Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Az irodalomnak, azon belül is a zsánerirodalomnak (vagy csúnya szót használva ponyvának) van egy jól bevált receptje. Fogj egy darab átlagos, mindennapi életét tengető emberkét és rögtön az első fejezetben dobd bele az általad felépített világba. A recept nem mindig eredményez jó írásművet, ahhoz ennél sokkal több összetevő szükségeltetik, de az biztos, hogy az elsőkönyves szerzők hálásak annak, aki ezt egyszer réges-régen kifundálta. Nincs ezzel másképp China Miéville sem, akinek tavaly jelent meg magyarul pályaindító regénye, az 1998-ban íródott Patkánykirály.

Főszereplőnk, Saul Garamond fiatal londoni lakos éjjel hazaérkezik a túrázásból és lefekszik. Hamarosan a rendőrség kérdés nélkül rátöri az ajtót és beviszik apja meggyilkolásának gyanújával. Csakhogy az éjszaka belopódzik hozzá egy titokzatos (és erősen karikatúra-szerű) figura, aki Patkánykirálynak nevezi magát. Megszökteti főhősünket, és közli vele, hogy voltaképp ő is patkány, aki pedig az apjával végzett, nem más, mint a több százéves népmesei hagyományokból ismert hamelni Patkányfogó.

A regény műfaját tekintve az urban fantasy körébe tartozik. Az urban fantasy lényege, hogy a mágikus elemeket behozza jelenkorunk környezetébe. Manapság egyre többen foglalkoznak ezzel a zsánerrel, de szerencsére távol vagyunk attól, hogy elkopjon. A kortárs fantasynak ugyanis megvan az a nem csupán említésre érdemes vonulata, amely a tolkieni panelektől szép lassan megválik és visszatér a mitológia és a mese szintjére. China Miéville első regénye tökéletesen illeszkedik ebbe a Neil Gaiman által olyannyira lelkesen gyakorolt formába. Ám ennél sokkal többet nem tesz hozzá.

Meg kell mondjam, a Patkánykirálytól jóval többet vártam. Nem az a legnagyobb baj vele, hogy ezt egyszer már olvastam kicsit másként (Neil Gaiman: Sosehol, amelyben csatornák és ereszek helyett metróalagutakban és sikátorokban mászkálhatunk), hanem az, hogy tizenhat évnyi késéssel jutott el kis hazánkba. Korábban kaptunk négy regényt a szerző tollából, amelyeket ha kézbe veszünk, elejétől-végéig érezhetjük a sajátos, kizárólag Miéville-re jellemző "uramistenmégismiafrancotolvasok", "miezabetegség", és "miértakarokbelőlemégtöbbet" érzést. Ebben ez a faktor még csak nyomokban lelhető fel, amikor viszont fellelhető, akkor elég rendesen arcon csap.

Az igazán nehéz feladat az, hogy Miéville teljes munkásságából kiemelve kezeljük, így azonban a problémák szerencsére redukálódnak. Ha még valaki nem olvasott tőle semmit, akkor csak annyi a baj vele, ami egyébként minden friss karrierrel rendelkező szerzőnél: a csupán nüansznyi hibák. Tele van funkcióval nem bíró jelenetekkel, amelyek az író saját ízlését tükrözik, de nem viszik előre a jelenetet. Számomra meglepően élvezetes volt, amikor a drum'n'bass különféle irányzatait tárgyalta, de ezzel közel sincs mindenki hasonlóképpen.

A regény óriási előnye, hogy élesen fel tudja rajzolni a mitológiai figurákat, különösen a Patkánykirály lényegét ragadja meg könnyedén. Ezzel szemben a mellékkarakterek gyakran kidolgozatlanok és sematikusak, a főszereplők azonban mindig a helyükön vannak. Kallódó fiatalok, akik nem igazán tudnak mit kezdeni az életükkel, hiába az idősebbek tapogatózó iránymutatása, olyanok, akikkel könnyedén lehet azonosulni.

