Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Robotzsaru: egy hős, egy fogalom. 27 éve már, hogy sokunk tisztában van vele: ki is Ő, illetve mi is Ő valójában. Aki nincsen, az most kezdjen el idefigyelni! A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi akciófilm, ami a nem véletlenül híres-hírhedt „véres ’80-as évek”-nek a terméke, és ez bizony meg is látszik rajta. A rajongók számára immáron 27 év telt el eme alapfilm ismeretével, emlékével, újranézésének nosztalgiájával… Egészen 2014-ig, mire elkerülhetetlenül is elkészült a remake: a "korszerű" Robotzsaru.

RoboCop vs Robocop.jpg

Az új Robotzsaru esetében az MGM-nél ráadásul már eleve azzal a koncepcióval szembesítik a nézőket, hogy ez nem egyszerűen egy remake, azaz egyfajta újragondolása a klasszikusnak, de egyenesen reboot: magyarul kapásból egy szériát terveznek, ezzel a fekete gúnyás utánzattal, ami az ő újgenerációs kiborg rendfenntartójuk akar lenni. Az eset, miután ezúttal is egy Paul Verhoeven-film feldolgozásáról vagyon szó, erősen hasonlít a 2012-es Total Recall-fiaskóhoz, ami teljesen középszerű lett és minden olyan faktor hiányzott belőle, mely anno az eredetit frankóvá tette.

Az remake DVD-megjelenésének apropóján összeszedtük mindazokat az elvitathatatlan érdemeket, melyek az igazi Robotzsarut az egyik legfrankóbb és legeredetibb sci-fi akciófilmmé és annak karakterévé tették. Ezeknek eredményeképpen utóbb azt tanácsoljuk, hogy ha valaki azt hallja/olvassa, hogy Robotzsaru, akkor ezerszer inkább az eredetit vegye elő és azt nézze meg, ahelyett, hogy akárcsak egy percet is pazarolna az "aktuális" verzióra.

27 éves a Robotzsaru: 27 okunk van hát arra, hogy miért is Ő a jobb 

Robo-Car.jpg

1. Az eredeti tehát a ’80-as évek produktuma, melyről majdnem minden filmeket valaha is látott delikvens tudhatja, hogy az a Hollywood-i filmgyártásban ama látványos "vérgőzős akciómozik" időszaka volt, már ami az akciófilmeket illeti. Hogy ez mégis mit jelent? Azt, hogy ezekben a hiper-erőszakos darabokban csakúgy fröcsögött a vér, és az egy főre jutó kézifegyverek számánál általában maximum egy dolog volt nagyobb: a négyzetméterre jutó hullák száma. Ehhez képest a jelenben, amikor már minden filmes ötlet a másolat másolatának a másolata (de legalábbis majdnem), ebben a szintén Robotzsarunak titulált alkotásban egy vércsepp nem sok, annyit nem hullajtanak el az "áldozatok". Utóbbiban legfeljebb csak a robotok és drónok pusztulnak, de azokból se sok.

2. Robotzsaru = Peter Weller (ez alap), szemben Joel Kinnaman-nel, akinek a főhős Alex Murphy változatára annyit mondanék, hogy ha valaki tud azonosulni ezzel az új karakterrel, az sürgősen forduljon pszichológushoz. Ugyanis, míg a Weller-féle Murphy egy tragikus hős, akinek a cselekmény során végbemenő, már kiborgként megélt fejlődésének hála lassacskán újra emberivé válik, addig a Kinnaman-féle Robotzsaru hol nyűgös, hol duzzog, hol pedig kioszt mindenkit, aki csak az útjába kerül.

Weller vs Kinnaman.jpg

3. A klasszikus rendezője az a holland Paul Verhoeven volt, akinek frissességéből és kiváló stílusából fakadóan számos egyéb későbbi kultuszfilmet köszönhetünk, úgy mint az Emlékmás (Total Recall, 1990), az Elemi Ösztön (Basic Instinct, 1992), a Csillagközi Invázió (Starship Troopers, 1997), avagy a vizuális effektusok innovatív alkalmazásának szempontjából már-már zseniális Árnyék nélkül (Hollow Man, 2000). Ellenben a reboot -nak szánt új film direktorával (bizonyos José Padilha), aki a nem túl meggyőző Elit Halálosztókon (Elite Squad, 2007) és annak folytatásán kívül még semmi számottevőt nem tett le az asztalra.

4. A ’87-es filmben Robotzsaru nem fejlődik illetve változik olyan mértékben és ütemben, mint az újban, de őszintén szólva miért is tenné? Ő abban a minutában máris készen van és teljes, ahogyan a film első harmadában bemutatják. Semmi szükség nem volt és nincs is erre a self-evolválódásra, amit az új verzió kiborgja él meg. Ráadásul az egyszeri néző számára olybá tűnhet, hogy a viselkedését elnézve gyakorta inkább visszafelé fejlődik...

Robocop intro.jpg

5. Az eredeti nem csupán egy agyatlan akció-orgia, hanem Verhoeven-nek és az ötletgazda Edward Neumeier-nek hála több, szatirikus, társadalomkritikai és gyakorta mélyebb üzenettel bíró reklám-betétet is tartalmaz. Ezek és a mögöttes tartalmuk ha elsőre nem is esnek le az embernek, még akkor is egy fordulatos, élvezetes akciómozival ül szemben a néző, amiben továbbra is ott rejlik a potenciál, a célzások felismerésére. Ugyanakkor itt az új Robotzsaruban a két létező legmélyebb üzenet, melyeket felfedezhetünk annyi (és most figyelem: spoiler-gyanús tartalom következik!), hogy a média rettentő elvetemült és befolyásoló, illetve, hogy az amerikaiak általános robot-fóbiában fognak szenvedni majd 14 év múlva...

