Az Ultimate kibeszélőben ezúttal az újvilági Fantasztikus Négyes második, és egyben legjobb ciklusa kerül terítékre. Mark Millar már a kezdeteknél is ott ólálkodott, de a visszatérése után olyan magasra tette a lécet, amit soha többé nem tudott megugrani a sorozat.
A Crossover során kirándulást teszünk a Marvel zombi univerzumába, Reed ugyanis rátalál egy alternatív dimenzióra, illetve egész pontosan az talál őrá. Millar ügyesen ábrázolja a tudós ember önhittséget, Reed megint csak valami jót akar tenni, ám épp az ellenkezője történik. A zombi Fantasztikus Négyes átjut az újvilágba, és csak az itteni F4 képes őket feltartóztatni, a sikerhez azonban szükség van még egy önfeláldozó Magnetóra is. Emlékezetes cselekedet, az biztos, de alighogy hőseink megmenekülnek, Millar máris bedobja a következő ütőkártyát. Megjelenik a Storm testvérek halottnak hitt anyukája.
Namor-t rögtön egy tenyérbemászóan arrogáns figuraként ismerjük meg, akihez Millar túlzásai is remekül illenek bele ("Olyan nekem megtanulni a nyelveteket, mint utánozni a kutya ugatását."), lehet is derülni a dölyfös megjegyzésein. Ez a figura képes egy egész várost romba dönteni, csak hogy az ő akarata érvényesüljön. Reed és Sue kapcsolatát első ízben rengeti meg valaki, amikor az önhitt Namor kinézi magának a fiatal lányt. Millar ezzel rámutat egy nagyon fontos tényre, miszerint ez a hősök első párkapcsolata. Éppen ezért érthető Reed féltékenysége, mint ahogy az is, hogy első alkalommal csak félszegen bambul, amint Namor elszipkázza a barátnőjét. Millar azonban szerencsére Sue-t is jól kezeli (márpedig ez egyáltalán nem jellemző rá, a legtöbb írásában a nők csak buta kirakatbábuk), aki természetes kíváncsisággal közeledik a jóképű Namor felé, mégsem olyan felszínes, hogy beadja a derekát egy szép szempárnak. Namor rosszul viseli az elutasítást, úgyhogy féktelen haragra gerjed, miközben kiderül, hogy nem is egy kriptából, hanem egy börtönből szabadították ki, így kreál Millar a királyból bűnözőt. Zseniális! Nem kevésbé az, ahogy ennek a történetnek vége szakad, egyrészt mert Namor győztesként hagyja maga mögött a csatateret, másrészt mert Millar már fel is dobja a következő magas labdát: ki másnak is dolgozhatna a Storm anyuka igazából, ha nem Fátumnak? Áskálódik, manipulál, akár az eredeti, ilyen egy igazi Fátum!
Kiderül, hogy a parazita nem is az N-Zónában került Johnny-ba, hanem Fátum intelmes mesterkedése csupán, hogy ezzel vegyen elégtétel Reed-en (valószínűleg akkor szállta meg a fiút, amikor a Storm anyuka haza látogatott). Victor rákényszeríti az ifjú tudóst, hogy cseréljenek testet, cserébe kiszedi Johnny-ból az atlantiszi kutatások során életre keltett parazitát. Reed feladva önérzetét, belemegy az alkuba, miközben a zombi F4 úgy szabadul ki a cellájából, hogy azon óriásit röhögtem. Millar-nak végre sikerült úgy kigúnyolnia az olvasót ("Egy tollból teleportálót készíteni?"), hogy közben mégsem néz hülyének – a kettő között ugyanis óriási különbségek vannak.
Ekkor jön csak a megdöbbentő fordulat, amivel Millar végérvényesen többdimenziós embert farag az öntelt Fátumból, történik ugyanis, hogy ezúttal tényleg hiba csúszik a számításaiba, és csak a páncéltestben raboskodó Reed képes megoldani a feladatot. Eddig Reed csak próbált szuperhős lenni, ezért sem engedte megöletni a Zombikat, most viszont végre úgy is cselekszik. Ám amikor épp készülne feláldozni magát, Victor közbeszól, nem hagyja, hogy a becsületén csorba essék, így önként lép át a zombi univerzumba (hogy onnan később hogyan tér vissza, azt az Isten se tudja, legközelebb Jeph Loeb rángatja elő az Ultimátumhoz, de abba nem sok logika szorult sajnos).
Millar az UF4-nál eltöltött munkásságát összegezve azt hiszem hibátlan munkát végzett, ügyesen fogta egybe a látszólag különálló zombis, atlantiszi, időutazós és fátumos szálakat, miközben a karaktereket is jól kezelte. Ben a maga letargiája közepette is mindig humoros volt, Johnny pedig amilyen tapintatlan és felületes néha a magánéletében, annyira céltudatos a harctéren, ám ha Ben-ről volt szó, képes volt áldozatot is hozni. Az Annual-ban továbbá megismertük Johnny nagy szerelmét, Kristályt is, de a kapcsolat folytatását Millar meghagyta a későbbi íróknak, ezért a Föld kétségkívül leghatalmasabb élőlényeiről, a Nememberekről azóta nem sok szó esett (kár értük).
Reed pedig tettre kész tudós-kalandor, zseni, de még így is csak egy ember marad, aki nagyon fiatal, tapasztalatlan, és ezért többször is hibázik. Végül persze hőssé válik, ám párkapcsolatában továbbra sem olyan magabiztos, megmosolyogtató jelenet volt például, amikor Reed a Storm anyukára gondolt alsóneműben (ezt Millar korábban már az Ultimate X-Men-ben is ellőtte, de itt sokkal jobban működött). De ami a legfontosabb, hogy az ellenségek mindig okosak, furmányosak voltak, az összecsapásoknak volt tétje. Persze a legnagyobb fordulatot Fátum gőgös, elbizakodott, öntörvényű személye okozta. Óriásit röhögtem, amikor Storm anyuka szól neki, hogy az F4 megérkezett, de a vártnál 5 percnél később, Fátum csak annyit mond: "állítsd vissza az órádat. Fátum sosem téved." Igen, ez az Fátum, akit szeretünk. Millar hozza a jobbik formáját, nincs szüksége üres nagyot mondásokra, egyszerűen csak dübörög a fordulatos sztori, a tetejébe pedig remekül illettek ehhez Greg Land csodás rajzai. (Miért van az, hogy Millar többnyire csak hiperrealista rajzolókkal dolgozik? Hitch, McNiven, J.G. Jones, Land.) Nagy kár, hogy az új író érkezése után az pont az UF4 vált az egyik leggyengébb sorozattá.
Utolsó kommentek