két kivétellel előadott harmatos alakításai, továbbá az olyasféle aktuálisnak szánt kollektív nyavalygások, mint például vajon mi mehet otthon a TV-ben (erre a válasz: ha hétfő van, akkor az Alf…), avagy a Hamupipőke-szindrómás Kapitány állandó halódása, majd mintegy a derült égből bekövetkező feléledése és meglógása, mind-mind azt a keserű érzetet keltik az emberben, hogy bizony ez a történet nem tart semerre sem.

Egyszer aztán, mikorra már kellőképpen elszabadultak az indulatok a rangidős, a társaságot koordináló Ralph (Balthazar Getty) és a vele látszólag egykorú, határozottabb fellépésű Jack (Chris Furrh) között, végre valahára bekövetkezik a „pártszakadás”: az utóbbi vezette vadászó radikálisok nem csupán, hogy „leóvodázzák” a Ralph irányította többieket, de legott elhagyják a közös tábort és hirtelen megtanulnak még ordenáré módon káromkodni is. Nem mellesleg idővel bele is háborodnak a szigeten található disznók hajszolásába és a „bennszülöttezésbe”. Az ellentétek kiéleződése, valamint a két legidősebb srác, azaz a két vezér ellentétességének ábrázolásai egészen jók és hitelesek: ezek a periódusok tekinthetők a film fénypontjainak. A megosztottság a kisebb gyerkőcök körében is fokozódik, olyannyira, hogy a történet végére már tulajdonképpen mindenki „átáll a sötét oldalra” (azaz Jack-hez és bandájához), leszámítva az addigra már elhagyatottan magába roskadó Ralph-ot és hű szárnysegédjét, a mindig jól öltözött és szofisztikált Piggy-t (Danuel Pipoly). Ez, a becenevét a túlsúlyosságának köszönhetően kiérdemlő kölyök (mely jellegzetessége egyébként a több hetes nélkülözés során sem változik), a cselekmény során az abszolút közellenséggé avanzsál, hiszen nem csak, hogy kövér a srác, de egyedüliként még az iskolai uniformisukat is megőrzi és továbbhordja, miközben a többiek már úgy néznek ki mint a nomádok. A történetben ezáltal Piggy az emberi kultúra és a civilizáltság utolsó képviselőjének tekinthető.MV5BMTYxODQ1MzEzNV5BMl5BanBnXkFtZTcwOTQ3NDk0NA@@._V1_SX640_SY720__1.jpgAz 1990-ben készült A legyek ura korszerű változata összességében egy nagy katyvasz, ami bár általánosságban követi az alapjául szolgáló regény történéseit, de mégis, a sokszor indokolatlan új elemek inkább rombolják, semmint építik a filmet. Értem én a szándékot, hogy valami egyedit akartak kihozni az sztori leporolásával és aktualizálásával, de akkor már célszerűbb lett volna egy jobb forgatókönyvvel nekilátni a forgatásnak. Az innovációk túlnyomó része kizárólag fel-feltűnik, majd belevész a cselekménybe, nem mozdítva azt előre egy centivel sem. Akadnak persze pozitívumok is, úgy mint a két korelnök gyerekszínész játéka, a jobbféle kellékek és a hiteles környezet, valamint a gyakorta már-már természetfilmbe illően impozáns fényképezés, de ezek együttesen is kevesek. Egyszer nézős délutáni matinéfilmnek még mai szemmel is elmegy, de ha jót akar magának az ember, akkor inkább tudom javasolni a regény elolvasását.

A legyek ura (Lord of the Flies, 1990) – Értékelés: 10/5 raptor
- Rendezte: Harry Hook
- Szereplők: Balthazar Getty, Chris Furrh, Danuel Pipoly

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is! 

Címkék: coming of age Alf A Legyek ura William Golding Harry Hook gyerekek és fegyverek Balthazar Getty Chris Furrh Danuel Pipoly

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr816023261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janisch Attila 2014.05.19. 08:47:09

Peter Brook 1963-ban készült filmje sokkal erőteljesebb, drámaibb, mint az írásban taglalt későbbi változat. Sajnálatos, hogy a remake filmek a legtöbb esetben elfedik, elrejtik a korábban készült és az esetek többségében jelentősebb eredetit. Van néhány kivétel. De az itt taglalt sem tartozik ezek közé. Nem rossz az új változat sem, de én inkább a másik megtekintését javasolnám.
www.port.hu/a_legyek_ura_lord_of_the_flies/pls/w/films.film_page?i_film_id=1477

Ugyanez vonatkozik az ugynevezett "rendezői" változatokra is.
Ezek a legtöbbször kereskedelmi célból "újramelegített", újravágott változatok, amelyekbe beleillesztenek korábban kimaradt részeket. Természetesen olykor ez jobbá tehet egy korábban "megcsonkolt" filmet. De sem az Apokalipszis most című filmnek nem tett jőt, hogy az ugynevezett rendezői változatba belekerült egy korábban (joggal) kihagyott 25 perces zárt egységnyi jelenet, és mégkevésbe tett jót Stanley Kubrick kiemelkedően zseniális The Shining (A ragyogás) című filmjének, hogy a blueray kiadáshoz valahonnan előbányászták a Kubrick által már a forgalmazás első hónapjai után meghaladott és leváltott első változatot, amely kb 25 oerccel hosszabb, mint az európai mozikban bemutatott film. A hosszú Shining bukott a korabeli bemutatókon és Kubrick maga vágta újra a filmet, amely ezt az újravágást követően érte el a tökéletés formáját. Egyedül ebből - - a rövidebb 115 perces -- "európa"i változatból (Európában ezt forgalmazták a mozikban, ez jelent meg vhs-en és az első DVD kiadásokon - pl. a magyar Kubrick Díszdobozban is) olvasható ki teljesen tisztán Kubrick bonyolult létfolózófiai üzenete, amely ugyan nagyon el van rejtve a film képeibe, dialógusaiba, de amely mégis nagyon fontos volt Kubrick számára.
Szóval a remakek és a rendezői változatok esetében érdemes figyelmesen megnézni az eredeti változatokat is - mert igen-igen komoly meglepetések érhetik a nézőt.

Üdv,
Janisch Attila