6. Robotzsaru eredeti páncélzatának jellegzetessége a kékes-fémes részek dominanciája, minimális mértékben kevlár-elemekkel (a fekete részekkel) összekötve. Ezzel szemben az új verzió, csupán kezdetben néz ki így, később aztán teljesen feketévé válik. Mégis miért? Azért, mert a filmbeli céges atyaúristen Raymond Sellars (Michael Keaton) azt mondja. No de hát könyörgöm, egy rendőr mióta jár abszolúte feketében? Mi Ő: egy egyszemélyes terrorszervezet? Már csak ez a szín-szimbolika is negatívabb üzenetet hordoz önmagában, mint az eredeti esetében (+ nem is mutat jól).

RC 2000.jpg

7. Hősünk sidekick-je anno a Nancy Allen alakította Anne Lewis rendőrnő volt, ellenben a 2014-esben a karaktert már Jack Lewis-nak hívják… Mellesleg afroamerikai (mint kötelező elem). Sajnos Ő sem zavar túl sok vizet a műben, ezért is ez lényegében teljességgel értelmetlen egy módosítás volt az alkotók részéről. A klasszikus felállásban nem mellesleg ezzel szemben akadt még némi bájos kis pátosz is a kettejük kapcsolatába csempészve (még ha Murphy kiborgként lényegében egy aszexuális lény is), de így, még ez a kis plusz is kiveszett a történetből.

8. Robotzsaru ikonikusságának egyik legfőbb eleme a mozgása: ama lassú, nehézkes, súlyos léptekkel és az azokhoz járó trappolással megismert, egyszersmind tiszteletet-parancsoló mozgáskultúra, amit annak idején kialakítottak a figurához (már csak muszájból is, hiszen Weller nehezen küzdött meg a súlyos jelmezzel). A modern Robotzsaru viszont egy dinamikusabb, rohangáló ámokfutó, akiből ezáltal az originál mozgás nyújtotta varázs is majdhogynem teljes egészében hiányzik. Persze a trappolás-hangeffektet megtartották, noha ez a mostani már messze nincs olyan imponáló, mint amilyen az eredeti esetében volt.

Robocop walking.jpg

9. A Robotzsaru egy CGI-mentes, stop motion-fémjelezte még csupa bábokkal és makettekkel készített műremek (persze ettől még nem egy mesefilm). Ugyanakkor a Robotzsaru (2014) csak úgy úszik a vizuális effektusokban: az ilyesmiről elsősorban már a Transformers-franchise óta tudjuk, hogy egy pont után igencsak kontraproduktívvá tud válni.

10. Az igazi Robotzsaru járőrkocsival járt, nem motorral. Utóbbi bár kúlnak tűnhet, de lássuk be: nem az. Ez nem a „TRON: Ökörség” és nem is a Dredd, szóval látszólag hiába is vagány, ne járjon motorral. Gondoljuk csak végig: mi van, ha adott esetben nem egy 50-es IQ-val megáldott gonosztevőt talál magának azaz egy olyat, aki megpróbálja lelőni (persze teljesen feleslegesen), hanem inkább megadja magát. Akkor azt mégis hova teszi? A moci csomagtartójára ülteti? Azért mégsem lehet ám mindenkit még rendőrként sem lelőni csakúgy az USA-ban sem: ez már nem a vadnyugat.

RC2000 on Bike.jpeg

11. A klasszikus darab drámai tónusát éppen az adja, hogy Alex Murphy halálával egyszersmind elveszíti a családját is, és ahogyan már félig gépként elkezdenek az emlékei vissza-visszatérni és felismeri azt, hogy mindene odalett, úgy válik lassacskán újra emberivé. Ezzel szemben a remake-ben már elkészültekor szembesítik önmagával és azzal, hogy mivé is lett, továbbá a tudatát sem törlik, ráadásul mindez a feleségének a jóváhagyásával történik, akivel a későbbiekben aztán még találkozgat is (a fiával egyetemben). Enyhén szólva fura egy koncepció, de hát legalább nem az eredetinek a másolata. Mindenesetre a konklúzió az, hogy a dráma és a karakter-fejlődés faktorok is kikerültek a mostani film egyenletéből.

12. Robotzsaruként Murphy mondhatni "gépére talál" a stop motion-nel filmre vett egyszerre vagány, lenyűgöző, ijesztő és mégis gyakorta megmosolyogtató ED-209-es robotban, akivel aztán meg is gyűlik a baja a cselekmény során. Ehhez képest, a mostaniban csakúgy hemzsegnek a drónok, mesterséges rendőrök/katonák és persze az újgenerációs ED-209-esek, melyek jelenlétével a készítőknek máris sikerült az anno hangsúlyos és furfangos „mechanikus ellenfél” faktort triviálissá degradálni.

