Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Egyik friss rovatunkban elismert magyar filmrendezőket mutatunk be, akik neve sokaknak ismerősen csenghet. Célunk, hogy a teljesség igénye nélkül bemutassuk eddigi munkásságukat, illetve a magyar filmtörténetben betöltött szerepüket. Eheti kiválasztott személyünk Gigor Attila, akit leginkább a Terápia sorozat stábjához köthetünk.gigor4.jpg

Gigor Attila olyan filmrendező és forgatókönyvíró, aki a kamera másik oldalán is gond nélkül szerepel, hiszen színészként is láthattuk már (Citromfej, Hegyek közt). A harmincas évei végén járó fiatalember A nyomozó című filmjével került a köztudatba, amelynek a forgatókönyve már a főiskolai évek alatt elkezdett formálódni. A 2008-ban debütált alkotás több díjazásban is részesült. Elnyerte a 39. Magyar Filmszemle Legjobb Férfi alakításért és a Legjobb forgatókönyvért díjat, emellett az Arany Olló-díj, a Zöldholló-díj és a Moziverzum-díj is A nyomozót illette. A krimi műfajú nagyjátékfilm főszereplője Malkáv Tibor, patológus. Gyászolja az édesanyját, miközben nap mint nap találkozik a halállal. Látszólag minden, enyhe túlzással persze, de a megszokott módon halad előre. Azonban egyszer megbízzák a számára teljesen ismeretlen személy, Szirmai Ferenc meggyilkolásával. A megbízás pedig elfogadva, majd elvégezve. Ezt követően pedig a ráébredés egykori tettének súlyosságára - ami elől nincs igazán menekvés. Egyetlen enyhítő megoldásként a megbízó, az úgynevezett igazi gyilkos felkutatása lebeg a főhős előtt. gigor1.jpgGigor a Színház-és Filmművészeti Főiskola diákjaként Grunwalsky Ferenc osztályában tanulhatott, és A nyomozó forgatókönyve is a főiskolai évek alatt kezdett kibontakozni. A film végül Pusztai Ferenc producer kemény munkájával, illetve az ír és svéd támogatásoknak köszönhetően valósulhatott meg – és szerzett rengeteg elismerést később a Magyar Filmszemlén. Az első, méltán sikeres nagyjátékfilm rendezőjeként ismertté vált Gigor 2011-ben egy játékfilm forgatókönyvén kezdett el dolgozni. A Fla5h egy harminc év körüli férfit helyez a középpontba, akinek az életét, vagy legalábbis annak nagyobb részét, a szerencsejáték foglalja el. Egyszer csak megnyeri a főnyereményt, ám mielőtt átvehetné a jelentős pénzösszeget, amnéziás lesz. A fel-felbukkanó emlékképek, a pénzösszeg átvételének szoros határideje és a lottószelvény idegen kézbe kerülése, mind-mind a történet mozgatórugói, amelyek egy izgalmas sorozat alkotórészei. 

A rendező mostanság leginkább a Terápia forgatókönyvének írásával és rendezésével foglalkozik. A Terápia  egy izraeli sorozatként indult tíz évvel ezelőtt, később pedig több országban is elkészült a helyi változata, így nálunk is. A széria felépítésében kissé eltér az eddig megszokott sorozatok jellemzőitől, hiszen hetente ötször mindössze egy húszperces adással jelentkezik. Minden egyes nap más-más pácienssel találkozhat a néző, a készítők pedig arra törekedtek, hogy egy valós terápiás beszélgetések részeseként érezze magát a befogadó. A különlegesség még emellett, hogy míg a stábnak a fővonalat, illetve a karakterek jellemző vonásait követniük kell az 'előírt séma' szerint, addig az egyes szituációkat a „magyar valóság” köntösébe bújtathatják. Az írói csapat tagjai (Enyedi, Nagypál és Gigor) rengeteg mindent közösen vitatnak meg, együtt olvassák fel az ötleteiket, sőt megjegyzéseket fűznek a másik terveihez, írásaihoz, miközben hűek maradnak a korábbi elképzeléshez. A cél pedig az izraeli Terápia (BeTipul) színvonalának megőrzése magyar színekben tálalva. gigor2.jpgA Terápia mellett a már korábban említett három filmen is dolgozik Gigor, aki most egy mesésebb jellegű alkotást gondolt ki. A képregények megszállottjaként hiszi, hogy kedvenc szabadidős elfoglaltsága a vizuális gondolkodásban is segíti őt. Szereti azt, ahogyan a mesék  hihetetlenül leegyszerűsítik az élet legbonyolultabb dolgait is. Tisztábban látunk általuk mindent, és amit korábban például képtelenek voltunk megérteni, az is befogadhatóvá válik.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: sorozat film magyar elemzés magyar film Terápia Bosszú Kút Gigor Attila Magyar Filmszemle Kurátorok A nyomozó Magyar filmrendezők arcképcsarnoka Citromfej Hegyek közt Moziverzum-díj Arany Olló-díj Zöldholló-díj Fla5h BeTipul

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr207629410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása