A tavaly Cannes-ban debütált Alex van Warmerdam (Grimm, Emilia Blank utolsó napjai) rendező, író, színész, producer és operatőr új filmje a Borgman, vérfagyasztóan félelmetes módszerekkel beszél családi, párkapcsolati, és társadalmi problémákról misztikus fátylat húzva a minket körülvevő káoszra. A premieren 10 deka cementet nyomtak a kezekbe, a várakozó nézősereg értetlenkedve forgatta, és izgatottan foglalta el helyét Warmerdam első misztikus thrillerén.

A történet főszereplője Camiel Borgman (Jan Bijvoet) egy földalatti bunkerben él, amíg meg nem zavarja életét egy puskás lelkész és egy vadász. Camiel bekéredzkedik egy luxusvillában élő családhoz fürdeni. A férj, Richard (Jeroen Perceval) kis híján agyonveri, de a feleség, Marina (Hadewych Minis) titokban beengedi sajnálatból, és szállást is ad neki. A házban az apuka, az anyuka, három gyerek és bébiszitterük él. Miután Camielt kidobják a házból az édesanya kérésére – aki addigra megszállottja lesz a férfinak – visszajön álruhában (vagyis megborotválkozva) a házhoz. A férfi befészkeli magát életükbe, álmaikba, agyukba – ördögi tervszerűen két férfitársával, akik szintén kertészszerepben vannak (köztük maga a filmrendező is), illetve női kísérőjükkel és egy kivégzőosztaggal (akik néha orvosok, néha balerinák). Ezután átveszik az uralmat a család teste és lelke felett. Rövid idő telik el, mire kiderül a számunkra, ebből az állapotból nincsen kiút.

Borgman karaktere egy különös metafora. A férfi csak olyan családok életébe tud beférkőzni, ahol komoly problémák vannak. Aki találkozik vele, valahogy egészen sátáni módon elkezd ragaszkodni hozzá, és követni kezdi. A férfi nem tudja tartani a határokat, nem is áll szándékában. Fel-alá járkál a hatalmas házban, ahol szellemként közlekedik. Első áldozata az édesanya, aki borzasztó házasságából próbál menekülni, és beleszeret a férfiba. A második, a legfiatalabb kislány, aki egy esti mesét hallgat Camieltől, majd hirtelen indíttatásból (oké, előtte is elég parának tűnik az a gyerek), megöl egy óriási kődarabbal egy haldokló férfit, aki Camiel kertészi állására jelentkezett volna.

A Borgman egy ijesztően furcsa misztikus thriller, kicsit kafkai, kicsit beckett-i, de még valahogyan annál is durvábban játszik az ember elméjével. Humora egészen sötét fekete, a meggyilkolt emberek fejét cementes vödörbe mártják, majd fejjel lefelé belökik egy tóba, ami egészen meseszerűen néz ki. Néha kutyák képében jelennek meg Borgman társai, szörpszerű itallal itatja a család gyerekeit és bébiszitterét, majd furcsa csíkszerű forradással jelöli meg hátukat. A filmben bőven van misztikum, aminek elemzéséhez külön kézikönyvhöz lenne szükségünk, legalábbis nekem biztosan. A film egyik utolsó jelenete, melyben Camiel 4 társa rendkívül bizarr balettáncba kezd a család kertjében felépített színpadon valamelyest az eltűnt határok, a szabadság elvesztése és a megsemmisülés allegóriája, de számomra még értelmezésre szorul.

A film egyrészt Camielről szól, aki bizonyos szempontból az ördög megtestesítője. Az elején démonvadászat szerű jelenet kezdődik a puskával rohangáló lelkésszel és társaival a föld alatt élő Camiel és pár társa után; a házban random megjelenő agarak pedig nyilván a sátán kutyái. Camiel, társai és később a gyerekek is meg vannak jelölve. A férfi hátborzongató álmokat küld Marinára, ami miatt a nő meggyilkoltatja a férjét. Józan ésszel felfoghatatlan bizarr események követik egymást, melyek alatt néha kínunkban felvihogunk, de belül reszketünk.A Borgman másrészt nem is annyira ördögi. Arról is szól, hogy a gyerekek teljesen deformáltakká, egészen autistákká, skizofrénekké, később gyilkosokká válhatnak, hogyha szüleik nem foglalkoznak velük, bántják őket, ordítoznak velük és egymással. A gyerekek az egész film folyamán szinte semmit sem beszélnek, bábként vannak mozgatva. A bébiszitter elviszi őket iskolába, megvacsoráznak, és mehetnek is aludni. Semmi esti mese anyucitól, vagy egy jóéjt puszi. Camiel kiborul érzelmileg, amint gyereksírást hall, és úgy érzi segítenie kell. A film végén Camiel ebből a miliőből ragadja ki a gyerekeket a maga módszerével.

Harmadrészt, a filmben elhangzik egyszer a feleség szájából, hogy valami körülveszi őket, és amiatt bűnhődnek, mert túl jómódúak. A férj válasza erre az, hogy most Hollandiában mindenki az. A nő úgy érzi, kezd beigazolódni félelme. A kívülről idillinek tűnő újgazdag családról, ahol apuka dolgozik, anyuka a modern festészetnek (próbál) hódolni, gyerekeiket pedig egy amerikai bébiszitter neveli, Borgman egy könnyű mozdulattal lerántja a leplet, és rámutat arra, hogy mennyire el tud kényelmesedni az ember, ha látszólag mindene megvan, és mennyire tönkremennek legszentebb emberi kapcsolatai ezáltal. A filmmel alapvetően az a legkülönösebb probléma – amiről nem mondanám, hogy gond –, de nagyon nehezen értelmezhető a misztikuma, és folyamatosan fogódzkodókat keresünk. Beszippantó a letisztult képi világ, a minimalista helyszín, és különleges, szándékosan érzelemmentes a színészi játék egyes karakterek részéről. A Borgmant kifejezetten erős idegzetű nézőknek ajánlom, nincs híján a groteszk erőszaknak, és még e legbátrabbakat és legedzettebbeket is megterheli nézése. Sajnos több helyen olvastam kommenteket, miszerint ez megint egy ócska, értelmetlen, mögöttes jelentés nélküli művészfilm… Üzenem annak, aki ilyet tervezne írni a közeljövőben, hogy biztosan végignézetem vele a holland, és a skandináv filmművészet remekeit, és kap hozzá ajándékba 10 deka cementet.

Borgman (színes, feliratos holland thriller, 2013) - Értékelés: 10/8 raptor
- Írta és rendezte: Alex van Warderdam 
- Szereplők: Jan Bijvoet, Hadewych Minis, Jeroen Perceval

Kövess minket a facebookon is, és látogass el X-men rajongói napunkra!