ED 209 gif.gif

13. Az eredetiben már csak a "Muprhy sarokba szorítása és kivégzése"-ként elhíresült szekvencia is megér egy misét (na meg felnőtt nézőközönséget!), miközben az új verzióban rendőrünket még emberként szimplán csak a levegőbe repítik a verdájával (miközben annak riasztójával babrál). Hát ez aztán a kreatív halálnem: ha egy skálán kellene értékelni, míg a "shotgun-ok által szitává lőnek" esete minimum 10/9-es, addig az "autóm mellett állva óvatlanul felrobbanok" legfeljebb egy szerény 10/4-es lehetne.

14. Az eredeti egyik legjobb karaktere a kegyetlen bandavezér Clarence Boddicker (Kurtwood Smith), aki egyben Alex Murphy haláláért is felelős… Társaival egyetemben. Ehhez képest hol van egy, az övéhez akárcsak hasonlítható-kaliberű negatív figura a mostaniból? Nohát sehol. A lényegében a "gonosz puskás csávó" karakterét megtestesítő Mattox (Rorschach Jackie Earle Haley), ugyan általában elég undok és unszimpatikus, ámde súlytalan és a kevés játékideje miatt elvész a filmben.

Clarence.jpg

15. Robotzsaru hamisítatlanul egyedi fegyvere a Beretta Auto-9, ami egy speciális, a filmhez kialakított, valóban működő modell volt 1987-ben. Már csak az utómunkálatok során hozzáadott egyedi tüzelési hangeffektusa, és az impozáns torkolattüze miatt is rettentő menő volt. Nos, bár az új kiadás fegyvereinek egyike is hajaz az Auto-9-ra, mégis látva és hallva akár azt, akár a másik géppisztolyát, kijelenthetjük, hogy hiába is van neki bizonyára a „több = jobb” alapon kapásból 2 stukkere, azok mégsem olyan meggyőzőek és főként, még csak távolról sem olyan frankók, mint amilyen az Auto-9 volt.

16. A pisztoly-pörgetés. Alex Murphy és Robotzsaru felejthetetlen cowboy-os mozdulata, amely a filmben nem is kizárólag látványelem, hanem külön jelentéstartalommal is bír (utóbbit illetőleg a poént itt inkább nem lövöm le). 

Robocop gif.gif

17. Az igazi Robotzsarunak nincsen meghagyott jobb vagy balkeze, hiszen azzal nyilvánvalóan gyengébb lenne, mint az egyébként piszok erős mechanikus karjaival. Ugyanakkor a hipermodern új Robotzsarunak a jobb keze még a sajátja, de hogy minek, az nem derül ki a filmből… Csakúgy.

18. Anno Robotzsarutól a filmben még a sisak levétele is jelentőséggel bírt a karakter újra emberivé válásának szempontjából, arról nem is beszélve, hogy kissé meghökkentően (ha nem is feltétlenül rémisztően), de kellőképpen „kellemetlenül” nézett ki a kiborg a vizoros fejfedője nélkül. Ezzel szemben a mostani Robotzsaru kénye-kedve szerint le-fel veszegetheti a maga ellenzőjét az orcája elől. Ez még hagyján is lenne, de amikor a szemvédős részek nélkül láthatjuk Kinnaman-t abban az arcát leszámítva, a fejét átfogó fekete műanyag fejvédő-féleségben, ezáltal úgy néz ki, mint egy elmebeteg.

Robocop-Frankenstein.jpg

19. A szupermodern Robotzsarunak külön kiképzője van Mattox (továbbra is Jackie Earle Haley) személyében, hogy a lövöldözésben fejlődjön, de kérdem én: minek neki egyáltalán? Főleg, ha egyszer olyan rettenetesen fejlettnek és innovatívnak tervezték? Ez kissé paradoxon... A réginek bezzeg nem volt szüksége sem kiképzésre, sem állandó jelleggel pesztrálásra sem.

20. Az az eredeti népszerűségét több legendás jelenet is bővíti: az egyik ilyen az, amikor a gonosz OCP alelnök Dick Jones (Ronnie Cox) parancsára a kommandósok a már az ED-209-essel történt viaskodást követően megsérült és zavarodottá vált Robotzsaru kivégzését kapják feladatul. Ez a szcéna drámaiságával remekül példázza azt, hogy bizony Ő sem legyőzhetetlen, ezáltal emberibbé és a néző számára azonosulhatóbbá válik.

Murphy vs ED 209.jpg

21. A Robotzsaru 1987-ben nem csupán szatirikus, de disztópikus is volt: egy nem túl szívderítő jövőképet vetített elénk a bűnözés általános elharapódzásáról és a multik hatalmának eljövendő letörhetetlenségéről. Azóta, ezek közül több minden is beigazolódott… Eközben a Robotzsaru 2014-ből közel minden ilyesmi hiányzik: ez utóbbi egyszerű, mint a bot. Azt ugyan most is megtudhatjuk, hogy az OCP (a háttérben sunnyogó cég) egy nagyon elvetemült, hataloméhes óriásvállalat, de hogy a jövőre nézve semmi innovatív és/vagy zord vízió nincsen kilátásba helyezve, az egyszer biztos.

22. Emlékeztetőként: míg a klasszikus az egy R-besorolású, felnőtt közönségnek készült darab volt, addig a mostani egy PG-13-as korhatár-besorolású, a fiatalokat megcélzó és ezáltal jobbára felszínes látványorgia. A sokszor emberi szemmel követhetetlen, kapkodóan fényképezett akciójeleneteken pontosan meg is látszik mindez. Akárcsak az egész filmen.