A könyv igazi erőssége, hogy átélhetővé teszi a problémákat, amelyek az új világba belecsöppent Sault érik. Annyira érzékletesen van leírva, ahogyan beleharap a koszos, kidobott, megrágott dögburgerbe, hogy az embernek a kezdeti gyomorkifordulás után - Saulhoz hasonlóan - megjön hozzá az étvágya, vagyis a szerző játszi könnyedséggel dolgozik azzal, amivel később is: az esztétizált undorral.

Aki beleásta magát az urban fantasybe vagy Miéville munkásságába, annak egy kicsit keserű maradhat a szájíze és nekik ajánlom újraolvasásra az író többi művét - nem véletlenül definiálhatatlan annyira, hogy a "weird-fiction" jelzőt kellett ráaggatni, sőt, megalkotni. Aki viszont még szűz mindkét témában, az falja be mielőbb, hogy aztán folytathassa a Perdido pályaudvar, végállomással.

China Miéville: Patkánykirály
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Eredeti cím: King Rat
Fordító: Juhász Viktor
Oldalszám: 368
Értékelés: 10/6 raptor

Címkék: regény fantasy recenzió urban fantasy Neil Gaiman Agave China Miéville Juhász Viktor Patkánykirály King Rat Sosehol Neverwhere Perdido pályaudvar végállomás Perdido Street Station

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr936952193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reqcka 2015.01.19. 16:34:02

Nekem bejön Miéville, bár én a Perdido-val kezdtem. Az elején teljesen lefagytam annyira nem értettem mi van, de aztán szépen kibontakozik az egész :D A Patkánykirály tényleg nem több ehhez képest mint tisztes iparosmunka, de én ezt is szerettem :) Lehet, hogy nekiesek még egyszer ha már eszembe juttattad :)

Módfelett Kényelmetlen 2015.01.19. 19:17:12

az agavesokat olvastam, a perdidot meg az armadát még nem de ez nekem jobban bejött a másik londoni urban fantasyjénél a Krakennél; abban lényegesen több volt az önmagért való céltalan lődörgés meg leírások, bár abban meg ott volt Wati, aki simán az egyik legfaszább fantasys karakter olvasmányaim során :)

quisum 2015.01.19. 20:51:45

James Clavell: King Rat megj.1962 avagy Patkánykirály magyar címmel. Egy picike plagizálás a kiadótól.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.01.20. 09:13:36

Nekem folyamatosan az a benyomásom, hogy Miéville egy kissé túl van hájpolva; az a klisé, amit az elején említesz, nála számomra folyamatosan keveredik egy másik klisével: bonyolítsuk meg rendkívül a történetvezetést, zavarjuk össze az idő-tér-tematika (arisztotelészi) egységét, és a megértéshez szükséges információkat csak itt-ott, ötletszerűen adagoljuk... ez a posztmodern irodalmi attitűd van amikor megáll, de Miéville-nél az az érzésem, hogy csak modorosságról, wannabe kortárs írói pózolásról van szó.

Pedig mondjuk Banks vagy néha Simmons nagyszabású űrtörténeteinél működik, és tényleg visszalapozok 600 oldallal később tartva is, hogy egy ott felmerülő részlet segítségével értelmet kapjon egy korábbi, akkor érthetetlen szövegrész.

De egy olyan banális, valójában ifjúsági regény-bonyolultságú történetet, mint amilyenek Miéville lektűrjei, hitelesebben el lehet mesélni egyszerűen, mint teszi Gaiman. Less is sometimes more...

Unchained Gutenberg 2015.01.21. 23:44:13

@quisum: Ha megnézed, ennek is King Rat az eredeti címe, ráadásul a patkánykirály egy létező köznév, ami kapcsán előfordulhat, hogy több dolognak is ez a címe (a 2. kép éppen azt ábrázolja, az összefonódott farkú patkányok).