Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Örökre bezárta kapuit a budapesti Vörösmarty mozi 2014. március 31-én, amely 79 évvel ezelőtt, 1935-ben nyitott ki először.

bezar_a_vorosmarty.jpg

A mozi bezárásnak pontos oka ismeretlen. Feldmájer Sándor, a Vörösmarty mozit üzemeltető Kinoplan Kft. vezetője egy internetes blogon megjelent interjúban úgy fogalmazott, a Fővárosi Önkormányzat perelte be őket, de indokot nem árult el. Az elmúlt években számtalan művészmozi jutott hasonló sorsa, az art-mozik rohamos bezárásához pedig a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megszűnése óta eltelt időszakban elsősorban az vezetett, hogy az alapítvány megszűnésével nincsenek olyan pályázatok, amelyek rendszeres támogatást, az üzemeltetéshez szükséges összeget biztosítanának.

Pedig az Üllői úton álló Vörösmarty egyedi mozi volt, már csak azért is, mert egyedüli utánjátszós moziként a fővárosban életben tartott filmeket, gyakran félévekig, vagy akár hosszabb ideig is játszott alkotásokat. Az utolsó napokon a közönség jelentős számmal képviseltette magát a korábbi lézengő nézőszámhoz képest, azonban a hivatalos búcsúzás, az esetleges rendezvények tető alá hozására még csak nem is gondoltak az üzemeltetők. Pedig a mozi épületében volt rövidfilmes seregszemle, fotókiállítás, és alkalmi partik is.

Most, hogy március 31-én este levetítették az utolsó filmet, más választásunk nem maradt, csupán bízni abban, hogy a decemberben bezárt budai Tabán mozi példájára a Vörösmarty is újra kinyit néhány hónap elteltével. Igaz, előbbi csak a Budavári Önkormányzat 5 millió forintos támogatásával állhatott talpra, ehhez hasonló nagymértékű pénzösszeg felajánlására viszont a nyolcadik kerület önkormányzatának részéről nem várhatunk.

Címkék: bezárás művészmozi MMKA Fővárosi Önkormányzat Vörösmarty mozi art-mozi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr466053043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.