Robocop soft.jpg

23. A filmzene: a 2006-ban elhunyt görög-amerikai zeneszerző Basil Poledouris egészen rendkívüli muzsikája is mára már védjegyévé vált a ’87-es alapfilmnek, méghozzá elsősorban a dallamokban tetten érhető, kiválóan elegyített szintetizátoros és szimfonikus kombinációk miatt. Zseniális munka. Elkeserítő, hogy az újnak nem csupán, hogy maradandó, kifejezetten a darabhoz komponált zenéje sincsen, de a réginek a főtémáját olyan gyalázatosan eltorzítva használják benne, hogy az már-már botrányos.

24. Az eredetinek lényegében az abszolút legemlékezetesebb jelenete, a zseniálisan megkoreografált, fényképezett és rendezett „droglaboros leszámolás”, mely során a kiborg egymaga elintéz egészen pontosan 20 rosszfiút (ebből 1-et közvetetten – a szerk.), konkrétan one-by-one, azaz egymás után. Persze, előbb feljogosítja önmagát arra, hogy kiiktathassa őket, miután azok össztüzet zúdítanak rá. Sajnos, a mostaniban ehhez hasonló volumenű akciószcéna sem akad, ehelyett viszont az új Robotzsaru olykor már a mocijáról menet közben lesokkol (mert azt is tud) a fegyverével mindenkit, ráadásul anélkül, hogy akár annyit mondana nekik: "fapapucs".

25. Míg anno Robotzsaru eleinte valóban gépies és szenvtelen volt, addig az új nemcsak, hogy tudja magáról, hogy kicsoda is Ő, de életre keltését követően amint végignéz magán, felteszi azt a roppant elmés kérdést, hogy „Mi ez a ruha rajtam?” Nos, erre inkább jobb nem is reagálni, de annyit még hozzátennék, hogy elnézve a kiborg "személyiségfejlődését" (már ha determinálhatom így), csak a jó ég a megmondhatója annak, hogy egyes pillanatokban éppen milyen irányba is degenerálódik változik a karaktere.

26. A nosztalgia-faktor: akár éltél már a ’80-as években – akár nem, ez a film megmásíthatatlanul visszahozza mindazt, ami király volt akkoriban, azzal együttvéve, hogy miként már említettem: a gyakorta bizarr jövőt is előre vetíti. Erre a kombinációra abban az évtizedben csak a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner, 1982), a Star Wars saga (The Empire strikes Back, 1980 - Return of the Jedi, 1983), a Terminátor (The Terminator, 1984) valamint A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986) voltak még képesek ezen a darabon kívül.

Robocop logo.jpg

27. Hiába is immáron 27 éves, a Robotzsaru még mindig olyan dinamikus és friss, mintha csak tegnap készült volna. Ezt mind a kiváló trükkök, mind a hibátlan akciójelenetek is alátámasztják. Ez egy abszolúte kortalan alkotás.

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: remake klasszikus elemzés nosztalgia reboot kiborg stop motion Star Wars Transformers Blade Runner Aliens Robotzsaru Peter Weller Nancy Allen Michael Keaton Joel Kinnaman RoboCop Dredd Total Recall Starship Troopers Kurtwood Smith Jackie Earle Haley José Padilha Paul Verhoeven Hollow Man ED-209 Basil Poledouris Ronnie Cox Edward Neumeier OCP Alex Murphy Elite Squad Basic Instinct The Terminator

53 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr116412869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2014.08.03. 10:54:48

Szerintem a régi is egy kalap szar volt, csak akkor még tizenéves voltam.

gizmo26 2014.08.03. 11:01:41

Írtál volna előbb, le sem töltöm az újat. Feleslegesen foglaltam a sávszélességet mások elől.

peti papagáj 2014.08.03. 11:10:58

Szép összefoglaló volt.

HardTuri (törölt) 2014.08.03. 11:12:40

batyuval értek egyet,szerintem is egy kalap szar volt a régi is.én is tizenévesként néztem meg és már akkor is csak egy jobban sikeredet b kategóriás film volt. a folytatásokat meg jobb totálisan elfelejteni,mert azok a mostani asylum filmek színvonalán volt.

GregorEisenhorn 2014.08.03. 11:19:34

Azért a tisztesség kedvéért jegyezzük meg hogy a film végén visszakapja az "ezüstös" páncélt (6os pont)

protézisesh 2014.08.03. 11:22:08

Szerintem meg egyaltalan nem rossz az uj.

A nép fia 2014.08.03. 11:26:18

@doggfather: Ötletes, de nem mind helytálló.

kisQtya 2014.08.03. 11:29:39

28. ok. (Gondolom, hímnemű a poster.)
Peter Wellernek gyönyörűen rajzolt, érzéki szája van, s bár Robotzsaru arca sisak nélkül valóban elég kellemetlen látvány, a sisakból kilátszó száj igencsak megmozgatta anno a női fantáziát.
Nyilván nem véletlenül álmodták ilyenre a sisakot a jelmeztervezők. (Akár a teljes arcot záró sisakja is lehetett volna, mint a mostani motoros bukósisakok.)

Ezzel szemben Joel Kinnaman-nel szájügyileg nem volt kegyes a természet. Engem ez is nagyon zavart.

rangerdanger 2014.08.03. 11:43:32

Nem értem, mi ez az ellenkezés az új verzióval.

