Az a keserű igazság, hogy Ridley Scott ezt a filmet nagyon eltolta. Nem kicsit, nagyon. Olyannyira, hogy még a mester hozzám hasonló tisztelői is csak álmélkodni és sűrűn sopánkodni fognak majd az alkotást nézve, miután az nem egyszerűen több sebből vérzik, de úgy rossz, ahogy van. Utólag azt kell mondanom, hogy az Exodus, ez a biblikus bóvli oly módon fog bevonulni a filmtörténelembe, mint a 2014-es év egyik legvárósabb ígérete, ami végül a legepikusabb melléfogásnak bizonyult. Kapkodó, elnagyolt történetvezetés, bűnrossz dialógusok és halovány, jóformán a nullával egyenlő harci jelenetek: ez az Istenek és királyok, amit most jól szétcincálunk.

Úgy látszik, hogy a rabszolgaság embertelenségéről és szörnyűségeiről szóló, díjátadókra készített filmek mellett, mostanság a bibliai történetek adaptálásának is trendje van Hollywoodban. Míg az egyik kategória keretében az évek során olyan "remekművek" készültek, mint A segítség, a Django elszabadul és a 12 év rabszolgaság, addig az másikat egyelőre csak Darren Aronofsky Noéja erősítette, mint jó példával elől járó. Igaz ugyan, hogy az utóbbi még nem volt készen, amikor Ridley Scott már belefogott az Exodus forgatásába, de mindenesetre valami formulára ráérezhetett az öreg mester (és filmes sleppje). Merthogy az semmiképpen sem lehet véletlen, hogy legújabb eposzában éppen az a két faktor ötvözete dominál, ami a fent említett alműfajokat definiálja, azaz a rabszolgaság és a biblikusság. Ilyen szempontból sikerült is Scottnak megtalálnia az ultimate tökéletes sztorit, amiből remek blockbustert lehetett (volna) varázsolni.

A zsidók Mózes vezényelte kivonulásának és hazatalálásának meséjében, eredendően minden adott volt a sikerhez: faji megkülönböztetés, istenfélés, monumentalitás, pozitív-negatív hősös ellentétpár és persze rabszolgaság, a tetejébe pedig az egészet pofás, óegyiptomi köntösbe lehetett öltöztetni, amit az egzotikuma miatt világszerte mindenki imád (lásd: A múmia-filmek). Scott a Gladiátor óta produkált, kevésbé (jól) sikerült kosztümös filmjei, mint az ugyancsak roppant vallásos Mennyei királyság, és a 2010-es Robin Hood után, végre újfent valami pompázatosat és tényleg epikusat tehetett volna le az asztalra. Csakhogy nem azt tette. Helyette összekalapálta ezt a panelekből építkező, vontatott maskarabált, ami annyira kommersz lett, hogy az ember szinte hiányolja a filmből a Michael Bayt idéző rendszeres product placementeket. Még szerencse, hogy a történet nem a mában játszódik...

Az Exodus cselekménye szerint Ramszesz (Joel Edgerton) és Mózes (Christian Bale) jó barátok, már gyermekkoruktól fogva, hiszen együtt nőttek fel. Természetesen Mózes vér szerint ugyan nem tagja az uralkodói családnak, amelynek I. Széthi fáraó (John Turturro) a feje. Ennek ellenére mindenki nagyon csipázza a néhai tábornok fiát, aki apja nyomdokait követve, felnőve ugyancsak tábornokká avanzsált. Megjegyzem úgy, hogy a fáraó kegyeltje, aki bevallottan jobban is szereti őt a fiánál, nem volt nehéz... Szóval a két "ifjú" állítólag testvérekként tekintenek egymásra és a zúgolódó hettitákat lekaszabolandó, már a film legelején együtt vonulnak csatába. Ez így leírva egész izgalmasan is hangzik, ámde a gyakorlatban bezzeg egyáltalán nem az. Márpedig azért, mert bár Ramszesz és Mózes valóban ugyanabban a palotában élnek, de a közös történetükről, a fél életről amit együtt leéltek, semmit sem tudunk meg. Ezáltal ez az ő "nagy testvériségük" teljesen súlytalanná válik és csupán a falra festett marad, az egész film alatt.

Másfelől meg hiába is indulnak el leölni valami amatőröket, ami küzdelem abból kerekedik, az egyszerűen harmatgyenge. Egyetlen tisztességesen megkoreografált összecsapást nem látni, tülekedés és sok maskarás statiszta az ugyan van, na meg pár impozáns nagytotál a vágtató lovasokról és a csapatokról, de ezekkel kész, ennyi. Márpedig ebben a lesújtó semmiben nem csupán az első ütközet merül ki, hanem az összes is. Tudniillik ez az alkotás egyetlen komolyabb harcolása. Bizony ám! Ennek lezárultától kezdve, két rövid kardozás nem sok, annyit nem tartogat a nézők számára az egyébként kemény 150 perces produkció. Konklúzió: a trailerekkel nemes egyszerűséggel kiszúrták a szemünket. Úgyhogy kedves olvasó, amennyiben némi pofás háborúzás reményében ülnél be az Exodusra, úgy határozottan javaslom: ne tedd, mert azt nem találsz benne.

A történet eztán - egy cseppet sem kiszámíthatatlan módon - úgy alakul, hogy Mózes némiképp körülményes, de annál rövidebb úton megtudja, hogy ő márpedig nem annak a neve nincs tábornoknak a fia, hanem találták. Ez még hagyján lenne, de mit ad Isten: egyszersmind héber is, ezért aztán az időközben a kulcsot beadó apja helyébe lépő (és így már hivatalosan is II.) Ramszesz, mint fáraó, jó féltestvérhez illő módon elzavarja otthonról. Na jó, egy kicsit az anyja is segíti a döntésben, akit Sigourney Weaver alakít a filmben, jelentős két, maximum három percben. Az ezt a művi drámát reprezentáló jelenetek, felfoghatatlanul kapkodva és borzasztóan elnagyoltan követik egymást a produkció első harmadában, amik az egy Scott-szintű vérprofitól elvárható kohéziót gyakran nélkülözik. Érthetetlen, hogy mégis mi lelhette a mestert, de mintha elfelejtette volna, hogy mi az a dramaturgia és miként is működik. Ugyanis az események a kiábrándító megjósolhatóság mellett olyan hatást keltenek, mintha a rendezőfejedelem forgatás közben a noteszában pipálgatta volna őket, hogy mondván "ez és ez a jelenet is megvan, na és tessék: már ez is!". A végeredmény pedig kétségbeejtő.

Ugyanakkor az sem kizárt, hogy maga a nagy Scott is áldozat itt, akárcsak mi mozinézők és a hunyók nem mások, mint az Exodus szkriptjét író Adam Cooper, Bill Collage, Jeffrey Caine, Steven Zaillian kvartett. Mondjuk már eleve az is gyanús, hogy négyen kellettek a sztori papírra vetéséhez, de az, hogy sem ők, sem az öreg Ridley nem látták át a film struktúrájának ingatag és élvezhetetlen mivoltát, utóbb elkeserítő. Ez van, a cselekmény Mózes vándorútjával folytatódik, ami egy kicsit emlékeztethet minket Maximus kiátkozottságára 14 évvel ezelőttről, csak persze minőségben akad némi különbség. Hősünk itt elkeveredik valahová a világvégére, később pedig rájön, hogy ő hisz is az egy Istenben (hát persze, ha már egyszer muszájból konfirmált), sőt, még családot is alapít. Minden jó ha a vége jó, itt akár le is lehetne zárni a történetet, de nem, mert ekkor Mózest egy kisebb hegyomlásos balesetet követően megtalálja az Úr, egy kis srác alakjában. A gyermek arra kéri őt, hogy hagyjon csapot-papot és menjen vissza: szabadítsa fel a népét az egyiptomi sanyargatottságból. Mózes végül elvállalja a küldetést és visszatér, egyúttal azért is, hogy leszámoljon fivérével.

A középpontban mindvégig a Mózest megformáló Bale forog, akire ugyan ezúttal sem lehet panasz, de azért megdicsérni sem érdemes. A nagy mélységekre és átváltozásokra egyaránt képes színész, abszolúte rutinból játszik, akad persze egy-két jobb drámai jelenete, de azt azért nem mondanám rá, hogy elviszi a hátán a filmet. A másik oldalon viszont, a Ramszesz szerepében egészen meghökkentően kinéző Joel Edgertonnak már kijár a vállveregetés. A Warrior sztárja nem csupán megjelenésében, de játékában is nagyon ott van, mint a gőgös, magát ténylegesen élő istennek képzelő, egobajnok fáraó. A még amúgy szüntelenül nevetségessé váló párbeszédek, értékelhetőbb pillanatai is őhozzá kapcsolódnak, ugyanis az olykor megmosolyogtató attitűdjével képes az amúgy roppant komoly szóváltásokat is mókásakká változtatni. Na jó, ez persze nem feltétlenül érdem, de a film megannyi negatívuma közepette, mégis némi vigaszt jelent.

Befejezésül, hogy Edgerton mellett még egy korrekt pozitívumot felhozzak a film mentségére, azt azért meg kell hagyni, hogy a látvány igazán rendben van. Noha csatákat, ahol a vizualitást még jobban kilehetett volna domborítani, nem kapunk, mindazonáltal a jelmezek, a díszletek és a CGI generálta korhűség tökéletesen autentikus a műben. Sőt, a trükkök különösen jót tesznek az alkotás legélvezetesebb (értsd: az egyetlen nem kiakasztó) periódusának, amikor ez az egyébként megátalkodott, látszólag tömeggyilkos-hajlamú és mégis gyermeki Isten, a 10 csapással sújtja a szerencsétlen egyiptomiakat. Ekkor, továbbá a film végi tengerelválasztós égi közbeavatkozásnál láthatunk impozáns megoldásokat, amik azonban kevesek a film megmentéséhez. Hiszen az Exodus nem egy szemet gyönyörködtető korrajz, vagy egy vizuális effektus bemutató, hanem egy izgalmas eposz kellene, hogy legyen. Azonban nem lett az. Ezúttal már hiába nem találunk hírnévre vágyó, a szekerek alól kikandikáló PB-gázpalackokat, a produkció mégsem képes a Gladiátor nagyszerűségével vetekedni. Ez márpedig egy Ridley Scott-tól mindenképpen csalódás. Talán legközelebb.

Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings, 2014)
- Értékelés: 10/5 raptor
- Rendezte: Ridley Scott
- Írták: Adam Cooper, Bill Collage, Jeffrey Caine, Steven Zaillian
- Szereplők: Christian Bale, Joel Edgerton, Aaron Paul, Ben Kingsley,
John Turturro, Sigourney Weaver

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!