Szerintem, közel sincs ennyi baj a filmmel. Én kölyökként szerettem a régit is, tény hogy ez más, de attól még nem lesz instant rossz valami, mert: 1. - "ebben a szintén Robotzsarunak titulált alkotásban egy vércsepp nem sok, annyit nem hullajtanak el az "áldozatok". Utóbbiban legfeljebb csak a robotok és drónok pusztulnak, de azokból se sok." Nekem nem hiányzott a vér.

2. Nekem is van olyan hogy nyűgös vagyok, aztán leüvöltöm mindenki fejét, ez tök emberi.
Azért megnézném ki hogy dolgozná fel, ha egy kar és egy arc maradna belőle. Mindenki fasza gyerek lenne pszichésen biztos.

5. Ez meg egy kicsit ellentmond az egyes pontnak.
Az elsőben arra panaszkodsz, hogy nem élég véres és két akció jelenet van benne, az ötödikben meg arra hogy akcióorgia.
És ha csak ez a két üzenet jött le az elég baj.

Nem a média befolyásol. A médián keresztül a politika befolyásol. A business szféra meg bármit megtesz hogy ezt megkerülje. Létrehoznak egy élő/érző terméket. Amit aztán a film közepén kikapcsolnak, nem tudom figyeltetek-e de az egyik fejlődés ekkor megy végbe, mivel az emlékei megvoltak, csak az akaratát vették el, ami meg időközben visszatalál.

És nem az emberek, csak egy politikai réteg ellenzi a robotokat, az meg érthető, hiszen az egész egy korrupt bűnszervezet amiket a robotok felszámolnának.
Senki nem mondta, hogy ugyanazt leforgatják megint.

Nem harcolni akarok a filmért, mert igazából nekem mindegy ki mit forgat, nem ettől lesz jobb vagy rosszabb az életem, csak szerintem olyan mintha két különböző filmet láttunk volna.

Szerintem a régiben, a fasza gyerekségen volt a hangsúly, itt meg azon mi vár valakire érzelmileg, pszichológiailag, ha bezárják egy high-tech vállalkozás egyik termékébe.

A régi sem volt jobb. Más volt.

Giczy Gergő 2014.08.03. 11:52:42

A Terminator nem 1986-ban, hanem 1984-ben készült.

A cikk egyébként tetszik, bár az új Robotzsaru-t nem láttam.

marand22 2014.08.03. 12:22:24

Láttam mindkettőt.
Szerintem pontosan fordítva van: a régi max. B kategóriás gagyi (folytatása meg Zs). Sok szempontból a mostani változat jóval hitelesebb (pl. lélektanilag). Nem érted, miért hagyták meg a jobb kezét - na innentől kár tovább ragozni a témát.

st ranger 2014.08.03. 15:01:39

@rangerdanger: Korrekt meglátások és érvek, köszönet értük. :)

st ranger 2014.08.03. 15:07:20

@kisQtya: Tetszik. Való igaz és emellett még azt is hozzátenném, hogy Weller sisakban is rendkívül kifejező tudott lenni érzelmileg (gondolok itt pl. arra a zseniális szcénára, amikor hazalátogat), pedig csupán az arcának töredékét használhatta hozzá...

jamboox 2014.08.03. 16:13:54

Többnyire egyet értek az érvekkel, kivéve a 3-ast. Illetve annyiban nem adok igazat, hogy Padilhát előre leírtad. Verhoeven se készített előtte (a nagyközönség részéről) ismert, sikeres filmet, csak ez után. Ha valaki, akkor pont Padilha lett volna az a rendező, aki méltó feldolgozást csinál, ha a stúdió hagyja. Padilha is R-besorolású filmet akart, de mivel a költségvetést jelentősen túllépték, ezért a stúdió Pg-13-ra bírta rá, a minél nagyobb célközönség miatt. Az Elit halálosztók két része (a hülye címe ellenére is) pedig a legjobb filmek között vannak. Hiperrealisták, nyersek, naturálisak. Pont, mint a Robotzsaru.

st ranger 2014.08.03. 16:53:49

@jamboox: A párhuzam Verhoeven pre-Robotzsaru munkásságával jogos, viszont veled ellentétben nekem nem jöttek be az Elit Halálosztók (pedig a stílusuk tényleg rendben van). Az pedig dicséretes (lett volna), hogy Padilha hasonló robotzsarut akart, de ehhez képest utóbb mégsem lett olyan... Tudjuk miért. Valahol azért kár érte.

Globetrotter2014 2014.08.03. 17:02:15

A posztban van munka, de kicsit átesik a ló túl oldalára a szerző.

Az első film egy remek darab, minden összeáll benne, és ugyabnúgy újranézhető mint pár ikonikus darab a korból (Star Wars, Terminator 1). Persze fenntartásokkal, a stop motion manapság már inkább vicces, és semmikép nem mondanám, hogy jobb mint egy jól megcsinált CGI.

A 80as évek egy más kor volt, a határ a csillagos ég kora (leaglábbis az elején), ami szép lassan a fenntarthatóság problémájába ütközött (lásd Mad Max) és a gazdasági válság kezdett felsejleni (lásd ez a film).

Verhoeven zseniális rendező, sok emlékezetes művel a háta mögött, és meglátásai tényleg nagyon jó hangulatot kölcsönöznek a filmjeinek.

Globetrotter2014 2014.08.03. 17:06:37

Viszont van ahol a posztolóval is elszáll a ló, nos igen, idősebek TJ Hooker és a rendőrakadémia óta tudják hogy a rendőrök amerikában feketében járnak (mondjuk fekete arany, a fekete vöröset (pláne fehérrel keverve) bizony csak pár történelmet nem ismerő idióta vállalja fel).

Egyébbkétn épp Verhoeven az aki nagyon klassz dolgokat tud kikerekíteni, pla Starship Tropers sajátos társadalma, erősen a IIVH-s németre hajazó egyenruhával, és a demokrácia alapelemeit megtagadó "alkotmányjog" órákkal. Persze a Robotzsaruhoz hasonlóan mindezt a média által megtámogatva.

st ranger 2014.08.03. 17:17:39

@ZF2: A szerző tisztában van vele, hogy Amerikában a rendőrök feketében (is) jártak/járnak, a 6. pont ellenben arról szól, hogy a figurát "abszolúte feketében" tálalják, lényegében mindennemű megkülönböztető jelzés nélkül. Magán a karakteren nem is érzékelhető, hogy rendőr lenne, legfeljebb csak a motorján olvasható az erre utaló felirat.

Nem mondom: az eredeti Robotzsarun sem volt ilyesmi, de annak a színösszeállítása és az, hogy járőrkocsival járt, összességében jobban adta át az üzenetet, miszerint egy rendőrtiszttel van dolguk a delikvenseknek, akik szembe kerülnek vele. Az új inkább olyan hatást kelt, mint egy egyszemélyes S.W.A.T. team, bárminemű azonosító nélkül. Ez pedig nem illik a "járőröző utcai zsaru" koncepcióba, bármennyire is néz ki a dizájnját megálmodók szándéka szerint vagányul.

st ranger 2014.08.03. 17:30:44

@doggfather: Köszi, lényegében adta magát a koncepció. :)

st ranger 2014.08.03. 17:37:45

@marand22: Az, hogy a hatványozottan sérült lelkivilágát "ápolják" a kezének meghagyásával, természetesen szép és jó és érthető lenne, ha...

Ha a dolog nem ütközne teljes mértékben azzal a céllal, amiért építették: azaz, hogy gyakorlatilag sebezhetetlen és legyőzhetetlen legyen. Márpedig ilyen szempontból ez máris gyenge pont a kivitelezésében.

Azt meg inkább hagyjuk is, hogy teszem azt: ez Dr Norton ötlete volt, hiszen a prototípust az OCP rendelte meg, nem Ő egyedül, ergó nem lehet és nincs is hatalma egymagának ilyen szintű döntéseket hozni. Pl. teljes joggal vetőthetedett volna fel a filmben, hogy utólag Sellars vagy egy másik fejes amputáltatja a meghagyott kezét, mondván rontja a hatékonyságát. Na és akkor mi lett volna az eredmény? Az, hogy még jobban sérül, a már egyébként is kényes lelkivilága.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 19:55:51

"egy PG-13-as korhatár-besorolású, a fiatalokat megcélzó és ezáltal jobbára felszínes látványorgia."
A mostani hálivúdi izékkel együtt. Alig láttam mostanában olyan új filmet, aminek volt teteje is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.03. 20:29:20

@rangerdanger: Arra panaszkodik, hogy látványorgia. Nem hogy akció. Nem feltétlen ugyanaz.

ergerberger 2014.08.04. 01:00:25

Tűrhető volt az új.
A régit meg csak azért fényezed itt orrba-szájba, mert öreg vagy, apám, és ugye régen minden jó volt, mert még nem recsegett a térded, a pöcsöd meg még magától is állt, mint a cövek.

Retro - a fhaszom, az. Nézzél újra néhány "gyerekkori klasszikust" realista szemmel; olyan fosok, hogy a fal adja a másikat. Csak akkoriban nem volt jobb.

Faterom is mindig örvendezik, hogy milyen kurvajó régi olasz film jön a tévében, nézzük már meg, mert ezen annak idején szétröhögte az arcát a hatvanas években. Aztán persze valami pusztítóan unalmas, értelmetlen foshalomnak bizonyul az egész, és apám is ilyen okéfésszel néz ki a fejéből, hogy ez most hogy az istenbe lehetséges.

agika88 2014.08.04. 02:09:42

Vagy 5 éves lehettem, mikor láttam az eredetit, de azóta is kultikus számomra. Ettől függetlenül nekem az új is tetszett, csak teljesen el kell vonatkoztatni a kettőt egymástól.
A pisztolypörgetős jelenetet azért vártam az újban is, de hiába.

jamboox 2014.08.04. 10:25:31

@st ranger: Ezt hívjuk elpuskázott lehetőségnek. Mármint Hollywood részéről, mert remélem, hogy Padilhatól látunk még a stílusának megfelelő filmet. Amúgy 28. érvnek megemlíteném Emil halálát, ami szerintem a legdurvább a mainstream filmek világában.

G46 2014.08.04. 14:23:30

Üdv!
A régiből, ami nagyon megmaradt, az a bandatag, amint belemegy a savba a kocsival. Én a Pro7-en láttam, és azt a jelenetet mindíg félve néztem meg. És hűdeerőszakos film. Aztán pár év múlva adták a HBO-n, és abban az is benne volt, hogy elütik és szétcsattan... Ekkor lettem kiokosítva, hogy a német adókon kivágják a brutális jeleneteket a filmből. Manapság hol van Hollywoodban a véres erőszakot ennyire nyíltan felvállaló mainstream film? Talán Tarantino az utolsó mohikán, dőlnek is az emberek a filmjeire. Mert nem csak a 16 évalattiak szeretnek ám moziba járni.

st ranger 2014.08.04. 15:01:40

@ColT: Ahogy mondod. :)

@ergerberger: Nem is sejtettem, hogy öreg vagyok, de te már csak tudod, ugyebár. :D

@agika88: @G46: Valóban: Emil halála rettentő ötletes volt. Nekem az egyik kedvenc momentumom előtte az, amikor "belefut" Leon, akinek az arcáról lerí, hogy először nem is hisz a szemének... Ray Wise remekül adta ezt elő. :)

Globetrotter2014 2014.08.04. 15:04:02

@G46: azért pl a RED 2 eléggé erőszakosra sikeredett.

De manapság már nem kapjuk annyira fel a fejünket, egy sima rajzfilmben annyi erőszak van mint annak idején egy 18as filmben.

Dr. Hardlove · http://roboraptor.blog.hu 2014.08.04. 19:43:18

@ergerberger: Ahha, tehát ha szeretem a régi Robotzsarut, már nem áll fel a pöcsöm...

protézisesh 2014.08.05. 10:41:34

@ZF2: viszont a mellbimbó az csak 18-as karika mögött jelenhet meg az indexen is...

@ergerberger: ahogy mondod. Van egy folyamatos tendencia, hogy a nézőnek újabb és újabb vizuális inger kell az érdeklődés fenntartásához. (Mint ahogy a pornófüggőnek se elég egy sima dugás látványa, ha nincs benne valami extrém) ezért a régi filmek 90%a egyszerűen unalmas a mai nézőnek, mi öregek (41 vagyok) meg a "hátaf@szom" jelzővel illetjük a sok CGI-szuperhősséget. Mert szar, ahogy szar az összes transformers, meg battleship, meg a cimuket se tudom fosok.

Globetrotter2014 2014.08.05. 14:37:51

@protézisesh: azért nem bánom hogy nem meztelenkednek a cartoon netwörkön :)

Globetrotter2014 2014.08.05. 14:43:38

@protézisesh: a Goldfinger ma is remek. A Spy who loved me ma is remek. A T1 vagy a Robotzsaru (még a második rész is) teljesen élvezetes. Ellenben az ahogy a Cápa 3D (igen HÁROMDÉ 1983ból!) végén a cápa miszlikre (izé bitekre) hullik az rém gagyi.

De ott a Jurrassic Park máig hiteles CGIvel. Mindenre van jó és rossz példa.

2-3 évente megnézem a végső visszaszámlálást, amikor a polcon porolom a DVD-ket. (modjuk ott kevés trükk van minden igazi, az egyesült államok légierejének hathatós segítségével persze!), az igazi akkor is az igazi :)

Persze, a Mozi drága, ott a dolbit és a nagyképernyőt ki akarja használni az ember. De az túlzás hogy csak azért kers az ember új ingerküszöbemelőt....

Azazuma 2014.08.10. 20:53:44

Kedvenc részem a cikkből:
"Ez nem a „TRON: Ökörség”." Ökörség. :D jajjjj.

billy reed 2014.08.10. 21:50:08

@Azazuma: Irónia, mint olyan? jajjjjj

A poszt minden szavával egyet lehet érteni.
Kb. 1 hónapja néztem újra "A" Robotzsarut / az eredetit/.
Zseniális, időtálló alkotás. Felesleges ragozni, a poszt mindent végigvett, amiért így van.

Az új?
No comment...

@♔bаtyu♔: Nem, már akkor is egy igazi A-kategóriás siker volt.
Én is tizenéves voltam.

különvélemény2 2014.08.11. 08:23:16

Régen volt A (top), nagy és közepes költségvetésű B (robotzsaru), kis költségvetésű B (van dame és társai), és Zs kat.

Ma van A- (top), nagy költségvetésű Zs (legtöbb akcióscifi), kis költségvetésű Zs kat (asylum).

Szabóbakterúr 2014.08.11. 08:38:41

Szerintem sok filmmel kapcsolatban itt is bebizonyosodott , hogy az eredeti és első az mindig jobb, mint az új. De hozzáteszem, hogy az eredeti trilógiának is csak az első két része sikerült jól mert szerintem a Robocop3 egy elcsépelt előző részekkel nem törődöm gagyi alkotás lett. Pl. a 2. részben több métert zuhannak le egy épület tetejéről , de utána alig sérül meg Murphy a 3. részben kap egy gránátot és lebénul. Na neeee....A 2014-es verzió pedig inkább átmenet egy Transformers és egy terminátor között, Egyszer nézhető de inkább azoknak akik nem látták az eredetit.

szúnyog?? mert nem buddha 2014.08.11. 09:35:51

Változik a világ. Régen nem tudott az ember filmet nézni, csak ha elment moziba, meg kivette tékából - tehát volt biztos bevétel.
Ezért csináltak egy csomó 18-as filmet is, mert volt rá célközönség.
Manapság muszáj olyan filmet gyártani, ami látványilag érdemes moziban megnézni, mert nem nézné meg senki, max letöltené. És nem lehet kizárni a nézők közül a 12-18 éves korosztályt, mert kell a bevétel.

Úgyhogy ez az összehasonlítás nem éppen állja meg a helyét.

A baj inkább az, hogy nincs saját ötletes film manapság, mindig csak a biztosra menő remake, meg huszadik rész. Nehogy ne legyen nyereség.

rambustibi 2014.08.11. 09:40:45

En eltiltanam a filmrendezestol aki az uj robotzsarut csinalta egyetemben az Emlekmas rendezojevel. Azoknak az embereknek gyarthatna csak filmet akik ezt a szennyet meg tudjak nezni es meg tetszik is nekik. Tudom, hogy vannak nehanyan igy nyilvan van igeny sajnos az ilyen szarokra is. Es akkor finom voltam mert nagyon vissza kell fogni magam ezutan a film utan.

Gyingizik 2014.08.11. 09:44:44

Ráadásul még "akcióorgia" sem volt az új verzióban. Ez egy uncsi tv-film volt, középszerű moralizálással.

Jegkoko 2014.08.11. 10:02:11

Mint sokan elöttem is említették az eredeti változat a maga idejében is vállalhatatlanul gagyi volt pocsék kivitelezéssel megspékelve.

2014.08.11. 10:29:41

A régi RoboCop jobb volt. Persze sokan említik előttem, hogy a nosztalgia miatt, de nem csak azért. Az akkori filmgyártásban igenis kiváló színvonalú alkotás volt, ezért is emlékeznek rá sokan, míg az új akármennyire hihetőbb is mai szemmel maximum egy gyenge közepes.
Az egyetlen jelenet ami nekem nagyon tetszett az újban, a "szétszerelés" volt. Elismerésem a készítőknek amiért sikerült egy igazán megrázó jelenetet úgy belecsempészni a filmbe, hogy meg volt kötve a kezük.

Jegkoko 2014.08.11. 10:32:26

@Exide: Hát nem tudom de 87 ben olyan szinten béna robot mozgást kivitelezni eléggé égő volt.Ennél még a terminátor első részében is klaszisokkal jobb volt a robotok mozgása pedig az se volt egy óriási költségvetésű film, ráadásúl még régebbi is.

Gyingizik 2014.08.11. 11:28:26

@Jegkoko: Vazze, há akkor még csak stop motion volt. Pontosabban volt már CGI is, de max egy fekete háttér előtt tudtak vele űrhajót mozgatni (Pl. Last Starfighter).

srank 2014.08.11. 11:53:25

az újjal az egyik legnagyobb baj, hogy sablonosak az akciójelenetek , olyan mint egy lineáris cső FPS játék, mindíg valami zárt térben megy előre, bezzeg a régiben sokkal tágabb volt a "térérzet" ...
a filmből egyedül Michael Keaton adta fergetegesen a Steve Jobs féle menő vállalatvezetőt még szinkronosan is a film többi része NULLA ...

st ranger 2014.08.11. 17:00:33

@Azazuma: Ott a pont, hogy kiszúrtad! :D

st ranger 2014.08.11. 18:06:07

@billy reed: Köszi. Teljesen egyetértünk. :)

Petrow 2014.08.13. 14:38:24

Egy kicsit hipsterpicsogás szaga van a posztnak, annak ellenére, hogy több részével egyetértek.
Ha változtattak valamit, miért változtatták meg, ha meg úgy hagyták, ahogy volt, akkor miért nem cserélték legalább ezt le?

st ranger 2014.08.13. 14:58:43

@Petrow: Köszi az észrevételt, de sem hipszterség, sem picsogás nincs a posztban. Az egyetértést mindazonáltal díjazom. :)

Viszont a kérdésed nem világos: miféle változtatásról van is szó? Utólag nem változtatunk a posztokon, ennélfogva ez is olyan, mint az első pillanatban, amikor kikerült. Erre gondoltál?

Petrow 2014.08.18. 14:42:23

@st ranger: lassan már post necromancer státuszra török, de vállalom.
Szóval, a változtatást a két film közötti dolgokra értettem, pl. változtatás, hogy a sidekick-et lecserélték, páncélt lecserélték, fegyvert lecserélték, stb.

Apropo, Prince of Persia sorozatot mikor folytatjátok?

st ranger 2014.08.18. 14:56:42

@Petrow: Értem már. :) Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy szerintem az új verzió mindennemű konstruktívnak gondolt változtatása és/vagy innovációja a "fagyi visszanyal" esetébe torkollott: egyfelől értelmük sem volt, másfelől meg nem is működtek.

A Prince of Persia-ra biztosat nem mondhatok: hamarosan. ;)

veterán33 2016.11.30. 19:31:05

"12. Robotzsaruként Murphy mondhatni "gépére talál" a stop motion-nel filmre vett egyszerre vagány, lenyűgöző, ijesztő és mégis gyakorta megmosolyogtató ED-209-es robotban, akivel aztán meg is gyűlik a baja a cselekmény során. Ehhez képest, a mostaniban csakúgy hemzsegnek a drónok, mesterséges rendőrök/katonák és persze az újgenerációs ED-209-esek, melyek jelenlétével a készítőknek máris sikerült az anno hangsúlyos és furfangos „mechanikus ellenfél” faktort triviálissá degradálni."
Akkor most ki is degraláta le az ED-209-est?:
www.youtube.com/watch?v=mRDl5_-wJ0Y
süti beállítások módosítása